Andy Grove, eredeti nevén Gróf András István 1936-ban született Budapesten zsidó családban. A második világháború idején családjával a náci üldöztetés elől kellett bujkálnia, ezt követően megszenvedték a szovjet megszállást is, majd az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigráltak, ahol új életet kezdtek.
(A szerző a Concorde részvényelemzője.)
Grove a tanulmányait a City College of New Yorkon kezdte vegyészmérnökként, és itt szerzett elsőként diplomát. Kiemelkedett szorgalmával és elhivatottságával, amely megnyitotta előtte az utat, hogy doktori fokozatot szerezzen a Kaliforniai Egyetemen, a Berkeley-n. Itt a félvezetők és anyagtudományok területére specializálódott, amely akkoriban egy új és izgalmas kutatási terület volt. Andy Grove doktori kutatásai során elmélyült a szilíciumalapú technológiákban, amelyek később meghatározó szerepet játszottak a félvezetőiparban és az ő személyes történetét is alapjában határozták meg.
A kezdetek
1963-ban tanulmányai befejezését követően csatlakozott a Fairchild Semiconductor-hoz, ami akkoriban az iparág úttörője volt. Itt ismerkedett meg a cég két alapítójával, Robert Noyce-szal és Gordon Moore-ral, akik már akkora a legkiemelkedőbb szakembereknek számítottak az iparágban. Egyébként Gordon Moore az egyik 1965-ben adott rádióinterjújában vázolta fel azt az előrejelzést, hogy egy integrált áramkörben a tranzisztorok száma minden évben duplázódni fog a következő évtizedben, amit ma „Moore-törvényként” emlegetnek.
A Fairchild volt az első cég, amely nagy mennyiségben gyártott integrált áramköröket, és Grove itt kezdte el komolyan formálni saját mérnöki és vezetői képességeit. Kezdetben a gyártási folyamatok fejlesztésére összpontosított, ahol az olt a feladata, hogy a termelés során fellépő hibákat csökkentse és javítsa a termékek minőségét.
Az integrált áramkörök gyártásában ugyanis az egyik legfontosabb teljesítménymutató a selejtarány, ami alapjában határozza meg egy gyár gazdaságosságát.
Így Andy részéről a gyártási folyamatok optimalizálása és a selejtarány minimalizálása számított a legnagyobb hozzájárulásának a cég sikerességéhez.
Egy adott ponton, ahogy az iparág elkezdett egyre jobban virágozni, a vállalat kulcsfigurái részesedést szerettek volna a vállalatban, ahogy látták, hogy egyre több félvezető iparági startup kap finanszírozást ilyen munkavállalói jutalmazással együtt kockázati tőkebefektetők részéről. A vállalatot egy keleti parti milliomos birtokolta, akinek az volt a véleménye erről az egészről, hogy ő nem hisz az ilyen „lopakodó szocializmust” megtestesítő munkavállalói részvényesi juttatásokban. Ezt követően mindenki elkezdte a kiutat keresni a cégből.
Az Intel alapítása
Miután Robert Noyce és Gordon Moore a cég két korábbi vezetője otthagyta a Fairchild Semiconductort, 1968-ban megalapították az Intelt (Integrated Electronics), Andy Groove pedig csatlakozott hozzájuk operatív vezérigazgató helyettesként (COO). Andy azonnal kulcsszerepet vállalt a vállalat működésének kialakításában, különösen a gyártási folyamatok és a vállalati struktúra megtervezésében, ahol már igen nagy tapasztalata volt.
Ahogy a Fairchildnál is, Andy Grove nagy figyelmet fordított a termelési folyamatok optimalizálására, úgy gondolta, hogy ez az iparág lelke az innováció mellett, és már a kezdetektől fogva biztosította, hogy az Intel technológiai szempontból az élvonalban maradjon.
A korai években az Intel piacvezető volt a memóriachipek piacán. Különösen nagy sikert hozott a vállalat számára a DRAM (dinamikus véletlen hozzáférésű memória) kifejlesztése, amely gyorsan népszerűvé vált a piacon.
Emellett az Intel 1971-ben bemutatta a világ első mikroprocesszorát, az Intel 4004-et, amely forradalmasította a számítástechnikát, és megalapozta a cég hírnevét.
Ezek a technológiai áttörések megalapozták az Intel vezető szerepét a félvezetőgyártásban. Az 1970-es években a vállalat folyamatosan növekedett, mind a technológiai innovációk, mind a piaci részesedés tekintetében.
Az első kihívások és a cég stratégiai átszervezése
Az 1980-as évek elején a japán vállalatok, mint például a NEC, a Toshiba és a Hitachi, gyorsan növekedtek a memóriachip-piacon, különösen a DRAM fejlesztésében. A japán cégek jelentős előnyre tettek szert azzal, hogy rendkívül hatékony, alacsony költségű gyártási technológiákat alkalmaztak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy olcsóbban állítsák elő a chipeket, mint amerikai versenytársaik, köztük az Intel. Ezt az előnyt részben a japán kormány támogatása is segítette, amely erőteljesen támogatta a hazai elektronikai ipart, állami forrásokkal és kedvező szabályozásokkal ösztönözve a technológiai fejlesztéseket.
Az amerikai vállalatok, köztük az Intel, panaszkodtak, hogy a japán versenytársak tisztességtelen előnyökhöz jutottak a kormányzati támogatások révén. A japán oldal viszont azt állította, hogy az Egyesült Államokban ugyanez történt, csak ott a hadiipari szerződéseken keresztül, amelyek szintén jelentős bevételt biztosítottak az amerikai technológiai cégeknek, és megfinanszírozták a fejlesztéseket, amikor még nem volt fogyasztói piac a termékekre. A két ország közötti feszültség egyre nőtt, és végül az amerikai félvezetőipar nagy része visszaszorult a memóriachip-piacon. Ez a versenyhelyzet arra kényszerítette az Intelt, hogy elhagyja a DRAM-piacot.
Andy Grove még operatív vezérigazgató-helyettesként kezdeményezte az Intel számára kritikus stratégiai irányváltást, miszerint a cégnek el kell engednie a memóriachipek gyártását, és át kell helyezni a hangsúlyt a mikroprocesszorok gyártására. Grove ugyanis felismerte, hogy az Intel nem tud tovább versenyezni a japán cégekkel a DRAM-piacon. A lépés rendkívül kockázatosnak tűnt, a mikroprocesszorok gyártása terén Amerikának még mindig komoly versenyelőnye volt Japánnal szemben, és végül a japán jen erősödése is az amerikai félvezető ipar szerencséjére vált.
1980-ban az Intel elnyert egy kis összegű szerződést az IBM-mel, ahol egy új terméket akartak a piacra dobni, a személyi számítógépet.
Az IBM emellett leszerződött egy fiatal programozóval, Bill Gatesszel, hogy írjon szoftvert a számítógép operációs rendszeréhez. Mire Andy Grove 1987-ben vezérigazgató lett, az Intel teljes mértékben elkötelezte magát a mikroprocesszorok piacán, különösen az x86 architektúrával. Grove vezérigazgatóként megerősítette ezt az átállást, és kulcsfontosságú partnerségeket alakított ki, például a Microsofttal és IBM-mel, amelyek révén az Intel vezető szereplővé vált a mikroprocesszorok piacán. Az együttműködés célja az volt, hogy a Microsoft operációs rendszerei, különösen a DOS, majd később a Windows, az Intel mikroprocesszorain fussanak.
Ebből született meg a híres „Wintel” szövetség, amely az ipar egyik meghatározó erejévé vált, és biztosította ezen vállalatok már majdnem monopol helyzetét.
Abszolút dominancia
Az Intel a mikroprocesszorok irányába tett stratégiai váltását követően az x86 architektúra alapvető szerepet játszott abban, hogy a vállalat világvezetővé vált a számítástechnikai iparban. Az x86 mikroprocesszor először az IBM személyi számítógépeiben debütált, amely jelentős mérföldkő volt, hiszen az IBM PC lett az iparági szabvány, és ezzel az Intel processzorai szinte minden nagyobb számítógépgyártó termékeiben megtalálhatóak voltak. Az IBM-mel való szoros együttműködés révén az Intel biztosította, hogy az ő processzorai hajtsák meg a legnépszerűbb PC-ket, továbbá olyan más gyártókkal is hasonló szerződéseket kötött, mint a Dell vagy Compaq, megalapozva ezzel globális sikerét.
Az architektúrák világa
Az x86 architektúra egy olyan mikroprocesszor-architektúra, amelyet eredetileg az Intel fejlesztett ki az 1970-es évek végén, és az Intel 8086 processzorral debütált. Az architektúra alapvetően egy utasításkészletet (instruction set) határoz meg, amely meghatározza, hogyan hajt végre a processzor különböző műveleteket, például matematikai számításokat, adatmozgatást és logikai műveleteket. Az x86 utasításkészlet lehetővé teszi a processzor számára, hogy kompatibilis legyen a különböző szoftverekkel és operációs rendszerekkel, és az évtizedek során folyamatosan bővült és fejlődött, miközben megőrizte visszamenőleges kompatibilitását a korábbi verziókkal.
Az x86 architektúra továbbfejlesztése folyamatos volt, és ennek részeként az Intel újabb és újabb generációkat vezetett be, mint például a 386 és az 1990-es években rendkívül sikeres Pentium processzorokat. A Pentium processzor nemcsak a számítógépek teljesítményét növelte jelentősen, hanem az Intel számára lehetőséget adott arra, hogy a csúcskategóriás PC-piac meghatározó szereplőjévé váljon. Ezzel az Intel megőrizte vezető szerepét a processzorpiacon, miközben olyan már említett kulcsfontosságú technológiai partnerekkel dolgozott együtt, mint a Microsoft, amelynek Windows operációs rendszere szintén az x86 processzorokra épült. A cég dominanciáját tovább erősítette a folyamatos technológiai újítások és a piacra dobott újabb generációs chipek, amelyekkel a vállalat egyre kisebb és gyorsabb processzorokat tudott gyártani, miközben az energiahatékonyságra is nagy hangsúlyt fektetett. Az 1990-es évekre az Intel uralta a globális mikroprocesszor-piacot, és egyre inkább a személyi számítógépek elengedhetetlen részévé vált.
Vállalatérték alakulása
Andy Grove vezérigazgatói időszakában, különösen az 1990-es években, az Intel részvényárfolyama drámai növekedésen ment keresztül, ahogy az Intel a mikroprocesszorok piacának vezető szereplőjévé vált, és a Pentium processzorok bevezetése jelentős profitot hozott a vállalatnak.
Az Intel dominanciája a PC-piacon, és a technológiai ipar általános fellendülése, különösen az internet és az e-kereskedelem gyors terjedése, nagymértékben növelte a részvények értékét. Az Intel részvényei az 1990-es évek végére az egyik legjobban teljesítő papírok közé tartoztak a Nasdaq-on.
Az Intel részvényárának alakulása Andy Grove vezetése alatt
Bár a 2000-es évek elején az internetbuborék kipukkadása okozott egy visszaesést a részvényárfolyamban, Grove vezetése alatt az Intel stabil alapokra helyezte magát, ami segített a cégnek túljutni ezen a nehéz időszakon. Az ő vezetése alatt az Intel részvényárfolyama több mint hússzorosára nőtt, jelentős vagyonteremtést biztosítva befektetőinek.
A litográfiai háború és Grove szerepe az EUV berendezések fejlesztésében
Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején az Egyesült Államok és Japán között egyre élesebb verseny alakult ki a litográfiai technológiák fejlesztésében, amelyek a félvezetőgyártás kulcsfontosságú elemei a miniatűr integráltáramkörök „nyomtatásában”. A japán vállalatok, mint a Nikon és a Canon, hatalmas tempóval uralták le a piacon, ami komoly kihívást jelentett az amerikai technológiai ipar számára, és végül ezen tevékenység megszűnéséhez vezetett Amerikában. Az amerikai cégek aggódtak amiatt, hogy a japán litográfiai berendezéseket gyártó vállalatok fölénye veszélyeztetheti a félvezetőipar hosszú távú fejlődését, különösen a gyártási folyamatokban.
Ebben a feszült helyzetben a holland, szintén litográfiai berendezéseket gyártó ASML vállalat egyfajta semleges félként tűnt fel, amely nem tartozott sem az amerikai, sem a japán technológiai érdekszférába. Az ASML képes volt innovatív litográfiai gépeket fejleszteni, és mivel sem az Egyesült Államok, sem Japán nem tudta teljesen uralni, kiváló lehetőséget nyújtott a fejlett technológia semleges területen való továbbfejlesztésére.
Az 1990-es évek elején úgy tűnt, hogy az akkor ismert litográfiai technológia hamarosan eléri a korlátait, és az iparág nem fogja tudni leszállítani a „Moore-törvény” által garantált technológiai fejlődést. Ám 1992-ben az ASML vezetői felkeresték Andy Grove-ot mint az Intel vezérigazgatóját, hogy 200 millió dollárt kérjenek az extrém ultraibolya litográfiai (EUV) gép fejlesztésre, ami 13,5 nm-es hullámhosszal biztosítani tudná a további fejlődést. Andy csóválta a fejét:
„Azt mondjátok, hogy költsek valami olyanra, amiről még nem is tudjuk, hogy működni fog-e egyáltalán?”
Végül azonban az Intel mérnökei és vezetői, valamint a félvezetőiparban zajló verseny meggyőzték arról, hogy az Intelnek szüksége van egy hosszú távú megoldásra a chipgyártás további fejlődése érdekében. Andy Grove előrelátása és a versenyelőny megtartásának fontossága végül arra ösztönözte őt, hogy az Intel jelentős befektetést eszközöljön az EUV fejlesztésébe, ami hosszú távon kulcsszerepet játszott a félvezetőipar innovációjában, és a mai napig meghatározó.
Csak a paranoiások maradnak életben
Andy Grove öröksége és hatása az Intelre, valamint a félvezetőiparra és a vállalati kultúrára egyaránt mélyreható és maradandó. Grove nem csupán technológiai vezetőként alkotott maradandót, hanem a modern vállalatvezetés egyik meghatározó alakjaként is. Az Intel átalakítása globális technológiai óriássá az ő elképzelései és vezetői stílusa révén vált valósággá.
A „csak a paranoiásak maradnak életben” filozófiája meghatározta a vállalat működését, és azt a hozzáállást, hogy mindig előre kell látni a lehetséges kihívásokat, és soha nem szabad elkényelmesedni a piaci sikerben.
Ez a folyamatosan éber hozzáállás tette lehetővé, hogy az Intel a legkeményebb piaci körülmények között is megőrizze dominanciáját.
Andy Grove vezetési stílusa különösen egyedi volt. Szigorú, fegyelmezett, de rendkívül eredményorientált vezetőként ismerték, aki közvetlen és gyakran kíméletlen visszajelzéseket adott a munkatársainak. Hitt abban, hogy a kemény döntések és a hibák gyors felismerése kulcsfontosságú a sikerhez. Vezetése alatt az Intel kultúrája olyan lett, hogy az alkalmazottak állandóan a fejlesztésre és a versenyelőny megszerzésére összpontosítottak. Andy Grove számára a hatékonyság és az eredmények fontosabbak voltak, mint a hagyományos hierarchikus struktúrák, ezért a “management by objectives” (célok szerinti menedzsment) módszerét is alkalmazta, hogy minden alkalmazott világosan megértse, mi a legfontosabb feladata.
Magyar gyökerei is jelentős hatással voltak rá. Bár Andy Grove Amerikában vált sikeressé, soha nem feledkezett meg arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie fiatal korában Magyarországon. A második világháború és a kommunista rendszer alatti évek formálták ellenállóképességét és túlélési ösztönét. Identitása hozzájárult ahhoz a kemény munkához és elszántsághoz, amely egész karrierje során jellemezte őt.
Gyakran beszélt arról, hogy az élet nehézségei és a menekülés élménye tette őt olyan vezetővé, aki nem fél a kihívásokkal szembenézni, és minden helyzetben a megoldást keresi.
Öröksége az Intelben ma is él. Azok az alapelvek, amelyeket Andy Grove lefektetett – az innováció, a versenyképesség és az eredményorientáltság – továbbra is meghatározzák a cég működését. Az általa képviselt vezetési stílus, amely az őszinte visszajelzéseken, a fegyelmezetten végzett munkán és a folyamatos innováción alapult, ma is iránymutató a technológiai iparban. Andy Grove azon képessége, hogy hosszú távú stratégiai döntéseket hozzon és támogassa az új technológiákba történő befektetéseket, meghatározta az Intel sikerét és a félvezetőipar fejlődését.
Gajda Mihály,
részvényelemző, Concorde Értékpapír Zrt.
Borítókép: 1997-ben a Time magazin az Intel vezérigazgatóját, Andy Grove-ot választotta az év emberének.
