Egyre több az ADHD-s gyerek, és nem a kütyük teszik azzá őket. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, a Mindennapi Pszichológia Magazin felelős kiadója segít eligazodni: mik az ADHD tünetei, okai, és mit tehetnek a szülők, ha ennek a tünetegyüttesnek a jeleit vélik felfedezni a gyereken.
Forbes: A nap minden másodpercében ingerek bombázzák a gyerekek agyát. Erősítheti ez az ADHD-s tünetek előhozását?
Tárnok Zsanett: Inkább azt mondanám, hogy ez a helyzet kedvez az ADHD-soknak. Egyrészt a figyelmi kapacitásuk le van kötve, másrészt nagyon erős az a jutalmazási rendszer, ami például a videojátékokba van beépítve. Ezért is szeretik nagyon ezeket, főleg, ha nincs mellette háromdimenziós mozgással járó tevékenység.
Hogyan működik az ADHD-s agy?
Folyton keresi az ingereket, állandóan pásztázik, mindenre figyel. Maga a megfogalmazás is kicsit visszás, hogy figyelemzavar, hiszen
nem arról van szó, hogy nem tud figyelni az ilyen gyerek, hanem arról, hogy szakadatlanul mindenre figyel.
Ha jön egy új inger, pillanatok alatt vált, nem tudja felmérni, hogy az eléggé érdekes-e. Elég annyi, hogy elrepül egy galamb az osztályterem ablaka előtt, és képtelen nem oda nézni.
Ha evolúciós szemszögből nézzük, nem ok nélkül alakulhatott ki. Feltételezések szerint az ősközösségekben hasznos tulajdonság lehetett, hiszen az ADHD-s gyorsan észrevesz mindent, és gyorsan reagál is. Veszélyhelyzetben ez jól jöhet. A mai társadalomban viszont küzdelmes az élete, mert már teljesen máshogy működünk. Sok ADHD-s gyerek jól érzi magát olyan környezetben, ahol mozoghat, akár fizika munkát végezhet. Oktatási rendszerünk nem veszi figyelembe, hogy ezeket a gyerekeket nagyon-nagyon nehéz sokszor negyvenöt perces etapokra leültetni.
Mi is pontosan az ADHD?
Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, angolul Attention Deficit Hyperactivity Disorder) tünetegyüttes, vagyis több tünet együttes jelenléténél lehet a diagnózist felállítani. Két nagy tünetcsoport van, az egyik a figyelemzavar, a másik a hiperaktivitás–impulzivitás. A legújabb diagnosztikus kézikönyvben kilenc figyelemzavar-tünetet és kilenc hiperaktivitás-impulzivitás-tünetet írnak le, utóbbiból hat a hiperaktivitásra, három az impulzivitásra vonatkozik.
Ha a két nagy csoportból valamelyikben megvan súlyozottan hat tünet, akkor fel lehet állítani a diagnózist. Az ADHD-nak három altípusa van. A leggyakoribb a kevert, ez azt jelenti, hogy a két nagy tünetcsoport mindegyikéből megvan hat tünet. Ha csak a figyelemzavaros csoportból van meg a hat, akkor az figyelemzavaros ADHD, és ha a másikból, az a hiperaktív-impulzív altípus.
Jellemzően mikor jelentkeznek először az ADHD tünetei?
Tizenkét éves kor előtt kell kezdődniük. Az nem elegendő, hogy valaki elkezdi a középiskolát, aztán szétszórttá válik. Az ADHD-tünetek a kamaszkor előtt is jelentkeznek. Az élet három nagy területéből kettőben problémát okoznak: az iskolában, otthon és a kortárskapcsolatokban. Ezért vizsgáljuk hosszmetszetben is a tüneteket, és ezért alkalmazunk differenciáldiagnosztikát. Ki kell zárni, hogy a tünetek nem valamilyen neurológiai probléma, szerhasználat, esetleg fejsérülés következtében jelentek-e meg.
Hasonló tüneteket más pszichiátriai zavaroknál is láthatunk, például hangulatzavarnál, szorongásnál. De az nem ADHD.
Mennyiben tehető a környezet felelőssé az ADHD kialakulásában?
Az ADHD öröklődő és örökölhető is, általában tetten érhető a felmenőknél. Lehet, hogy a szülők nagyon jól funkcionálnak, sosem kerültek be az ellátórendszerbe, de a tipikus tüneteket mutatják. Az ADHD öröklésének esélye nagyon nagy, nagyjából akkora, mint a testmagasságé.
Akkor a nevelésnek nincs köze hozzá?
Nincs, mert nem nevelési hiba vagy születési komplikáció miatt bekövetkező állapot. Nem betegségnek, hanem olyan fejlődési sajátosságnak tekintjük, ami zavart tud okozni.
Amikor a szülő orvoshoz fordul, általában azért teszi, mert úgy érzi, hogy még nagyon sok van a gyerekben, de egyszerűen nem tudja kihozni magából. Általában az iskolában jelentkezik a legtöbb probléma, mert kisebb korban még a viselkedést megmagyarázzák azzal, hogy apuka vagy anyuka is aktív gyerek, rosszcsont volt. A hiperaktivitás sokszor jó tulajdonságokkal, kreativitással, közvetlenséggel is járhat.
Az ADHD nem nevelési hiba vagy születési komplikáció miatt bekövetkező állapot – mondja Tárnok Zsuzsa // fotó: Belicza László Gábor / Forbes
Az öröklődés azt is jelenti, hogy adott esetben a szülőnél is ugyanilyen erősséggel jelentkezett az ő gyerekkorában az ADHD, de nem vették figyelembe? Vagy személyfüggő, hogy kinél mennyire erős?
Attól is függ, milyen kompenzáló mechanizmusok működnek a személyben. A lányoknál jellegzetes, hogy jobban kompenzálnak, ezért náluk a tünetek egy kicsit máshogy is jelentkeznek. Ők inkább befelé fordítják a problémáikat, nem kifelé, a viselkedésükön emiatt ez nem hagy nyomot, viszont nagyobb számban jelennek meg szorongásos, hangulati problémák, mert küzdenek magukkal, és emellé jön be még a figyelemzavar.
A gyógyszeres kezelés segíthet?
A gyógyszer lehetőség. Az egyik például azt csinálja, hogy megnyit egy időablakot, amíg az agy dopaminszintje megfelelő, ez segít abban, hogy a gyerek jól tudjon figyelni. Ez órákban mérhető, hamar kiürül, de ezekben az időablakokban meg lehet tanulni az adaptív viselkedést, a gyerek megkapja azt az élményt, hogy hogyan kell figyelni, mert nem kalandozik el állandóan a gondolataival.
Nem csodaszer, nem gyógyítja meg az ADHD-t, csak segít a kompenzálásában.
A másik lehetőség a kognitív viselkedésterápia. Szerencsés esetben korán elkezdik, még iskola előtt, hogy gyerek már úgy kerüljön a nehezebb terepre, hogy a már tisztában van az állapotával.
Mit tehet egy szülő?
A szülőknek együtt kell működniük a terapeutával, ideális esetben eljárnak szülőtréningre, és megtanulják kezelni a gyereket. Ennek a pozitív megerősítés az alapja, amiben nincs büntetés. Egyszerűen azért nincs, mert nem működik, sőt hosszú távon nem is kifizetődő. A kívánt viselkedés jutalmazásával elérhető, hogy a jövőben is azt tegye. Például szedje össze maga után a szennyes ruhát. Egyébként a problémák jelentős része az ilyen hétköznapi dolgoknál jön elő. Érdemes előre megbeszélni a feladatot és a jutalmat is. Ha elvégezte, jöhet a jutalom, ha nem, nincsen semmi baj, de elmarad a jutalom, meg lehet próbálni legközelebb.
Ez nem a gyerek lefizetése?
Szoktak ettől félni, hogy miért jutalmazzanak olyasmit, amit mindenki meg tud csinálni. Szerintem ez csapda, mert pont az a lényeg; annak ellenére, hogy bárki meg tudja csinálni, neki ez valamiért nehézséget okoz. Mert elfelejti, mert nem érdekli, mert százezer más dolog van. A jutalmazással készség alakulhat ki, ami hosszú távon is megmarad, és mellé más készség is eltanulható.
Mi lesz az ADHD-sokkal felnőttkorban?
Nem szeretném azt sugallni, hogy aki ADHD-s, annak feltétlenül problémája lesz felnőttkorában. Minden attól függ, mennyire tud alkalmazkodni.
Rengeteget számít a felnőttkorig bejárt út, hogy mennyi bullyingnak van kitéve a gyerek az ADHD miatt, meg tud-e élni sikerélményt, tud-e önbizalmat meríteni valamiből.
Mennyire nehéz felismerni az ADHD-t?
Huszonöt éve foglalkozom vele, én azt gondolom, hogy egyértelmű. Nem azt mondom, hogy öt perc alatt diagnosztizálunk, de azért nagyon jellegzetes jegyekről van szó. A szülőnek is gyanús, hogy valami van a gyerekkel, ez lehet először megérzés, de testvéreknél már összehasonlítás is. Ha a szülők ezt nem veszik észre, nem okoz nekik problémát, akkor az is lehet, hogy az ő ingerküszöbük magasabb, hiszen lehet, hogy ők is kicsit ADHD-sok.
Sokszor látjuk, hogy hozza a szintet az ADHD-s gyerek az alsó tagozatban, igaz, hogy ehhez vért kell izzadnia, de aztán a felső tagozatban már nagyon komoly problémák jönnek. Jellemzően mondjuk ötödiktől jelentkeznek azok az ADHD-sok, akiknél előtte nem is igazán okozott gondot, nem jelent meg a funkcióromlás. De mivel nagyon nagy erőfeszítés, stressz volt már az alsó tagozat is, a felső tagozatban már kibuknak a gondok.
A társadalom mennyire nyitott rá, hogy cinizmus nélkül kezelje ezeket a dolgokat? Arra gondolok, hogy szokták mondani: „Régen kimentünk kapálni, nem is volt ennyi figyelemzavaros!”
Valóban van ilyen hozzáállás, de szerintem egyre ritkább. Azt tapasztalom, hogy sokkal nyitottabb a társadalom. És a szülők a megfelelő segítségre is nyitottabbak. Persze át lehet esni a ló másik oldalára, ami meg már azt sugallja, hogy mindenki ADHD-s. Inkább az számít, hogy már vannak szavaink rá, az érintettek pedig tudják, hogy nincsenek egyedül.
