A Shapr3D újabb mérföldkőhöz érkezett: az Apple Vision Pro segítségével a kiterjesztett valóságban terjeszkedne a 3D modellező magyar cég.
Az elmúlt egy évtized egyik fontos magyar tech sztoriját szállította a Shapr3D. A dizájner univerzumba valósággal berobbant 2016-ban a korábbi szabályokat felrúgó, vadonatúj koncepcióval kísérletező startup (a sztorijukat lásd itt).
A világ első iPad Pro tabletre készült 3D modellező alkalmazása felkeltette az élvonalbeli befektetők, nagy piaci szereplők, többek között a Microsoft, valamint maga az Apple figyelmét is.
És az is hamar kiderült, hogy van tömeges felhasználói igény egy egyszerű, könnyen megtanulható, mobil eszközre optimalizált, de komoly munkára is alkalmas szoftver iránt.
A cég vezetése jól ismerte fel, hogy az eredeti stratégiát feladva nyitni kell a nagyobb teljesítményű és nagyobb kijelzővel bíró, akár Windows alapú PC-k irányába is. Ennek eredményeként pedig ma már ott tartunk, hogy az árbevétel alapján legnagyobb, a Fortune 500 listán található amerikai cégek 36 százaléka használja a Shapr3D-t. Most pedig a cég egy újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen egy Budapesten megtartott globális eseményen Csanády István alapító-ügyvezető bejelentette, hogy a szoftver a vadonatúj, Apple Vision Pro AR/VR szemüvegre optimalizált változata is elkészült.
Mit ad hozzá a kiterjesztett valóság?
Természetesen a rendezvényen demonstrálták, hogy mindez a valóságban hogyan működik, és ki is lehetett próbálni. Az azonnal kiderült, hogy az alapok változatlanok: megmaradt az egyszerű, villámgyors, de mégis igen precíz módosítások végrehajtását biztosító kezelés.
A Shapr3D nyit az AR/VR irányába. Kép: Shapr3D
A használat nagyon látványos, a kiadott parancsokra azonnal reagál a szoftver, aminek köszönhetően alkalmas arra, hogy akár egy meetingen is használják ötletelés közben.
A Vision Prónak nem is azt a feladatot szánták, hogy megújítsa a Shapr3D-t, hanem, hogy kitolja a határait.
A szemüveg segítségével a megtervezett digitális objektumok bárhol elhelyezhetőek a valós térben, amely a kameráknak köszönhetően szintén megjelenik a nagy felbontású kijelzőn. Emellett ezek természetesen akár körbe is járhatóak, be lehet kukkantani mögéjük, föléjük. A szoftver ráadásul arra is képes, hogy a valós fényviszonyokat is számításba vegye.
Az Apple Vision Pro hozta el az új mérföldkövet.
Tehát látható, hogy milyenek lesznek az árnyékok, vagy hogyan tükröződik például egy fémből készült elem. Azaz minden korábbinál hitelesebben visszaadja azt, hogy a valóságban hogyan jelenik majd meg egy eszköz. Ez igen jól jöhet többek között háztartási gépek tervezése során, hiszen azokat úgy lehet elhelyezni a konyhában, hogy ahhoz nem kell legyártani száz meg száz különféle formájú, színű, és méretű variánst, hiszen a paraméterek egyetlen kattintással módosíthatóak.
Csanády István, Shapr3D.
Emellett az is hasznos lehet, hogy ha a munkatársak ilyen szemüvegben dolgoznak egymás mellett, akkor hatékonyabban lehet az információátadás is azzal, hogy látják is egymást, és nem csak mindenki a monitora mögött gubbaszt, vagy a tabletéjre csavarodik.
Jó az Apple Vision Pro?
A Shapr3D-vel végzett tesztelés is megerősített abban, hogy az Apple tényleg nagyot lépett előre az AR/VR szemüvegek területén, de a tökéletestől még mindig nagyon messze vagyunk. Amikor az ember a fejét mozgatja észlelhető némi elmosódottság, és a felbontáson, valamint a színvisszaadáson még mindig lehetne javítani. És a fejről levéve érezhető néhány percig enyhe zsongás, ami arra utal, hogy az agyat zavarja a bezártság és/vagy a szemhez közel pakolt megjelenítő. Munkára mindenesetre egy kiváló eszköz, konkrétan a legjobb, ilyen headset, amivel valaha dolgom volt. De azt nem nagyon tudom elképzelni, hogy a szabadidőmet ezzel töltsem.
Mire jó?
Ennek köszönhetően a Shapr3D Apple Vision Pro verziója segítheti a tervezést, hatékonyabbá teszi a kommunikációt házon belül, és megtámogathatja az értékesítést is. A cég a működéshez a saját fejlesztésű felhő alapú rendszerét használja, amely biztosítja, hogy az állományok, illetve a szerkesztési előzmények azonnal, bármikor, bármilyen támogatott platformon elérhetőek legyenek. Egyelőre még nem megoldott, hogy többen egy időben szerkesszék ugyanazt az állományt, de a cég munkatársaitól azt az infót kaptam, hogy már intenzíven dolgoznak ezen is.
Az asztal valós, a kéz valós, a kávéfőző nem az. Kép: Shapr3D
Csanády István elárulta, hogy korábban abszolút ellenzője volt a virtuális valóságnak, azonban az Apple eszköze bár külsőre ugyanúgy néz ki, mint a VR szemüvegek, teljesen mást kínál. Itt nem az a cél, hogy a fizikai valóságot megsemmisítve, annak a helyére hozzanak létre valamilyen művi reprodukciót. Hanem az, hogy a digitális állományokat integrálják a való életbe, és erre pedig a Vision Pro kiválóan alkalmas. A rövid gyakorlati próba során arra jutottam, hogy a koncepció maximálisan életképesnek tűnik. Ebben egyébként megerősített a DeLonghi csoporthoz tartozó, Kenwood dizájn igazgatója, Samuele Meda is.
Ő kiemelt partnerként már egy ideje használja az alkalmazást az Apple szemüvegén, és abszolút pozitívak a benyomásai. Állítása szerint a termék azonnal beszippantotta, és már voltak olyan konkrét esetek is, amikor egy-egy, tervezőasztalon jónak tűnő terméket amiatt módosítottak, mert a Vision Prora ráengedve kiderült, hogy mégsem az igazi.
Azt még nem lehet tudni, hogy az Apple szemüvege tényleg olyan nagy változást hoz-e, mint ahogy azt a gyártó állítja vagy inkább reméli. De az biztos, hogy a Shapr3D-n a dolog nem fog múlni, a cég felkészült a forradalomra, ez nem is lehet kérdés.