Harciasan védi a nők igényeit és hangosítja fel problémáikat. Neki és az általa létrehozott közösségeknek hála olyan nők százai kaptak elismerést, akik a hétköznapjaink csendes hősei, az igazi Arany- és Terézanyuk. Kicsit ő maga is Terézanyu, mert megállítani persze nem sikerült. Rácz Zsuzsa portréja nemcsak új könyve, a Kovácsné kivan apropójából, hanem azért is, hogy kimondja, az életed azzal kezdődik, hogy felfogod: dönthetsz.
Rácz Zsuzsát nem lehetett megállítani a húszas éveiben a Magyar Rádióban, de most sem, az ötvenes éveiben szupervizorként, kétgyerekes családanya-íróként, több száz Terézanyu- és Aranyanyu-díjazással a háta mögött. Még mindig ő maga a nagy sikerű könyvéből ismerhető Terézanyu, aki legutóbbi, Kovácsné kivan című kötetében ismét a nőknek, tabusított érzelmeiknek, küzdéseiknek és birkózásaiknak adott hangot.
Elhittük, hogy ez lesz életünk végéig
Miskolc mellől származik, diósgyőri. Kiskorában csak a fogalmazásaira kapott ötösökből sejtette, hogy jól ír, de teljesen irreálisnak tartotta, hogy belőle egyszer újságíró vagy író lehet. Mikrokozmoszába egykori falusi tanító nagymamája hozta be a világirodalmat. „Tőle hallottam először Tolsztojtól kezdve a Brontë nővéreken át Marquezig mindenkiről. Rengeteget olvastam és hallgattam a rádiót, mindig a Kossuth vagy a Petőfi szólt nálunk. Azért is vonzott mindig a rádiózás.”
Az egyetemet mégis angol-orosz szakon kezdte Szegeden, de utálta. Viszont már az első félévben meghallotta a Magyar Rádió mindent eldöntő felhívását: az ifjúsági munkastúdió riporterképzőt indít. Megcsinálta a kazettás magnóval a kért interjúfeladatot és megírta a két publicisztikát, a beküldött jelentkezésre azonban visszajelzés nem érkezett. Nem hagyta annyiban, felhívta őket. Kiderült, hogy van egy név és cím nélküli pályázat, amelyik bejutna, de nem tudják, ki küldte. Zsuzsa csak az eldobott borítékra írta rá a nevét.
„Onnantól kezdve tízéves aranykorszakot éltünk a rádióban. Igazi tehetséggondozó műhely volt, a legjobbaktól, a tévézés és rádiózás nagyjaitól tanultunk. Rangos Katalin, Nej György, Albert Györgyi voltak a mentoraink között.”
Zsuzsának sokat kellett tepernie, hogy bepótolja mindazt, ami miskolci buborékjából kimaradt. Néha olyan szavakat használtak körülötte, amiket sosem hallott, néha fogalma sem volt, kiről van szó. Családjában és a mikrokörnyezetében nem politizáltak, szinte azt sem vette észre, hogy rendszerváltás történt.
„Számot vetettem azzal, akarok-e még az élére állni egy feminista empowerment mozgalomnak.” Fotó: Sebestyén László
Dolgoztak a csapattársaival többek között a Petőfi Rádió Reggeli Csúcs és Táskarádió című műsorain, miközben Zsuzsa újrakezdte egyetemi tanulmányait az ELTE angol-kommunikáció szakán, ahol a BBC-ből írta a szakdolgozatát. „Istenítettünk mindent, ami a BBC. Elhittük, hogy itt sajtószabadság lesz.
A rádióban nem szóltak ránk soha semmiért, nem voltak utasítások. Igaz, hogy ezek magazinműsorok voltak, de sok szociális ügyről készítettünk anyagot, ami önmagában is politika. Sosem kellett óvatoskodni, tökre elhittük, hogy ez lesz életünk végéig.”
A prevenciótól a rehabilitációig
A Terézanyu-könyvekben visszatérő motívum a Zsuzsa saját életéből vett szál, rokona fiatalkori kábítószerfüggése. „Magyarországon nem volt kimondva a nyilvánvaló, hogy a rendszerváltással megjelentek a korábban itt nem létező szerek, az amfetamin, az ecstasy, a heroin. Rettenetes volt látni, ahogy egy egész generáció csúszik bele. Miskolc és környéke nagyon nehéz helyzetben volt, semmilyen intézményrendszer nem állt rendelkezésre. Nem volt egy drogambulancia sem, senki nem értett hozzá, csak a büntetőjoggal lehetett küzdeni ellene. Csak az elterelés volt.”
Ahogy a droghelyzetre megoldás, úgy a problémákról szóló műsor sem létezett. Zsuzsa kollégájával, Barna Erikával és Fiala Jánossal csinálta meg a Drogéria című műsort. Ennek nyomán született 1998-ban megjelent Kábítószeretet című riportkötete.
A drogfüggő fiatalokat bemutató, beépüléses módszerrel, szociológiai igényességgel készült gyűjtemény bemutatja a függés mechanizmusát, miközben önmagában is kortörténet: az északkeleti országrész posztszocialista kilátástalanságérzésébe enged betekintést. Ma már kötelező olvasmány az ezen a területen segítőket képző szakokon.
De Zsuzsa Élménymozgalom néven középiskolai drogprevenciós programot is alapított a barátaival közösen. „Meg vagyok győződve arról, hogy meg kell mutatni a tizenéveseknek, hogy élni szép, együttműködni jó, egy csapatban mindenkinek helye van. A prevenciótól a rehabilitációig gondolkodtam. Azóta én is segítő szakember lettem, most már azt gondolom, egyedül a prevenció működik.
Meg kell fogni a gyerekeket, a fiatal felnőtteket, hogy minél hamarabb kialakuljon az önismeretük. A megtartó erő, a látható cél a legfontosabb.”
A magyar Bridget Jones
A közszolgálati rádiózás a kilencvenes évek végén elkezdett átalakulni. Bár Zsuzsa a mikrofon mögötti műsorvezetést, a rádiózást érezte az igazi közegének, egyre szűkültek a lehetőségek. Megszűntek műsorok, és már elő-előfordult, hogy elhangzott, mit nem kellene és mit nem szabad mondani. Úgy érezte, nincs már ott helye.
Tízéves újságírói tapasztalattal, az ahhoz szükséges szerteágazó készségkészlettel azt hitte, könnyen talál munkát. Tréner akart lenni, rengeteg állásinterjúra elment, de idővel rájött: nincs értelme.
„Egyértelmű volt a bánásmód. Ha fiatal nő vagy, mindenki akar valamit, csak nem munkát adni. Naiv voltam, de az hamar átjött, hogy valami nem stimmel. Senki sem kíváncsi arra, mit tudok, nem vesznek be a fiúklubba. Ez még bőven a metoo mozgalom előtt volt, nem értettem, mi történik” – mondja Zsuzsa, aki akkor, 30 évesen munka és párkapcsolat nélkül élt a sokadik albérletében. Kívülállónak érezte magát.
Elkezdte – saját maga és barátai szórakoztatására – megírni a vele megeső sztorikat. Közben, 1998-ban magyarul is megjelent a Bridget Jones naplója Helen Fieldingtől, ami új színt hozott az irodalomba. „Ez teljesen új dolog volt nekem, aki óangol irodalmat meg Shakespeare összest bújtam a bölcsész-műveltségemmel. Igazi áttörés volt, hiszen addig ilyet nem lehetett olvasni.
Egy nő, ilyet, saját magáról? Ennyire kendőzetlenül és szókimondóan? És a feminista részét akkor még nem is értettem.”
A saját történetéből, valamint a Bridget Jonestól és a barátoktól kapott bátorításból született meg 2002-ben az Állítsátok meg Terézanyut!
Zsuzsa az írást élvezte, de a könyvkiadás nem motiválta, az ismerősök unszolására mégis belevetette magát. Végül az Édesvíz kiadó adta ki a regényt.
Akkor ért véget az életem
„2002 nyarán jelent meg a könyv. Akkor ért véget az életem” – fogalmaz Zsuzsa. A siker óriási volt, két hét alatt elkapkodták az első 50 ezer példányt, összesen mintegy 150 ezer ment el belőle. Néhány nevet – férfinevet – leszámítva szinte senki nem produkált korábban ilyen eladásokat. Sorra születtek az összeesküvés-elméletek is: hogy pontosan kiszámított összetevők alapján készült a könyv, hogy a kiadó rendelte meg, nem is egy szerző írta, hanem több ember munkája. Nyolc évvel később, 2010-ben mégis megnyerte a Libri Aranykönyv-díját, ezzel az évtized kedvenc regénye lett a szórakoztató irodalom kategóriában.
„Hirtelen mindenki akart tőlem valamit, felismertek az utcán. Ott laktam a VIII. kerület mélyén, az egyik leglepukkantabb házban, az Üdvhadsereg hajléktalanszállója mellett, és még ott is megismertek. Minden védőburok eltűnt körülöttem” – Zsuzsa láthatóan még mindig nehéz szívvel emlékszik vissza erre az időszakra. De azt mondja, nem lehetett volna másként csinálni, a siker mérete miatt vált számára a helyzet kezelhetetlenné.
„A sebezhetőségről írtam, esélyem se volt rá, hogy megbirkózzam ezzel. Sokan vetették rá magukat jó érzékkel a koncra, mindenki megcsinálta belőle a maga üzletét. Azt éreztem, hogy szerzőként nem lehet érdeket érvényesíteni a kiadásban és később a filmnél sem. Egy kiküszöbölendő problémává válsz, aki lehetőleg ne szóljon bele semmibe. Persze biztosan vannak kivételek – legalábbis remélem.”
A könyvből hamar, a megjelenést követő két éven belül játékfilm készült Hámori Gabriella főszereplésével. Zsuzsa korábban is többször is beszélt kritikusan a filmmel és annak forgatókönyvével kapcsolatban. Nem érezte úgy, hogy az tükrözné a könyv szellemiségét.
Magyarországon hallgatnak a nők
De húsz év után már tud mindennek örülni. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elfogadja a történteket. És az idő mellett az a megszámlálhatatlanul sok írás is jól jött, ami a hasonló cipőben járó, ugyanolyan problémákkal küzdő nőktől érkezett hozzá. Ekkor kezdett leesni neki, hogy nincs egyedül.
„Kiderült, milyen sok nőnek nincs hangja ahhoz, hogy elmondja azt, amit én leírtam. Nálunk hallgatnak a nők. Óriási az igény a kapcsolódásra, a megbeszélésre.”
Zsuzsát sokkolta a megkeresések, tanácskérések mennyisége, de úgy érezte, bele kell állnia – beindult a Terézanyu-üzemmód. A kétezres évek elejének internetes forradalma, az énblogok elterjedése is motiválta a nőket abban, hogy történeteikről, hétköznapjaikról beszámoljanak, ezzel kicsit saját és mások életét is megkönnyítsék, vagy legalábbis kiutat találjanak a mindennapok útvesztőiből.
A végtelen mennyiségű írást otthon, szintén segítő szférában dolgozó férjével közösen próbálták feldolgozni, de idővel rájöttek, nem lesz elég. A hirtelen jött sikert is feldolgozó második Terézanyu-könyv, a Nesze Neked Terézanyu! is megjelent 2009-ben, időközben megszületett Zsuzsa első kislánya, Szofi is. Hogy intézményesítsék a Terézanyu-effektus írásait, létrehozták a Terézanyu-pályázatot.
„Az volt a koncepciónk, hogy minden évben a női lét tabutémái kerüljenek terítékre. A női létben szinte csak tabutémák vannak: hogy hogyan állunk a munkával, a fizetetlen házimunkával, a gyermektelenség kontra anyaság kérdésével, az önbizalommal és a bátorsággal.”
A pályázat eddigi kilenc éve alatt a különböző tabutémákra beérkezett írások mind-mind kortörténetek, látleletek. Az évente díjazott tucatnyi írás szerzői jelképes jutalmakat kaptak csak, a lényeg a köré épült közösség.
Kisebb kihagyással a Terézanyu-pályázat idén lesz tízéves, a jubileumi pályázat témája is ez, a női közösségek megtartó ereje. A pályázók most is, mint mindig, rendkívül heterogén közösséget alkotnak, tizenévesektől a nyolcvan évesekig ír minden korosztály.
A tíz év alatt rengeteg, mára ismert író kezdett Teréazanyu-pályázóként: Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, akinek Ellopott gyermekkor című könyve nemrég vált bestsellerré, Fiala Borcsa, a wmn.hu főszerkesztője, több kötet szerzője, a 2023-ban elhunyt R. Kelényi Angelika, Pápai Ildikó (Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel), Mátrai Szilvia (Aki betölti a hiányt). Az első év pályázatának egyik fődíjasa Novák Katalin lett.
„Álmomban sem gondolta volna, hogy ekkora hiány van megbecsülésből.” Fotó: Sebestyén László
A segítőknek ki segít?
Zsuzsa az első Terézanyu-könyv megjelenését követő változásokat nehezen viselte, depressziójából a tanulás segítette ki. A Károli Gáspár Református Egyetem szupervízió szakára iratkozott be. Ez az úttörőnek számító hivatás tulajdonképpen a segítő szakmák segítője, kiégés-megelőzést és hivatásgondozást takar. Az anyaotthonokban, gyermekotthonokban, hajléktalanszállókon, mindenfajta szociális intézményrendszerben dolgozók támogatása a cél ebben a szupervízori formában.
„Abban segíti őket, hogyan ne legyenek terézanyuk” – mondja Zsuzsa. „Nekem is sokat segített abban, hogy helyre tegyem magamban ezt a terézanyuságot.
Ez tulajdonképpen a Helfer szindróma, vagy altruizmus: mindenkit meg akarsz menteni, így akarod elnyerni mások szeretetét. Nagyon női dolog ez, a gondoskodás-iparban mindenütt a világon nagyobb arányban dolgoznak nők.
Mert azt hisszük, hogy így születtek, hogy empatikusabbak meg gondoskodóbbak. Akkor én ezt nagyon megdolgoztam, sokat tanultam belőle.”
Az új ismeretekkel és szakmai tapasztalatokkal Zsuzsa egyre inkább belelátott az egészségügy és az oktatási szféra működésébe.
„Kevés pénzért, nulla társadalmi megbecsüléssel dolgoznak. Ezért jött az Aranyanyu-díj ötlete, hogy mutassuk meg, mit visznek a vállukon az ott dolgozó nők, hogy működjenek a mindennapjaink.”
A 2011-ben indult Aranyanyu-díj mellé állt főtámogatónak a Richter Gedeon Nyrt. Eleinte évente hat díjat adtak át, majd 2015-től négy kategóriában összesen nyolc díjat pedagógusoknak, egészségügyi szakdolgozóknak, orvosoknak, illetve szociális területen dolgozó nőknek. A shortlistre csak jelöléssel lehetett bejutni.
„Álmomban sem gondolta volna, hogy ekkora hiány van megbecsülésből. Szinte mindenki zokogva vette át a díjat, mert soha senki nem mondta addig nekik, hogy köszönöm. Ők azok, akik sosem kapnak elismerést, nem kerülnek reflektorfénybe. Ők, akik »csak« remek idősgondozók vagy asszisztensek a háziorvos mellett.”
Zsuzsa örömmel emlékszik vissza a díj nyomán kialakult erős szakmai és emberi közösségre és támogató közegre. Megtapasztalta azt, amit szociológiából is tanult, hogy mekkora megtartó erőt jelent a sisterhood.
„Életbevágó, hogy legyen ilyen közegük a nőknek. A férfiak ebben sokkal jobbak, emiatt is boldogulnak jobban a munkaerőpiacon. De azért jobbak, mert több idejük van rá. A nőknek a sok láthatatlan munka mellett se idejük, se energiájuk.”
Zsuzsa szerint hihetetlen volt az egész, mindenki magáénak érezte az ügyet. Az újságírók is nagyon hamar felismerték a fontosságát, terjedt a díj híre. És rengeteg jó kezdeményezésnek tudtak támogatást szerezni a Richter segítségével.
Mindenki jól járt, én meg összetörtem
De aztán a Richter kiszállt, elindított egy hasonló díjat, a Richter Anna-díjat, mely már csak az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet területéhez, egészségügyhöz kapcsolódó projekteket támogat, nem a gondoskodási szféra egyéni hősnőit. Az új díjat az Aranyanyu stábjának két volt munkatársával hozta létre.
„Az eredeti célnak részben megfelelően megy tehát tovább az ügy, de nekem ez igazi trauma volt. A nagy hal megette a kis halat. A hét éven át összetartó stáb, az aranyanyuk szakmai-emberi közössége szétment. Olyan rendszert építettem, amivel mindenki jól járt, én meg összetörtem. Sokáig ez másként nézett ki, de már tudok örülni az eredményeknek.”
Merthogy abból volt bőven. Sokaknak nagy segítséget nyújtó, az állami gondoskodást helyettesítő civil kezdeményezéseket támogattak. Többen az Aranyanyu-díjnak köszönhetően tudtak egy-egy jól működő szervezetet, valódi rendszert kiépíteni a segítő szférában.
Aranyanyu-díjazottként segítséget kapott például Tóthné Almássy Monika KórházSulija, ami az iskolából kimaradó, tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek otthoni oktatását teszi lehetővé. Kelemen Edit Kecskeméten kialakított neonatológiai osztálya és a Hírös Koraszülöttekért Alapítvány is nagy lökést kapott, hogy a Bács-Kiskun megyei kórházban vegyék fel a kesztyűt a koraszülöttek megmentéséért, a koraszületés társadalmi problémáival szemben.
A gyulai Diabolo Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért a betegséggel diagnosztizált gyerekeknek és családjaiknak nyújt mindenfajta támogatást. Aranyanyu-díjazott volt a Mellrákfórumot életre hívó Kenessey Andrea ráktúlélő kardiológus és Mangó Gabriella orvos-természetgyógyász is.
„A Terézanyu-pályázat ment tovább, de én számot vetettem azzal, akarok-e még az élére állni egy feminista empowerment mozgalomnak” – mondja Zsuzsa. Csakhogy a következő mondatával mintha már cáfolná is magát.
„A mi országunk és a globális kapitalizmus is a nők miatt működik, ahogy Melinda Gates is mondja. Ritka az ilyen low budget, alulról jövő empowerment projekt, ami a nők önbecsülését és a mediatikus reprezentációt erősíti. Jó lenne, ha megmaradna ez a modell.”
Ma már luxus újságírásból vagy írásból élni
Az új könyv, a Kovácsné kivan sokáig váratott magára, Zsuzsa idejét és energiáit a két lánya nevelésére, a szupervizorságra, coachságra és a cégeknek és írni vágyó nőknek-férfiaknak tartott storycoaching kurzusokra fordította. Sok szöveget írt készre az elmúlt tizenöt évben, mint fogalmazott, arra várva, hogy egyszer könnyebb lesz.
„Magyarországon vesszőfutás a könyvkiadás. A külföldiek közül senki nem érti, miért nem vagyok kőgazdag. Évente mintegy 15 ezer cím jelenik meg, ami megegyezik a jóval nagyobb német piacéval. Irreális szám. De én támogatom, mindenki írja meg a magáét. Ehhez jó lenne, ha demokratizálódna a dolog és nem kellene kiadóknak könyörögni a megjelenésért, aztán semmit nem keresni vele.
Ma már luxus újságírásból vagy írásból élni. Úgy lehetséges, ha mindent elvállalsz. Itthon jó, ha tíz szerző van, aki meg tud élni az írásból. Az írás lett a Maslow-piramis csúcsa.”
Rácz Zsuzsa az Állítsátok meg Terézanyut! legújabb verzióját már magánkiadásban jelentette meg, a Kovácsné kivant pedig a Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely által alapított Felhő Café Könyvek gondozásában.
Eddig tizenötezer példányban nyomtatták, Éva egyelőre becsült számot tudott mondani: november végéig háromezer kelt el, a decemberi értékesítéssel együtt 4-5 ezer példányra teszik az eladott kötetszámot. A könyvkiadásban ma már tízezer az új százezer, Magyarországon ez az eladott példányszám abszolút bestsellernek számít.
Ezért működik a Kovácsné
Nők ezrei olvassák az új kötetben saját titkolt vagy félve kimondott gondolataikat, melyek nem felelnek meg a rájuk erőltetett rózsaszín, Mona Lisa-mosolyú anyaság illúziójának. Mert 21. századiak, a mai modern nő igényeit fogalmazzák meg.
„Olyan narratívát akartam, ami megkönnyíti azt, hogy minderről úgy beszéljünk, hogy közben a nők tudjanak magukon röhögni. Ezért működik a Kovácsné. Mert nem szépítem ezt az egészet, elviszem Kéki Katát a családanyaságba, annak minden valóságával” – mondja Rácz Zsuzsa.
Beszélni kell arról is, mi van akkor, amikor már elmúlik a “na , mikor szülünk?!” időszaka és már senki nem ajnároz, hogy milyen szép az a pocak. Fotó: Sebestyén László
Az ezernyi elolvasott és meghallgatott női sors és történet élményéhez jött az a szociológiai tudás, amit magára szedett képzései és újságírói munkái során az elmúlt tizenöt évben. Két lábon járó lexikon lett, ennek nyomai – nem túl szájbarágósan – a sírva-röhögős Kovácsné kivanban is érezhetőek: minden odacsapós, puffogós vagy értetlenkedő mondat mögött van egy-egy kikutatott adat, statisztika, társadalmi jelenség.
„Nagy energiát fektettem bele, hogy a könyv minden toposzt érintsen, hogy elhagyjuk a szépítéseket a család szentségéről, a szent anyaságról. Hogy legyen szó arról, mi történik a nőkkel a szülészeten, a terhességgondozáson, és mi van akkor, amikor elmúlik a »na, mikor szülünk?!« időszaka és már senki nem ajnároz, hogy milyen szép az a pocak. Amikor már csak a 13 ezer forintnyi családi pótlék jár.
Miközben ott van ez a dühítő, iszonyúan hamis és mondjuk ki, nőgyűlölő kommunikáció, hogy egyedül te vagy a felelős azért, hogy ne haljon ki a nemzet!”
A döntés szabadságánál nincs fontosabb
Amikor arra gondolt, hogy író lesz, Zsuzsa ilyen könyveket látott maga előtt. Amin lehet sírni is és nevetni, elolvasva meg akarunk inni egy kávét a szerzővel, a barátja akarunk lenni. „Persze megkaptam azt is, hogy a szórakoztató irodalom nem irodalom. De én erre teszek magasról, ez idejétmúlt elitizmus. Hálás vagyok mindenkinek, aki egyáltalán kézbe vesz egy könyvet.”
A Kovácsné megjelenése után is rengeteg köszönetet és visszajelzést kapott, még pártok is megkeresték: látták, hogy meg tudja szólítani a nőket. Azt mondja, nagy tanulság volt látni, hogy a politika játékszere minden, a nők is.
„Mintha elfelejtenénk, hogy a legfontosabb, hogy a nők ne legyenek kiszolgáltatottak. Azt kell megérteni, hogy mindegy, minek vallod magad: feministának, karrieristának, családszeretőnek. Az életed ott kezdődik – ami nem volt száz éve –, hogy dönthetsz. Ha ezt felfogod, akkor van esélyed arra, hogy legyen valódi választási lehetőséged.
Ezt mondom a lányaimnak is, akik kijelentik, ne is adjak nekik zsebpénzt, ők utálnak házimunkát végezni. Hogy nem kell, majd keress annyi pénzt, hogy megcsinálja neked más. A döntés szabadsága legyen a tiéd.”
