Elfoglalta új, Henger utcai irodáját az ACG Reklámügynökség. A munkatársak már augusztus óta itt dolgoznak, de amíg nem került minden részlet a helyére, egyelőre nem mutatták meg a nagyobb nyilvánosságnak. Az enteriőrben fölösleges lenne skandináv foteleket keresni, a berendezési tárgyakat nagy gyártók helyett jórészt magyar alkotóktól rendelték meg. Csocsóasztal nincs, 3D-nyomtató, hinta és egy kisebb kutyafalka már van.
Az önjelölt Emerson Fittipaldik kedvenc budai duplakanyarja a Tölgyfa utcai. Az útfekvést próbára tevő SUV-tulajdonosok (és persze mindenki más) jobbra csodálhatja meg a 19. századi klinkertéglás falainak és az ezredforduló későposztmodern irodaházainak egy igencsak furcsára sikeredett fúzióját. (Írhatnám azt is, hogy itt működött a Pálffy telep, de erről csak a mániákus villamosmegfigyelők tudnák beazonosítani.) A téglafalak abból az időszakból származnak, amikor a telep a városi tömegközlekedést szolgálta, a Budai Közúti Vaspálya Társaság ugyanis 1869-ben itt nyitotta meg bázisát,
ahol mellesleg 130 lovat és 40 kocsit tároltak.
Az úgynevezett Pálffy telep később villamos kocsiszínné, villamos-, majd trolibusz főműhellyé alakult, a budai villamosvonalak áramátalakítója pedig máig itt működik (feltehetőleg ezért sem bontották le a 90-es években, amikor az „indusztriális hangulatú dizájn” és a „loftstílus életérzés” még nem volt az ingatlanhirdetések bevett fordulata, mi több, azt sem tudtuk, mi az a loft). Az épület tehát részben megmaradt, az egyik tér azonban öt évig elhagyatott volt. Mint Blaskó Nikolett, az ACG alapító-vezetője, korábbi címlaposunk elmondta, amikor az Istenhegyi útról költözni készültek, két évig keresgéltek helyszínt, míg megtalálták ezt. „Amellett, hogy itt volt a csí, nem volt itt semmi.”
Abban biztosak voltak, hogy nem egy befutott, nagy nevű irodát szeretnének megbízni a tervezéssel, így esett a választás Farkas Anett belsőépítészre és Vesztergom Ádám építészre, valamint az Arch-Studio csapatára. A tervezők szándéka az volt, hogy ahol lehet, nemcsak megtartják az épület adottságait, hanem erősítik is azt, a rácsos kereszttartók mintázatát például több helyen továbbvitték. Napfényes, cizellált térsor lett,
szubjektív vezetésünk következik képaláírások formájában!
![acg_iroda_gregus_mate_09](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/ACG_iroda_Gregus_Mate_09-640x426.jpg)
Mindenki egyetért? Vau! Fotó: Gregus Máté
![kreativ-inspirationroom_alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/kreativ.inspirationroom_AlovitsBalint_ACG_iroda-476x640.jpg)
A „kreatív inspirációs szoba” alaptartozékai a popkulturális utalások és az asztalként funkcionáló flipperasztal, ami egyébként egy külföldön ismert magyar márka terméke. Fotó: Álovits Bálint
![kreativ-igazagatoi-szoba_alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/kreativ.igazagatoi.szoba_AlovitsBalint_ACG_iroda-640x427.jpg)
A kreatív igazgatói szobából nem hiányozhat egy kis neon és a Maneki-neko, az integető japán macska, de véletlenszerűen elszórva láttunk Steve Jobs-könyvet, Matisse-albumot és Monocle magazint is az irodákban. Fotó: Álovits Bálint
![irodaepulet-bujnovszkytamas_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/irodaepulet.BujnovszkyTamas_ACG_iroda-640x426.jpg)
A klinkertéglás épületből nem sok maradt, de ha ez sem lenne, a kétoldalt látható ezredfordulós irodaházban gyönyörködhetnének a hídra ráfordulók. Fotó: Bujnovszky Tamás
![mondik-noemi-pixel1-alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/Mondik.Noemi_.Pixel1_.AlovitsBalint_ACG_iroda-640x480.jpg)
Mondik Noémi kapott egy falat és hozzá – mint mondja – minimális instrukciót, neki is esett Windows Painttel. A sör-popcorn páros naphosszat történő nézése veszélyes az itt helyet foglaló programozókra. Az mondjuk kérdéseket vet fel, hogy ha véletlenül kiesik az egyik ügyfél, akkor lemeszelik-e a falat. Fotó: Álovits Bálint
![recepcio-lounge-alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/recepcio.lounge.AlovitsBalint_ACG_iroda-640x427.jpg)
Lounge. Az asztalnak látszó kazetta egy asztal. Fotó: Álovits Bálint
![recepcios-pult-szokemiklosgabor-szoborral-alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/recepcios.pult_.SzokeMiklosGabor.szoborral.AlovitsBalint_ACG_iroda-640x427.jpg)
A vörös szoborra a lórajongó Blaskó Nikolett már rátette a kezét, a recepció helyett már a vezetői szobát díszíti… Fotó: Álovits Bálint
![vezetoi-szoba-reszlet-alovitsbalint_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/vezetoi.szoba_.reszlet.AlovitsBalint_ACG_iroda-640x435.jpg)
…ahonnan nem hiányozhat egy jó Buddha-szobor sem. Fotó: Álovits Bálint
![acg](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/bar.AlovitsBalint_ACG_iroda-640x427.jpg)
A minimáldizájnolt bárban meglapul egy-egy Heineken- és Strongbow-reklám (ők is az ACG ügyfelei). Fotó: Álovits Bálint
![folyoso-bujnovszkytamas_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/folyoso.BujnovszkyTamas_ACG_iroda-640x426.jpg)
Öltözőszekrények a folyosón. A színtévesztő sportolókon a számozás segít. Fotó: Bujnovszky Tamás
![kreativ-ter-fekvo-bujnovszkytamas_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/kreativ.ter_.fekvo_.BujnovszkyTamas_ACG_iroda-640x426.jpg)
Hinták nélkül nincs kreatív tér. A másik eposzi kellék, a csocsóasztal kikerült a tervekből, mert a tervezők belátták, hogy zavarná a munkát. Fotó: Bujnovszky Tamás
![ugyvezetoi-szoba2-bujnovszkytamas_acg_iroda](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/ugyvezetoi.szoba2_.BujnovszkyTamas_ACG_iroda-426x640.jpg)
Ügyvezetői szoba lóval és Buddhával. Fotó: Bujnovszky Tamás
![acg_iroda_gregus_mate_07](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/ACG_iroda_Gregus_Mate_07-426x640.jpg)
Spontán folyosói pillanat. Fotó: Gregus Máté
![acg_iroda_gregus_mate_16](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/ACG_iroda_Gregus_Mate_16-640x426.jpg)
Titkos projekt készül a 3D-nyomtatón. Fotó: Gregus Máté
![acg_iroda_gregus_mate_17](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/01/ACG_iroda_Gregus_Mate_17-426x640.jpg)
Villámsebességgel érkeznek az ötletek. Fotó: Gregus Máté