Nyughatatlanul keresi a hangját, van belőle pár: az egyik azt súgja iamyanknak, hogy elég lesz most már a mártírkodásból. Részlet a 2023. téli Forbes Life különszámból.
Herold Jánosnak már az iskolában is afelé csapongott a figyelme, ami tényleg érdekelte, egyik hétről a másikra volt kettes tanulóból ötös, és viszont. A dobverőt tíz év után azért tette le, mert belátta: nem szeret gyakorolni, metronómhoz idomulni. Azt az érzést viszont szerette, amit egy-egy harmóniamenet indított el benne. Ez lökte át a produceri, zeneszerzői pályára, így lett belőle iamyank.
A fővárosi underground metál- és hardcore-szcéna nevezetes 2000-es évei (az úgynevezett BPRNR korszak) után a 2010-es évek elektronikusabb közegének a rasztahajú yank is emblematikus arca volt. 2015-ben sorra nyerték a díjakat a Possible reklámügynökséggel, ő írta a Lost Sounds: Adventures of Poco Eco kísérleti mobiljáték zenéjét. „Az a legvidámabb, amit valaha csináltam” – mondja.
Fotó: Mohai BalázsJött aztán első nagylemeze, a 2016-os Hiraeth, ami már pontosabb, mégsem végérvényes csapásirányt adott hol atmoszférikus, máskor melankolikus, idővel aztán egyre apokaliptikusabb hangzásának. Hiszen yank belekóstolt az egyzongorás improvizációktól (Atreyu’s Horse) a nagyzenekari formációkon (iamyank Live Ensemble) és az ipari metalon át (All Machines Will Fail) a fúziós dzsesszig (Phasing Shapes) szinte mindenbe. Fókuszálatlan? Nem egészen. Kevés olyan ötlete születik, ami végül a merevlemezen marad, és nem viszi végig. Nála egy projekt nem az albumig tart, hanem addig, amíg legalább egyszer koncertre nem viszi.
Csak hat évvel ennyi projekt és formáció után mert újra saját művésznév alatt albumot kiadni, a Láttam a jövő meghalnit. A bő pólós, szőrös fejű deszkás, aki eddig a Macbook, a billentyűk és potméterek mögé bújt, most bátran, félmeztelenül pusztul el a színpad közepén, nyakában gitárral, két oldalán szintetizátorokkal. És most már rövid hajjal. „A dühnek csak másodrangú rétegei a társadalmi, környezeti és politikai tényezők. Elsődlegesen belőlem származik, most már egyre jobban igyekszem reflektorfénybe állítani a személyiségemnek ezt a részét, a perfekcionizmusomat. Azt a dekonstruktív belső narratívát, hogy amit csinálok, az sose elég, és aminek a forrását igyekszem felkutatni.
Ebből a tehetetlenségemből fakad a dühöm: hogy itt nyomaszt a kurva nagy démon, de én közben felállok, és azt mondom neki, hogy gyere, úgysem tudsz velem mit kezdeni.”
Feladatom, hogy mindig kritikus legyek
Szobordöntés vagy illúziórombolás-e megmutatni egy előadóról, producerről, hogy az, amiről leginkább ismerik, az az ideje felét, ha kiteszi? Hiszen főállásban csak a felső pár százalék tud Magyarországon zenészként megélni, yank pedig még ehhez képest is kivétel a szakmában, hiszen munkáinak felét megrendelésre készíti márkáknak, eseményekre, előadóknak.
Nyíltan beszél róla, hogy bevételei fele az alkalmazott zeneszerzésből, valamint alma materében, az Impro School elektronikus zeneszerzői iskolában adott óráiból származik (a márka és a mögötte álló Fehér Zaj Kft. ötvenszázalékos tulajdonosa). Húsz–harminc százalék jön abból, hogy márciustól szeptemberig hetente járják az országot a Vad Fruttikkal, a maradék rész projektjeinek, koncertjeinek profitja. Azt mondja, az utóbbi öt évben érték el a pénzes munkák, hogy aki vele akar dolgozni, az azért teszi, mert ismeri a stílusát, és nem csak a szakembert látja benne. „Igazán jó munkát akkor végzek, ha valamilyen mértékben azonosulni tudok vele.”
Ebbe yanknak az is beletartozik, hogy akár színpadon áll, akár munkát ad le, azt cenzúra és kreatív kontroll nélkül tehesse. Ez a kockázat ma már előadóknál és alkalmazott zeneszerzőknél egyaránt felütheti a fejét Magyarországon. Az állami forrásból vagy kormányközelben működő intézmények, cégek egyre mélyebben veszik ki részüket a kultúracsinálásból a Petőfi Kulturális Ügynökségtől (PKÜ) a Libri többségi tulajdonosáig, a Fidesz elitképzőjéig, a Mathias Corvinus Collegiumig (MCC). A magyar könnyűzene is egyre inkább ki van téve ezeknek a szereplőknek és forrásoknak, és a PKÜ-féle Hajógyár online felületein vagy az MCC Feszten fellépő előadók még úgy is a nekik kedvező narratívát szolgálják, hogy egyébként szabadon közvetíthetik művészetüket és üzeneteiket.
„Már egy zenésznek is szembe kell néznie azzal, hogy ahol pénzforrás van, az sokszor valamilyen állami forrás lesz – mondja yank. – Ennek az etikai vetülete szerintem központi kérdés lesz, a kormány pedig igyekszik is ezt homályban tartani. Nálam éles határvonal, hogy ne tisztán pártpolitikai sztoriról legyen szó. Mert ha kiragadom az egészet a kontextusból, és elképzelem magam Berlinben vagy Helsinkiben, akkor
egy kultúrszervezetnek igenis ez a feladata, hogy előadókat támogasson, nekem pedig az, hogy csináljam a dolgom, és hogy mindig kritikus művész legyek.
És az utóbbi szerepemet azért elég hangosan vállalom. Akkor is így lenne, ha baloldali kormányunk lenne.” Hozzáteszi: tavaly pályázott először a Nemzeti Kulturális Alapnál, meg is ítéltek neki kilencszázezer forint támogatást, de munkáiba éves szinten nagyságrendekkel többet fektet be.
Teljes cikk a Forbes Life-ban
Megjelent a Forbes Life téli lapszáma. A címlapon Cyla, azaz Kajdi Csaba, aki nem tesz lakatot a szájára celebekről vagy politikai háttérről szólva sem.
A Forbes Life téli lapszáma. Címlapon Cyla, azaz Kajdi Csaba. Fotó: Krasznai Zoltán
