Madarász Tamás megjárta Etont, Cambridge-et, majd csellistaként Európát. Aztán át kellett programoznia az agyát a zenéről a matematikára. New Yorkban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig a mesterséges intelligencia (MI) berobbanását már akkor, amikor a ChatGPT még a kanyarban sem volt. Azt mondja, az MI megy előre, mint az úthenger, és nekünk meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni belőle. Annak is, aki most úgy gondolja, hogy ez az egész őt nem fogja érinteni. Mert fogja.
Magas, vöröses hajú fiú állt a cambridge-i vasútállomás peronján, hátán csellóval. A Londonba tartó vonat csak nem akart befutni, ami nemcsak a szakadó októberi eső miatt volt kellemetlen, hanem azért is, mert így borítékolni lehetett, hogy elkésik az órájáról.
„Cambridge és London nincsenek messze egymástól, de angol vonatokkal néha igen nehéz volt odaérni.” Madarász Tamás 1999-től tanult a Cambridge-i Egyetem matematikus szakán, közben aktívan zenélt, és a londoni Giuldhall School of Music and Drama oktatójánál fejlesztette csellótudását. Nyolcéves kora óta csellózott, és – reálérdeklődése mellett – tudatosan zenei pályára készült, ezért a budapesti Radnóti Gimnáziumban letett érettségi után Cambridge-ben, egyetemi tanulmányai mellett is nagy (ha nem nagyobb) hangsúlyt fektetett a zenélésre.
Nagyon diplomatikusan mesél arról, mennyit is járt be az előadásokra, de úgy érzem, tulajdonképpen a kisujjából kirázta a vizsgákat és a három év végén a matematikusdiplomát is. A Cambridge-i Egyetemen pezsgő zenei élet volt,
a környékbeli kápolnák akusztikáját mintha eleve szólócsellódarabokhoz tervezték volna.
Madarász Tamás a New York-i Egyetemen többek között a Meta és a Google nagyágyúitól tanult az MI-ről. Fotó: Belicza László Gábor
Az Etoni bridzspartik
A nagy belső udvarok, a tökéletesre nyírt zöld pázsit, a boltíves átjárók, a középkori, néhol borostyánnal befuttatott falak, a könyvtárak és a krikettmeccsek nem voltak ismeretlenek, mert Tamás gimnazista korában már eltölthetett egy ösztöndíjas évet Etonban. A világ talán leghíresebb magániskolájáról százból kilencvenkilenc embernek valószínűleg az ide járó Vilmos és Harry herceg jut eszébe. Az iskola vezetése 1997-ben a volt kommunista régióból szeretett volna diákokat Etonba vinni, és a felvételi után Tamás mellett egy-egy korábbi NDK-s és lengyel ösztöndíjas utazhatott ki. Bár Tamás, édesapja kutatói munkája miatt korábban az Egyesült Államokban, Baltimore-ban, valamint Svédországban is megfordult, az Eton mégis kultúrsokk volt számára.
Nemcsak az erősen kompetitív légkörhöz, az egyenruhához, a szigorú napirendhez és a kötelező kápolna látogatásokhoz kellett hozzászoknia, hanem az iskolába járó gazdag és nagymúltú családok sarjainak egyedi, kicsit archaizáló, posh kiejtéséhez is. „Anglia ekkor még kevésbé volt európai ahhoz képest, mint amennyire a 2000-esévek végére lett – emlékszik vissza Tamás. –Eton viszont még Anglián belül is nagyon izolált világ volt. Az egész napunk be volt táblázva. Nyilvánvalóan azért, hogy az embernek ne legyen túl sok szabadideje, amikor azt csinál, amit akar.” Tamás itt is sokat zenélt, matematikaversenyekre járt, és bridzselt. Ezekben a kisebb közösségekben tudott barátkozni is.
Hogy miért, az kiderül a teljes cikkből, amely a novemberi Forbes Tech mellékletében található. Tamással beszélgettünk arról is, hogy találkozott-e Vilmos herceggel Etonban, de a fő vonal nyilván a mesterséges intelligencia volt. Hogyan látja az MI szerepét a klasszikus zenében? Hol szólhat a legnagyobbat az MI a következő években? Miben más az emberi agy, mint a mesterséges agy és mi a különbség a tíz évvel ezelőtti és a mostani mesterséges intelligencia-konferenciák között? Minden válasz a magazinban!
