85 éve áll a színpadon, a közönség pedig mai napig elkapkodja a jegyeket a koncertjeire. Vásáry Tamás zongoraművész és karmester legutóbb a Zeneakadémián adott álló vastapsot kapott koncertet, hamarosan pedig ázsiai körútra indul – ismét.
Minden jegy elkelt arra a szeptember 3-i előadásra, amin Vásáry Tamás 90. születésnapját ünnepelték. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a koncertet nem csak a Zeneakadémia vendégei, de a Bartók Rádió hallgatói, illetve az M5 tévécsatorna nézői is hallhatták, láthatták. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Vásáry Tamás vezénylésével Beethoven 9. szimfóniáját adta elő, amit a születésnapját ünneplő művész úgy jellemzett, hogy az „az emberiségről szól, de a lehető legfelsőbb szinten, valamilyen mélységes szeretettel átitatva”. A közönség a végén állva tapsolással ünnepelte a produkciót és köszöntötte a művészt.
Az idei születésnapi koncert azért is jelentett sokat a számomra, mivel ez egy kerek évforduló volt. A következő ilyen a századik lenne, de ezt most még nem tudom biztosra megígérni.”
Vásáry Tamás
A Kossuth-díjas zongoraművész és karmester elképesztő életutat mondhat magáénak: első koncertjét hétéves korában adta, 10 évesen lett Dohnányi Ernő tanítványa, majd 14 évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyét. Már az 1950-es években jelentős világversenyeket nyert, majd 61-ben a londoni Royal Albert Hallban, egy évvel később pedig a New York-i Carnegie Hallban adott koncertet. Vásáry Tamás karmesterként több mint száz zenekarral – köztük a Berlini, a Londoni, vagy a New York-i Filharmonikusokkal – dolgozott együtt, aktivitásából és munkakedvéből pedig mit sem vesztett az évek előrehaladtával.
Ötéves koromban kezdtem el zongorázni, vagyis 85 éve ezt csinálom. Az első koncertem előtt annyira lámpalázas voltam, hogy 40 fokos lázam volt. Mondják, hogy a drukk a rutinnal elmúlik, de – nálam legalábbis – nem: ha lehet, most még rosszabb. Ezzel nem vagyok egyedül a művészek közül. Szoktam is mondani a fiataloknak, hogy ez egy göröngyös pálya, ahol az ember egyszerre kapja a simogatást és a pofonokat. Az a fontos, hogyha az ember a végén összeadja a mínusz és a pluszt, akkor pozitív legyen az eredmény.”
Hogy ez a drukk hozzáad-e, vagy elvesz a teljesítményből? „Hozzá is ad, de el is vesz. Az idegesség ugyanis annak a jele, hogy félsz valamitől, ilyen állapotban pedig az ember kevesebbet tud teljesíteni. Ugyanakkor mindez ad egy olyan különleges lelkiállapotot, amiben olyan dolgok történhetnek meg a pódiumon, amik máskülönben nem.
Csodagyerekként felnőve Vásáry Tamás magával szemben is magasra tette a mércét. Idővel rá kellett jönnie arra, hogy ez nem minden esetben viszi őt előre. „Mindig is nagyon kritikus voltam saját magammal. Rossz érzés volt, hogyha nem tudtam a maximumot adni: amikor egy szerintem nem tökéletes koncert után odajöttek hozzám gratulálni az emberek, mindig elkezdtem nekik mondani azt, mi nem volt jó. Egyszer aztán a nagyon bölcs első feleségem azt mondta, ‚Tamás, ide figyelj, ezt tartsd meg magadnak! Lehet, hogy te nem voltál megelégedve, de azok az emberek, akik ide eljöttek, pénzt fizettek érte és tetszett nekik, tőlük ezzel elveszed ezt az élményt.’ Meg is fogadtam a tanácsát.”
És hogy miért éri meg még 90 évesen is vállalni a szerepléssel járó lámpalázat? „A zenétől egy olyan lelkiállapotba kerül az ember, ami csak az extázishoz fogható. Amikor nem csak hallgatod, hanem csinálod is a zenét, az minden nehézséget megér.”
