Chile-Bolívia-Argentína hármas határai mentén található a világ ismert lítium tartalékainak 60 százaléka. De vajon mire elég ez ennek a három országnak?
A történelem során korszakos modernizációs forradalmak zajlottak az ipari szinten meghatározó nyersanyagok tulajdonlásából, hasznosításából. Új gazdaságok, országok és birodalmak jelentkeztek a hatalomért… Akár egy rossz magyar történelemtankönyv sorai is kezdődhetnének így.
Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy Anglia világhatalommá válását és ipari forradalmát a szén, Németország felemelkedését a vas és acél, a közel-keleti térség legújabb gazdagodását pedig a kőolaj és földgáz segítették. A geográfusok mindegyik köré tudnak egy-egy nyersanyag lelőhely-háromszöget szerkeszteni. És van egy másik fém, az arany, amelynek birtoklásai az emberiség kezdete óta gyorsítósávot biztosított a hatalommá válás és gazdagodás útján. Legyenek ezek az egyiptomiak, inkák, spanyolok, történjen ez Eldorádóban, Kaliforniában, Alaszkában. Sőt, a délkelet-ázsiai kistigrisek nyolcvanas évekbeli szárnyalása is kitermelt egyfajta aranyháromszöget: ez a Burma-Laosz és Thaiföld közös határai környékén lévő, a világ akkori ópium termesztésének, csempészetének 80 százalékát adó terület.
Napjaink „arany” háromszöge pedig azon a kontinensen van, ahol a konkvisztádorok keresték Eldorádót.
Chile-Bolívia-Argentína hármas határai mentén található a világ ismert lítium tartalékainak 60 százaléka.
(Fehér) arany háromszög, avagy a modern kori (e)L-Dorádó
Na de mi is ez a lítium?
Ez a lágy, fehér színű alkáli a legkisebb atomtömegű és legkisebb sűrűségű szilárd fém. Habár egyike azon három elemnek, amely még az ősrobbanásban keletkezett, jelentőségét, felhasználási lehetőségeit csak a 20.században kezdték felismerni. Ami pedig napjaink fehér-aranyává változtatta: az a zöld energiaforradalom, az elektromos energia tárolásban betöltött kulcsszerepe. Jelen pillanatban ugyanis ez a legfontosabb összetevője a korszerű akkumulátoroknak. A lítium iránti kereslet a következő 10 évben a legpesszimistább jóslatok szerint is meg fog ötszöröződni.
És hát nem csak a lítium-karbonát, mint nyersanyag földrajzi koncentrációja jelentős (a már említett országok mellett Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kínában vannak még nagyobb készletek), hanem finomításának és termékké alakításának is van egyeduralkodója: Kína. Itt dolgozzák fel a világ kitermelésének felét, és kínai gyártmány a föld összes lítium-akkumulátorának több, mint háromnegyede! Így mindjárt érthetővé válik a modern-kori (e)L-Dorádó geopolitikai jelentősége.
Kínai konkvisztádorok nyomában
Hagyományosan az Egyesült Államok Dél-Amerika legfontosabb kereskedelmi és befektetési partnere. Lagymatag lendületüket, a környezetvédelmi és szerződéskötési gyakorlatokban kevésbé szőrszálhasogató szorgos kínaiak kihasználták, és már jelentős koncessziókkal, vagy, ahol kellett vegyesvállalati megállapodásokkal bírnak. Az európai hatalmak pedig mintha még az afrikai kalandjuknál és később ébredtek volna. Ahogy ott sorban happolják el a kínaiak, indiaiak a kobalt és más értékes ipari fémek piacát, hasonlóan későinek tűnik az orosz-ukrán háború közepén, a kancellár vezette több repülőgépnyi német küldöttség térségbeli látogatása. Márpedig a német autóiparnak lítium akkumulátorokra, nem (csak) chilei borokra és argentin marhára van szüksége. Ezért kötöttek jónéhány üzletet, hogy feldolgozott termék formájában próbálják csökkenteni a függést Kínától.
Csak nehogy késő legyen! Az elmúlt években az ázsiaiak és észak-amerikaiak a legnagyobb helyi bányászati szereplőket és vegyiüzemeket már mind megkörnyékezte. Chile vezető vegyiüzeme, az SQM például már egyharmad tulajdonban kínai kézen van, Bolívia nemrég írt alá milliárd dollár értékű kitermelési koncessziót, és így tovább.
Szóval (e)L-Dorádó képe a dél-amerikai kontinensen újra kísért, de meggazdagodni ebből nehéz lesz a helyieknek.
Ezen országok üzleti stabiltás, gazdasági kilátások, pénzügyek területén igencsak sebezhetőek. Gondoljunk csak az argentin államcsőd, a pesoválság permanens rémére, chile Covid idején történő megtorpanására. De mindez semmi Bolívia hagyományosan baloldali, privatizáció és külföldi befektetés ellenes hozzáállásán. Nem lesz könnyű itt üzletet csinálni.
Magyar aranyháromszög?
Miközben drukkolunk, hogy Argentína, Chile és Bolívia tudjon élni a lítium adta lehetőségeivel, kicsit irigykedünk is, mivel nálunk Magyarországon (szokás szerint) semmilyen régi, vagy új, fontosabb nyersanyag nem áll rendelkezésre. Ami közelebb hozza a történetet mégis hozzánk, az a magyar kormány szándéka, hogy a kínai technológiával előállított, német autókba való akkumulátorok összeszerelő üzemeinek helyet biztosítsunk. Akár még előnyünkre is válhat ez a fajta lítium „háromszögelés”. De ehhez a lehetséges negatív környezeti károk minimálisra csökkentését és a beruházásösztönzés ésszerű keretek között tartását kell elérnünk.
Már csak azért is érdemes óvatosnak lennünk, amikor magyar aranyháromszögekről ábrándozunk, mert kis hazánkban ekképp nevezett, Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert (és térsége) sem épp pozitív felhanggal vonult be a történelembe. Kezdetben príma termőföldje és hozamai után kapta nevét a terület, aztán a 80-as évektől kezdve az olajszőkítés, borpancsolás és Áfa-csalás szinonimája lett.
Úgyhogy óvatos tervezés és üzletelés mellett érdemes alternatívákban is gondolkodnunk, nagyobb szerepet vállalhatnánk például a konkurens, vanádium-alapú akkuk, vagy a power-to-gas, esetleg a hidrogén alapú technika fejlesztésében. Nem mind arany…
Osztovits Ádám
Stratéga, utazó, ex-PwC Partner
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
