Magyar vállalkozók sokszor adhoc ötletekkel vágnak bele a nagy kalandba, és utaznak Kaliforniába, a Völgybe, ahol a fán is pénz terem. Ha így is van, azért a pénzért nagyon keményen meg kell dolgozni – és arról akkor még nem is beszéltünk, hogy valahogy majd el kell költeni. De haladjunk sorban.
Szilícium-völgy, Kalifornia. Standard 26 fok, napsütés és több tízmilliárd dollár befektethető tőke. Röviden ez jellemzi a világ technológiai epicentrumát, mely évente sok százezer vállalkozót és “startuppert” vonz a világ minden tájáról.
2014 októberében voltam először a Völgyben, vagy ahogy az amerikaiak mondják, a “Bay area”-ban. Rendkívüli módon lenyűgözött a hely szelleme és azok az emberek, akik ott mozognak nap mint nap. Azon a néhány négyzetkilométeren úgy érzed, hogy nem maradsz ki semmiből.
Rengetegen vágynak arra, hogy a Völgyben kapják meg az áhított 1, 10, vagy 100 millió dolláros befektetésüket, mely a cégük növekedéséhez kellene. Valahol mindenki sejti, hogy ez nem egy egyszerű piac, és hogy a verseny lehet, hogy az átlagosnál egy “kicsit” nagyobb.
De mégis úgy vannak vele, mint az egyetemi házibulival, amit a legmenőbb arc rendezett.
Valahogy mégiscsak megpróbálnak bejutni. Habár tudják, hogy a buliban már ott van a suli összes nagyágyúja, akik a társaság középpontjai és mindenki velük akar beszélni, de mégis reménykednek, hogy egyszer ők is ilyenek lesznek. Hát ugyanígy van ez a Völgyben is. Van az a néhány cég, akibe mindenki pénzt akar tenni és van a többi, akik megtesznek egy El Caminó-t, mire egyáltalán valaki szóba áll velük és esetleg van is pénze.
Erről álmodni egy dolog, ennek a kivitelezése viszont már egy annál nehezebb feladat. Következzen egy kitalált, de tanulságos eset arról, hogyan állnak hozzá a legtöbben a tőkebevonáshoz kint, az itthoni arcok közül.
Már több hónappal a kiutazás előtt szétkürtölik, hogy ők bizony az USA-ban fognak “fándrézelni” és erre valahonnan bevonnak egy kezdeti kisebb tőkét valami balek magyar befektetőtől. Aztán felpakolnak névjegykártyával meg túrórudival és kirepülnek San Francisco-ba, ahol mivel igen drága az Airbnb, valahol a külvárosban bérelnek egy szuterént napi 100 dollárért. Mivel a pénz ég, a befektető meg otthon ideges, eldöntik, hogy itt bizony 2-3 héten belül tőke kell. De hát semmi ok a pánikra, mivel minden napra kinéztek 3 meetupot, ahova el lehet menni és lehet netwörkölni. Hisz minél több a kapcsolat a Völgyben, annál nagyobb eséllyel jutnak majd be egy sztár befektető elé. Telnek-múlnak a napok, teljesen áthatja őket a hely atmoszférája, még egy-egy hoodie-t is vesznek a helyi Nordstorm Rack-ban, hogy mindenki elhiggye róluk, ők az új Larry Page és Sergey Brin.
A második héten csak nem bírják ki, így elutaznak pár napra a Grand Canyon-hoz, meg Vegasba, mert hát Instára is kell néhány kép, hogy otthon tudjanak a barátok irigykedni. Egy hét kiesett, de nem baj, van még esemény bőven. Nagy ütemben folyik tovább a netwörking, már fejenként begyűjtöttek 20-20 névjegykártyát, melyek közt nagy többségében stanfordi diákok és “wannabe” vállalkozók vannak, de sebaj, hisz mindig jól jöhet egy stanfordi kontakt.
Aztán a harmadik hét elején végre bejutnak egy angyalkör heti pitch eseményére. Nagy lelkesen prezentálják a projektjüket, de nem értik, hogy miért vannak ezek az angyalok úgy ráfókuszálva erre a “traction”-re az amerikai piacon, hisz ők már otthon letesztelték és működött. Legalábbis a barátaik és ismerőseik ezzel hitegették őket. Végre valaki kér tőlük egy “one-pagert”. Ők küldenek egy 2,5 oldalas “executive summary”-t és utána csodálkoznak, hogy az illető többet nem ír vissza. Majd a büszkeséget félretéve ismét belevetik magukat a netwörkingbe, mire szereznek nagy nehezen egy értékes kontaktot. A kontakt jelzi, hogy lennének jó iparági kapcsolatai, csak ahhoz a következő héten le kellene utazni Los Angelesbe, aztán a rákövetkező héten pedig San Francisco-ban lenne egy zártkörű fogadás, melyen jelen kellene lenniük. Ám a srácainknak már csak 3 nap van hátra a visszaútig és így ér véget egy olyan történet, ami még el sem kezdődött.
A történet sarkított, de minden részére tudnék hozni a múltból konkrét esetet, amikor ezekbe a hibákba estek vállalkozók. Ezzel alapvetően nem lenne gond, csak azt kell látni, hogy a völgy dinamikájához hozzászokni nem pár nap, vagy pár hét alatt lehet.
Ha valaki tényleg komolyan gondolja azt, hogy ő ott szeretne tőkét bevonni, akkor vagy hosszú hónapokat kell egyhuzamban eltölteni a nyugati parton, vagy rendszeresen oda kell utazni pár havonta néhány hétre, mire érezhető eredményeket tud produkálni.
Ahogy a rövid történet végén, úgy a való életben is belefuthatsz egy jó kontaktba (itt azért adtam rá pár tippet, hogy hogyan érdemes ezt csinálni), aki utána tovább tud téged ajánlani. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy aki benned meglát valamit és érzed, hogy ő értékes kontakt, azzal el kell mélyíteni a kapcsolatot, mert
jobb egy igaz barát kint a völgyben, mint 100 ismerős, akikkel 2 percet beszélgettél meetupokon.
Aranyat ér egy-két olyan ember, aki helyi, ismeri az értékes embereket, az eseményeket és nem csupán tud, de hajlandó is bemutatni téged ezeknek az embereknek, kockáztatva a saját kredibilitását. Ugyanakkor jó tudni, hogy az ilyen emberek nem rögtön fogják neked bemutatni a legértékesebb kontaktjaikat, hanem “shit tesztelnek” téged kisebb halakkal. Olyan alap dolgokat néznek, mint, hogy 24 órán belül “follow upolsz”-e vagy sem. Vagy, ha a bemutatott fél kér tőled egy “one-pagert”, akkor te nem fogsz e neki egy két és fél oldalas teleírt doksit elküldeni, hanem pontosan érted, hogy amikor 1 oldalt kérnek tőled, akkor 1 oldalt kell küldeni.
Ha a teszteken túljutsz, van esély arra, hogy 1-2 komolyabb befektetővel is megismerkedj és a kapcsolatod hitelességét felhasználva érdemben tudjatok egyeztetni egy potenciális befektetésről, vagy tanácsadói pozícióról. Ami itt a célod, hogy találj egy ún. “lead investort”, akit ismernek és akiben megbíznak más befektetők. Ha sikerült 1 komolyabb befektetőt meggyőzni, akkor a többit már jóval egyszerűbb lesz.
Aztán jönnek a további nehézségek. A kinti VC-knek van egy “check list”-je, melyen ha nem felelsz meg valaminek, akkor gondolkodás nélkül dobhatják a projektedet. Hogy miért? Mert annyi cég jön a világ minden tájáról hozzájuk, hogy tudják, másnap ismét 20 céget vizsgálhatnak és nem fognak lemaradni semmiről. A listán például olyan pontok szerepelnek, hogy:
– Van-e amerikai céged?
– Van-e vízumod?
– Ott laksz-e a VC 30 mérföldes körzetében?
– Nálad van e az IP (szellemi tulajdon)?
– Ismered-e behatóan a piacodat?
– Van e disztribúciós stratégiád?
– Van e költségterved, hogy mire kell pontosan a pénz?
-Van e elég “hely” a befektetésnek? (Vagyis, ha az angyalbefektetőd elvitte a céged 51%-át, akkor a válasz az, hogy nincs.)
Ha ezek valamelyikére a válasz nem, akkor jó eséllyel el fog állni a további egyeztetéstől a befektető. Ha ezek rendben vannak, akkor kezdődhetnek a befektetői tárgyalások, mely során először a csapatodat szedik ízekre, majd jöhet a terméked, annak minden technológiai nüanszával. Ha itt is mindent rendben találnak és elhiszik, hogy te vagy az, aki ezt képes megcsinálni, akkor jöhet a term sheet és a befektetési feltételek letárgyalása. Itt már melegen ajánlott egy jó helyi ügyvéd bevonása, aki segít abban, hogy ne olyan szerződést írj majd alá, amivel alkalmazottat csinálsz magadból a saját cégedben. És ha itt is minden simán megy, akkor megtörténik a deal, megkapod a pénzt. Ilyenkor biztos megjelenik majd rólad 1-2 cikk a magyar sajtóban, hogy “újabb startup a világsiker kapujában”, de ne dőlj be neki, mert a neheze csak most jön. Azt a pénzt használni is tudni kell!
Farkas Zsolt, Growth Panda Agency – társalapító
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
