Az Euro-árva kifejezés új keletű elnevezés egy évtizedek óta létező jelenségre. Azokat az elsősorban Kelet-Közép-Európában élő gyerekeket írja le, akik azért nevelkednek a szüleik nélkül, mert az apa vagy az anya (vagy mindketten) nyugat-európai országokba költöztek pénzt keresni. A családok azonban nagy árat fizetnek a jobb anyagi körülményekért.
A munkaerőmozgás szabadsága az egyik legalapvetőbb jog az EU-s tagországok állampolgárai számára. Az EU bővítésével a régi és új tagállamok közötti, életszínvonalban is leképeződő gazdasági különbségek jelentősen növelték a munkaerő-piaci jellegű mozgást, és ebben a folyamatban az új tagállamok a kibocsátó, a régi tagállamok pedig a befogadó oldalt testesítik meg – olvasható a KSH, külföldön dolgozó magyarok helyzetét elemző tanulmányában.
Az ideiglenesen külföldön munkát vállalók otthon hagyott gyerekei az Euro-árvák. Az elnevezés több szempontból is szimbolikus.
- A keletről nyugatra történő EU-s migrációt, valamint az eurót mint fizetőeszközt is magában foglalja.
- A jobb anyagi körülmények miatt „elárvult” gyerekek a szó szoros értelmében nem árvák, de a szülői szeretettel leginkább csak a bankszámlára történő rendszeres átutalások formájában találkoznak.
- A gondoskodást csak videóhívásokban, esetleg postán kapott márkás ruhákkal és játékokkal teli csomagokon keresztül élik meg.
A szakemberek szerint egy ilyen élethelyzet traumatikus lehet a gyerekek szempontjából és alááshatja a családszerkezetet, az így megélt elhagyatottság pedig hajlamossá teheti őket a depresszióra. Habár mind a munkavállaló szülőket fogadó nyugat-európai országok, mind pedig az anyaországok felelőssége felmerül a kérdésben, a jelenség jogilag kevéssé szabályozott.
„Annak ellenére, hogy a tagországok közötti migráció mind a kibocsátó, mind a befogadó fél számára egyre nagyobb jelentőséggel bír, viszonylag kevés és csak korlátozottan használható információs forrás áll rendelkezésre ennek a – korábbitól sok szempontból különböző – vándorlási folyamatnak a feltérképezéséhez” – olvasható a már idézett tanulmányban.
Kinti támogatás a gyerek után
„Az itthon maradó családtagok helyzetükből kifolyólag Magyarországon nem számíthatnak extra juttatásokra, viszont a helyi munkavállalásból adódóan Ausztriában jogosultak a gyerekek után járó támogatásokra, ami egy igen fontos tényező” – mondja Horváth Veronika demográfus, aki a Pécsi Tudományegyetemen doktorált a témában. Magyarországi transznacionális családok helyzetét elemezte disszertációjában, pontosabban a Magyarországról Ausztriába irányuló munkavállalási célú migráció és távolsági ingázás, valamint annak családi kapcsolatokra és családtagok életére gyakorolt hatásait.
Horváth elmondja, hogy 2019-ben Ausztriában bevezettek egy kiigazítási mechanizmust, amely értelmében a családi pótlék és a gyerekek után járó adókedvezmény összegét lakóhely szerinti ország árszínvonalához igazították, tehát az Ausztriában dolgozó, de ott bejelentett lakcímmel nem rendelkező vendégmunkások esetében ezeknek a támogatásoknak az összegét nagy mértékben lecsökkentették. 2022. június 16-án az Európai Bíróság ezt jogellenesnek minősítette, az osztrák kormány már vissza is fizette az indexálásból eredő különbözetet.
Oliver Engelhardt, az Euro-árvákkal is foglalkozó bécsi székhelyű egyházi szervezet, a CPCE (Communion of Protestant Churches in Europe – Európai Protestáns Egyházak Közössége) munkatársa azt mondja, hogy a külföldön munkát vállalók ugyan megkaphatják a célországban az általános támogatásokat (az otthon maradt) gyerekeik után, mint minden más munkavállaló, ugyanakkor arról nincs tudomásuk, hogy a külföldi munkavállalás miatt szétszakadt családok helyzetét külön támogatásokkal kompenzálnák.
„Nyugat-Európában a bevándorlók családjainak szociális segélyezésének kérdése gyakran heves politikai vitákat vált ki, és sokan ellenzik egy ilyen támogatási rendszer bevezetését. A jelenlegi EU-s szabályozás gátolja, hogy egyazon szociális segélyt több országban is lehessen igényelni. Nyugat-európai civil és egyházi szervezetek ugyanakkor támogatnak olyan helyi kezdeményezéseket Kelet-Európában, amelyek kimondottan ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak, terápiás támogatást és szabadidős tevékenységeket biztosítanak számukra” – mondja Engelhardt. A CPCE arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre mint valós problémára. A CPCE az elmúlt három évben hét országban támogatott az Euro-árvákkal kapcsolatos projekteket.
Bytom, Lengyelország (Fotó: Laborczi Dóra)
„Ha hazajön, hoz görkorcsolyát”
Lengyelország a jelenség egyik szimbolikus helyszíne, itt tartották áprilisban a CPCE egyik konferenciáját, ahol jobban megismerhettük az Euro-árvák helyzetét.
Bytom – régi magyar nevén Bitony – egy szebb napokat látott város Délnyugat-Lengyelországban. A kilencvenes évekig Felső-Szilézia nehézipari központja volt, mára csak egyetlen működő gyára maradt. Ez jelentősen átrendezte a város gazdasági helyzetét és a népességét is: lakossága 1980 és 2010 között több mint 50 000 emberrel csökkent, és mára minden ötödik lakója munkanélküli. A nehézipar nyomot hagyott a város épített környezetén, de még a fekvésén is. 1965-ben a kiterjedt szénbányászat miatt a földfelszín 18 méterrel megsüllyedt, ami miatt a beszédes nevű Karb városrészben a házak is repedezni kezdtek, a lakosságot kitelepítették, a házakat pedig lerombolták. Sokan a szocialista Lengyelország apokalipszisét látták ebben a történetben. A város összképét ma is meghatározzák a megrongálódott épületek és utcák, valamint az ipari létesítmények maradványai.
Bytom, Lengyelország (Fotó: Laborczi Dóra)
Bytom megítélése Lengyelországban nem túl kedvező. „A legtöbben még mindig csak a szénbányászat miatt ismerik, legutóbb pedig azt kérdezte valaki tőlem:
Bytomból jöttél? Az az város, ahol az emberek lopják a szenet, ugye?”
– meséli Barbara Posłuszna, az utcai szociális segítségnyújtással és edukációval foglalkozó UNO alapítvány koordinátora. Ő vezet körbe a Bobrek negyed elhagyatott téglaépületei között, hogy megismerjük munkájukat és a helyi gyerekekkel tölthessünk el egy délutánt.
A tavasz még kontrasztosabbá teszi a környéket: az újszerű, EU-szabvány játszótér körül a sötétbarna földön műanyag szeméttenger, a szürke utcákat rózsaszín, virágba borult fák szegélyezik, a vörös téglaépületeket néhol most is fekete koromréteg borítja, itt-ott bedeszkázott ajtók és ablakok, másutt ajtó sincsen egyáltalán. És ne maradjon ki a – szemmel láthatóan – legfontosabb identitásképző elem sem: minden sarkon és házfalon a helyi focicsapat gondosan fölgraffitizett neve és címere díszeleg. Mivel a lakásárak itt nagyon alacsonyak, egyre több az új kiköltöző és a felújítás is, erről az új ablakkeretek árulkodnak. Az egyik ház előtt óriási farakás előtt haladunk el. A halom mögött tizenéves fiú ül a lépcsőn, a biciklijét szereli. A hip-hop, amit hallgat, betölti a teret.
A dalszöveg arról szól, hogy bármennyire is keményen dolgozom, sosem lesz elég pénzem”
– magyarázza a tolmácsunk.
A negyedben élő gyerekek közül sokan kallódnak, az utcán töltik a szabadidejüket. Az UNO Egyesület koordinátorai és önkéntesei itt dolgoznak, velük és közöttük – az utcán. „Nekünk nincs központunk vagy foglalkoztató termünk, mi itt játsszunk és beszélgetünk velük, az ő felségterületükön. Itt mi vagyunk a vendégek” – mondja Barbara Posłuszna.
Idegenvezetőinktől megtudjuk, hogy az itt élő gyerekek nem ápolnak jó kapcsolatot a szüleikkel, és ennek hatása elsősorban az alacsony önbecsülésben, a rossz konfliktuskezelésben és az önbizalomhiányban mutatkozik meg. Az UNO elsődleges célja ezért az, hogy személyes kapcsolatot építsen ki ezekkel a gyakran megbélyegzett és marginalizált – nem roma – gyerekekkel, és az általuk szervezett tevékenységek révén fejlessze szociális kapcsolataikat, önbizalmukat és önállóságukat. A szülők közül sokan Németországban dolgoznak, és többnyire a nagyszülők nevelik őket, és ez a helyzet minden érintett számára konfliktusokkal és nehézségekkel teli.
Nincs igazán fogalmuk arról, hogy a szüleik mit csinálnak külföldön, csak azt tudják, hogy ha hazajönnek, hoznak majd nekik korcsolyát.
A szegénységben az emberi test, mint erőforrás felértékelődik: a gyerekek előtt titkolt munka jelenthet akár prostitúciót is – ennek veszélyeire az elhanyagolt gyerekekkel foglalkozó szakemberek évek, évtizedek óta figyelmeztetnek, és ez a jelenség – a gazdasági migrációhoz hasonlóan – hazánkat is nagyban érinti: a Kelet-Magyarországi kisebb-nagyobb városok szegregátumai látják el részben Zürich és Amszterdam piroslámpás negyedeit. Bár az emberkereskedelem valós kockázatot jelent a szegénységben, a leggyakoribb inkább az, hogy a kelet-európaiak raktárosnak mennek ki Nyugat-Európába, vagy építkezésekre dolgozni.
Magyarok német nyelvterületen
Hazánkat kezdetben – az EU-csatlakozás után – kifejezetten alacsony elvándorlás jellemezte. A külföldi munkavállalás alakulásának lendületet adott, hogy 2011 májusától a német és osztrák munkaerő-piaci korlátozások megszűntek. „Mindkét országhoz hagyományosan sok szállal kötődik a magyar gazdaság, így ez és a közös történelmi múlt megkönnyíti a magyarok beilleszkedését. Az ausztriai munkavállalás esetében jelentős további motivációt jelent még a földrajzi közelség, ami akár a napi ingázást is lehetővé teszi.”
A magyarok körében a legnépszerűbb célország Németország, ahol (2021-es adatok szerint) 192 ezer magyar állampolgár él. Angliában és Walesben 2022-ben 170 ezer magyar élt, Ausztriában pedig minden 98. lakos magyar. Egy januárban készített felmérés szerint az ideiglenesen külföldön dolgozók létszáma a 100 ezer fős határnál van, 99 800 fő szerepel a hivatalos statisztikában. Ez az egy évvel korábbihoz képest 13 ezer fős növekedés.
„Az ország elhagyását indukáló fő tényező az alacsony magyarországi fizetés, ami háztartási/családi szinten anyagi, megélhetési problémaként csapódik le, és számos esetben hitelek és egyéb tartozások felhalmozódásával jár együtt” – írja tanulmányában Horváth Veronika.
Ugyanitt azt is hangsúlyozza, hogy az „élethelyzetektől és lehetőségektől függően a döntést kiváltó anyagi, megélhetési okok kiegészülnek további olyan mikro- és makroszintű elemekkel, mint például a magyarországi családtámogatási gyakorlat szelektivitásából adódó kedvezőtlen helyzet vagy a magyarországi kisvállalkozók adózási feltételei miatt azonosított hátrány. A másik oldalon, húzó tényezőként a magasabb fizetés és az egyéb béren kívüli juttatások, a gyerekek után járó adókedvezmények és támogatások, a jobb munkafeltételek és munkakörülmények, a vonzó fogyasztási lehetőségek, valamint a nyugodtabb, kellemesebb légkör jelenik meg. Ezeket az előnyöket ugyanakkor beárnyékolják a családtagok hiánya miatt jelentkező pszichés költségek és a negatív diszkriminációs tapasztalatok.”
Fél Magyarország kinn volt
Több olyan cég is működik Németországban, amelyik csak magyar munkaerőt alkalmaz. Tibor raktáros volt egy ilyen helyen és mint mondja, szerinte ott „már fél Magyarország kint volt.” Tibor feleségével, Beával együtt vágott neki a külföldi életnek, mivel itthon egyikük családja sem tudta őket támogatni abban, hogy közös életüket elkezdjék és saját lábukra állhassanak, Kelet-Magyarországon pedig nem igazán találtak családalapításhoz szükséges jövedelmet biztosító munkalehetőséget és mivel, mint mondják, gyereket nevelni külföldön financiálisan jobban megéri, két kislányuk is Németországban született. Egy váratlan életkörülmény miatt azonban Beának a gyerekekkel haza kellett költöznie az édesanyjához, így több mint két évig éltek Tibortól ezernégyszáz kilométerre.
„Tibi kinn maradt, mert neki már német cégnél volt a munkahelye, én pedig a gyerekekkel átmenetileg a nagymamához költöztem. Rettentően nehéz volt, úgy működtem, mint egy egyedülálló anyuka, csak ugye jobban voltunk finanszírozva. Egyedül maradtam mindennel: ellátni a totyogót, meg az ovist, hogy minden rendben legyen körülöttünk, fejben tartani, szervezni látástól vakulásig, megfejelve az állandó feszültséggel a nagymamával. „A kicsi most öt éves, tehát az élete felét az apjától külön töltötte” – emlékszik vissza Bea a külön töltött időre. Tibi videóhívásokban követhette gyerekei fejlődését.
Nem segíti a helyzetüket a külföldön munkavállalók itthoni megítélése sem. „Úgy vannak vele, hogy akkor te biztos milliomos vagy, pedig egyszerre két háztartást fenntartani, utazni, ha háromhavonta látni szeretnéd a családod vagy segíteni az itthon maradt rokonoknak – ez így együtt csak azt tette lehetővé, hogy nullára kijöjjünk” – foglalja össze tapasztalatait Tibor, aki összesen tízéves németországi munka után sokat tud mesélni az ott élő magyarokról is.
Sokan munkásszálókon élnek vagy egy lakásban összezsúfolva – egy nappaliban akár hárman is, habár ez mostmár hivatalosan szabályozás szerint nem is lehetséges. Megismert olyan magyar családokat, ahol mindketten kinn dolgoznak és a gyerek a nagyszülőkkel maradt, olyanokat is, ahol az apa előre ment, hogy megfelelő életkörülményeket teremtsen a családnak, de évekre a munkásszállón ragadt és olyanokat is, akik nem mentek haza, mert a feleségük mással kezdett viszonyt a távolléte alatt. „Akiket mi ismerünk és egy párként mentek ki, kb. a nyolcvan százalékuk elvált” – mondja Bea.
A pár most szülőfalujukhoz közelében próbál új életet kezdeni. „Újra együtt lenni, mint egy család, nagyon jó, mert végül is ez a normális. De a stabil anyagi helyzetből egy kialakított életvitelt és a berendezett otthonod otthagyni, majd megint a nulláról elkezdeni két kisgyerekkel, ráadásul a magyar valóságban nagyon nehéz.”
Fizetés, munka, álom, menekülés
Az Euro-árvák helyzetét tehát elsősorban a kontinens belső migrációja határozza meg, de sok más tényezőtől is függ – mondja Anna Służewska gyermekpszichológus. Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének áprilisi, katowicei találkozóján tartott előadást olyan, különböző európai országból – Lengyelországból, Portugáliából, Szlovákiából, Bulgáriából és Litvániából – érkező egyházi és civil szervezetek képviselőinek, akik Euro-árvákkal is foglalkoznak.
Az, hogy milyen hatással van az egyik vagy mindkét szülő külföldi munkavállalása a gyerekekre, függhet a családtagok közötti kapcsolat minőségétől és attól is, hogy a szülők milyen hosszú időre és milyen messzire utaznak el a munka miatt. És összefügg a boldogságról és a fogyasztásról alkotott elképzeléseinkkel is. „Az emberek azt gondolják, hogy ha több pénzt kapnak, boldogabbak lesznek, ezért a jobb fizetésért külföldre költöznek. De az ár, amit valójában fizetnek, jóval nagyobb, mivel így elveszítik az otthonukat, és elszakadnak a családjuktól.”
Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy a külföldi munkavállalás a szülők részéről legtöbbször kényszerhelyzet, és ha nem az, a motivációk akkor is nagyon erősek: a jobb munka reménye, a megfelelő bérezés, egy álom beteljesülésének vágya, egy biztonságos, stabil élet ígérete vagy menekülés a szegénység, a munkanélküliség elől.
Különböző helyzetet teremt, ha az apa vagy, ha az anya vállal külföldön munkát és az is, ha mindkettő. Utóbbi esetben a gyerekeket a nagyszülők vagy más rokonok, családi barátok nevelik, de sokan olyan családokról is tudnak, ahol a nagyobb testvérre maradnak a kisebbek.
„A koncepció új, de a probléma régi – hangsúlyozza az előadás utáni beszélgetésben Sandra Reis, a Portugál Presbiteriánus Egyház elnöke, akik a projekt keretében Euro-árvákkal is foglalkoznak.
„Nekünk, portugáloknak a migráció a saját történelmünkben nagyon mélyen rögzült: őseink mindig is külföldre utaztak a jobb élet reményében, Brazíliába, Franciaországba, Svájcba, Luxemburgba vagy Németországba. Néhány évvel ezelőttig ez számunkra teljesen normálisnak tűnt: az élet úgy zajlott, hogy ha valaki jobb életet akar, akkor külföldre megy.
Ám az emberek már nem csak néhány hónapra mennek. Elmennek, és van, hogy soha többé nem jönnek vissza. Gyakran új családot alapítanak egy másik országban.
Menekülnek a szegénység elől, csakhogy a gyerekek közben hátramaradnak és teljesen elveszítik a kapcsolatot a szüleikkel. A kérdés tehát az, hogy mennyibe is kerül valójában ez a jobb élet?”
