Varga Bence tanítóként még több diáknak szeretett volna segíteni, ezért párjával, Zsámboki Laurával tanulókártyák megalkotásába fogott „Bence osztálya” márkanév alatt. A tervezést, a gyártást és az értékesítést is a-z-ig a fiatal pár csinálja. Egy idegesítően lassú nyomtatóval és egy Lidl-ben vásárolt, basic papírvágóval kezdték a vállalkozást másfél évvel ezelőtt. Azóta több mint ezer diák tanul a kártyáikkal, közülük sokan akár két-három érdemjegyet is javítani tudnak a módszerüknek köszönhetően.
„Volt egy idillikus képem a vállalkozókról, hogy maguk osztják be az idejüket, és hogy ez milyen jó. Tényleg mi osztjuk be, de nincs este és hétvége sem nagyon. Napi 12-14 órát dolgozunk. Ennél az asztalnál” – nevet össze Zsámboki Laura és párja, Varga Bence, már az interjú vége felé. Látszik, hogy nem bánják a sok munkát, igazi szerelemprojekt nekik ez a vállalkozás. A szóban forgó üvegasztalnál – ami mellé az interjúra is leülünk – vacsorázni is úgy szoktak, hogy utat vágnak a kártyák között. Kimaxolják a precizitást: sokszor este 7-8 óra körül jutnak el oda, hogy
egyenként átnézzék a szállításra váró kártyákat, – akár több ezer, A6-os (standard borítékméret) oldalt is – hogy minden megvan és tökéletes-e. „Szeretjük, ha másnap úton van.”
Az ötödikes korosztálytól induló tanulókártyák a mindenkori tananyaggal és tanmenetekkel összhangban készülnek és kifejezetten az otthoni tanulást segítik. Laura és Bence folyamatosan fejleszti az újabb és újabb kártyákat, mert egyre többen kérik tőlük, hogy ne „csak” történelemből, valamint környezet- és természetismeretből, hanem más tárgyakból és még több évfolyamnak legyenek tanulókártyák. Mindent Laura illusztrál, egy-egy évfolyam kártyacsomagján minimum négy, de akár hat hónapot is dolgoznak, és a néha előforduló tankkönyvváltások sem könnyítik meg a dolgukat.
„Nekem az iskolai jegyzeteim is ilyenek voltak”
„Meg azok a kis videóid, amikor felolvastál. Minden szépen be volt itt rendezve. Aranyos volt” – mondja kedvesen Laura Bencének. A covid alatt Bence külön videókat vett fel a diákjainak: minden napot egy tanulságos mesével, történettel kezdtek, ami még a nagyobbak, hatodik, hetedikesek számára is fontos napindító volt. Tanítóként három iskolában – két állami és egy alapítványi intézményben – dolgozott Kecskeméten. Elsőtől negyedikig tanított, a történelmet pedig végig az általános iskolában, így 6-14 éves korig minden korosztályt látott, délutánonként és hétvégente pedig magánórákat adott.
Laura az üzleti és művészeti oldalt, Bence pedig tanítóként az oktatási részt látja, ezeket a tapasztalatokat kamatoztatják a kártyáikban. Fotó: Sebestyén László
Laurával, aki andragógus (felnőttképzési szakértő – a szerk.) és művészetmenedzser, két éve ismerkedtek meg. A lány ekkoriban Budapesten dolgozott a Krea design iskolában oktatásszervezőként, és idővel ő szervezte Bence magánóráit, sőt Power Point prezentációkat is készített hozzájuk. „Nekem az iskolai jegyzeteim is ilyenek voltak” – Laura korábban is nagyon „rajzolós” és vizuális típus volt, de Bence is szívesen alkot. Amikor még iskolában dolgozott, minden ilyen nagyobb történelem téma elején korábban bement és telerajzolta a táblát az adott tananyaggal, és volt, hogy az osztálytermet is annak megfelelően dekorálta ki és rendezte be.
Idegesítő nyomtató
„Amikor történelmet tanítottam felső tagozatban, akkor alapvető volt, hogy jegyzetelni is tanítsam a gyerekeket. Ez azonban nehéz, mert sűrű és sok nekik a tananyag, ráadásul ötödikben sok új tantárgy van” – mondja Bence.
Balatoni József történelemtanár, író – akit sokan Jocó bácsiként ismernek – is úgy látja, ötödik osztálytól van egy éles váltás, innentől sokkal leterheltebbek a gyerekek, és a Nemzeti Alaptanterv sem könnyíti meg a dolgukat, sűrű és sok a tananyag. Példaként a történelmet említette: ötödik végére most el kell jutni az Árpád-ház végéig, míg korábban maximum az államalapításig és István királyig tanulták az anyagot ezen az évfolyamon. Ötödik után kilencedik osztályban van még egy nagyobb váltás, de mindkettőre igaz, hogy ekkor meg kell tanítani a diákokat tanulni és jegyzetelni, miközben ahány gyerek, annyiféle módszer és annyiféle tanulás.
Bencéékhez hasonlóan ő is azt tapasztalta, hogy ez a jegyzetelés dolog nem könnyű. Főleg azért nem, mert első osztálytól abban szocializálódnak a gyerekek, hogy tollbamondás van, és mindent szó szerint le kell írni. „És akkor jövök én ötödikben, és azt mondom, hogy nem kell mindent szó szerint leírni.” Saját óráin ő is fokozatosan vezeti rá a gyerekeket a jegyzetelésre, és magukkal a diákokkal is szokott tanulókártyákat készíttetni, mert azt látja, hogy a saját készítésű dolgokból sokkal jobban tudnak tanulni a gyerekek. Bencéék kártyáiról azt mondja, kiegészítésnek jó a tananyag mellé. A gyerekek többsége ugyanakkor audiovizuális típus, vagyis a videós tartalmakból jobban tud tanulni, és szeretik például a történelmi mémeket, vagy ha a maguk készítette kártyákkal játszanak – mindezek tükrében Balatoni József a inkább a különböző módszerek mixét tartja optimálisnak.
Hasonlóképpen látja Gömöri Diána, akinek két kisfia van. A nagyobb most hatodikos, neki már Bencéék ötödikes történelem tanulókártyáit is megvette tavaly. „Szülőként először én szerettem bele” – mondja arról, hogy a kártyákkal sokkal gyorsabb lett a tanulás. Gyermekei példáján azt látja, hogy a mai diákok a tankönyvön túl is rengeteg információt kapnak: a tananyagokat interaktív anyagokkal, netes videókkal egészítik ki. „A kártyákkal a saját dolgomat is megkönnyítettem, mert így letisztítva látja a fiam, hogy mi a lényeg.
Ők még kicsik ahhoz, hogy leszűrjék a sok információforrásból, hogy mi a fontos. Ráadásul vizuálisan is nagyon megfogja a gyerekeket,
hiánypótló.” Diána tapasztalatai szerint például egy témazáró előtt, ha már nagyjából képben van a gyerek az anyaggal, vagyis óráról-órára tanult, akkor majdnem elég a kártyákat átnéznie, azonkívül már csak az évszámokat kell feleleveníteni. Úgy látta, ötödik osztálytól nagyon megnő a tanulnivaló mennyisége, aminek a feldolgozását azzal segítik az iskolában, hogy még több – elsősorban – online forrásból kapnak információkat a diákok a tananyaghoz. Ez egyfelől pozitívum, másfelől még nagyobb lesz az információs zaj, a kártyák pedig visszahúzzák a diákokat az offline világba, a kézíráshoz és segítenek, hogy letisztultan lássák a lényeget.
Hogy erre mekkora igény van, Bence a covid közben látta. A diákok egyre jobban igényelték a plusz órákat, így egyre több magántanítványa lett, délutánonként-esténként négy-öt órát is adott. Aztán azon gondolkoztak Laurával, hogy hogyan tudnák még könnyebbé tenni a tanulást a gyerekeknek. Elkezdtek rajzolgatni és Bence vetette fel a tanulókártyák ötletét. Eleinte csak egy-egy lecke volt meg. Az első az ókori Egyiptomról készült, hetekig dolgoztak rajta.
„Nem is voltak áraink”
Az első hónapokban egy Lidl-ben 3000 forintért vásárolt géppel kezdték vágni a kártyákat, egyszerre mindig csak egyet, többet nem bírt a gép. Mostanra persze profibb lett a géppark, és már első nyomtatójukat is megmosolyogják. Ezt a szintén teljesen alap darabot úgy vették, hogy körbekérdeztek a családban, kinek mi vált be, és az alapján választottak – egy idegesítően lassú példányt.
Amikor 2020-ban Bence magántanítványaitól elterjedt a kártyák híre, és egyre többen keresték őket, katás egyéni vállalkozást indítottak, majd az adóváltozások miatt tavaly szeptemberben megalapították a Bence és Laura osztálya Oktatási, Kereskedelmi Kft.-t. Facebook-oldaluk 2021 augusztusában indult, az első posztjukra kapott 135 lájkra „borzasztóan büszkék” voltak, pedig előző este készült el a tananyag. „Gazdaságilag annyira nem gondoltuk át, hogy nem is voltak áraink.” Előtte megmutatták a barátaiknak, családjuknak.
„Ők nem nagyon értették, hogy ezekkel mit szeretnénk, de aztán feltettük a Facebookra, és a szülők nagyon kedvesen fogadták, nagy bizalmat fektettek belénk. Mi ezeket mindenképpen megcsináltuk volna,
csak akkor a tanítványaim használnák. Meglepődtünk a kedvező fogadtatáson.”
A sok pozitív visszajelzés és a nagy érdeklődés őket is meglepte. Fotó: Sebestyén László
Egy évig csak a Facebookon, üzenetben lehetett rendelni, a webshopot tavaly nyitották. A kezdeti kártyagyártásba az egész család, testvéreik, szüleik is beszálltak. Laura most már teljes állásban a vállalkozással foglalkozik, Bence sem tanít már iskolában. Délelőttönként a közös teendőket végzik, csomagolnak, új tananyagot fejlesztenek, átnézik a kinyomtatott anyagokat. Bence délután magánórákat ad, Laura pedig ekkor rajzol.
„Figyelj Bence, ezt így én sem értem”
„Hihetetlen számunkra is, hogy ennyi kedves visszajelzést kapunk. Sok fogyatékkal élő gyermek is tudja használni” – van olyan ADHD-s kislány, aki kettes és hármas között állt történelemből, de év végére 4,3-ra javította fel az átlagát, mert a tanulókártyákkal jobban megértette az anyagot. „Erre nem is gondoltunk az elején, hogy nekik is segíteni tudunk.” Valószínűleg ott találtak piaci rést, hogy vannak vizuálisabb gyerekek, akik a tankönyvi folyó szöveg helyett jobban el tudják sajátítani a tagolt, strukturált, szépen illusztrált, színes anyagokat.
A tanulókártyák minden tankönyvvel kompatibilisek, de ők is elismerik, nagy felelősség, hogy tartalmilag úgy alkossák meg a kártyákat, hogy úgy legyen ott minden fontos információ, hogy azért rövidíteni kell a könyvet.
A munka mindig úgy indul, hogy maguk elé veszik az adott osztály összes tankönyvét (a környezetismeretnél ez például 4-5 darabot jelent) a céltantárgyból és tüzetesen átnézik. Tanulmányozzák a tanmeneteket is, és végig figyelembe veszik azt is, hogy a következő évben mi minden épül rá az egyes leckékre. Ezenkívül Bence is látja az óráin a diákjai visszajelzéseiből, hogy hol vannak fehér foltok.
Matematika tananyaguk még nincs, de már készül: másfél évet gondolkoztak csak azon, hogy milyen újdonsággal lehet ezen a területen megfogni a gyerekek figyelmét és megadni nekik azt az érzést, hogy maguktól értik meg az összefüggéseket. A videós műfaj is eszükbe jutott, de egyelőre szeretnének a papíros, offline formátumnál maradni. „Néha mondom neki, hogy de figyelj Bence, ezt így én sem értem” – a mateknál Laura a „kontrollcsoport”. A tananyagfejlesztésben az időmenedzsment volt a legnagyobb tanulási folyamat, mondják, és végig úgy tűnik, nagyon kritikusan rálátnak magukra, a saját haladásukra, és azt is látják, miben kell még fejlődniük.
A külföldi magyarok is felfedezték
Mivel a kártyákat kifejezetten otthoni tanulásra fejlesztették ki, megrendelőik 95 százaléka magánszemély, jellemzően szülők, szórványosan alapítványi vagy egyesületi formában működő iskolák rendelnek még. Ehhez az arányhoz tartani is szeretnék magukat a jövőben: céljuk, hogy ne az iskolából, hanem tőlük kerüljenek a diákokhoz a tanulókártyák, mert úgy látják, hogy így motiváltabbak a gyerekek. Így eleve más keretet kap a tanulás, a diákoknak jobban átjön, hogy ezt magukért csinálják.
Tanulókártyáikat a külhoni magyar hétvégi iskolák is felfedezték, szájról-szájra terjedt a hírük. Erdélytől, Norvégián, Londonon át, Szaúd-Arábiáig mindenfelé küldtek már csomagot. Ezek a vásárlóik elsősorban a külföldön élő magyaroknak kifejlesztett, magyar történelemmel foglalkozó tananyagukat keresik. „Ők nem is amiatt rendelik, hogy tananyagként tanulják, hanem hogy megismerkedjenek a magyar történelemmel” – mondja Laura.
Az utóbbi egy évben 30-40 százalékkal nőttek az előállítási költségeik, ráadásul a papír nemcsak hogy drágult, sokáig hiánycikk is volt: sorra járták a boltokat, és úgy tudtak bevásárolni két-négyszeres áron a 250 grammos papírból, amit ők használnak. Sokáig árat sem emeltek, jelenleg az egész éves történelem tanulókártyák évfolyamtól (és így természetesen tananyagmennyiségtől) függően 11 és 20 ezer forint között vannak. Féléves anyagok is elérhetők, a negyedikes környezetismeret kártyák 9870, az ötödikes természetismeret csomag 12 390 forintba kerül.
Bence azt mondja, év eleji forgalmukon most észrevették, hogy jobban figyelnek az emberek a költekezésre, és bár nem csökkentek az eladásaik, de stagnálnak.
Nincs Excel-tábla – még
A mai napig nincs Excel tábla az eladásokról, de természetesen a kiállított számlákból látják a forgalmukat: eddig több, mint 1000 család otthoni tanulását segítették a kártyáik. Az Excel-táblákról és az üzleti szemléletről azt mondják, tudják, hogy ebben még fejlődniük kell, de sokat olvasnak és képzik magukat. „Ebben lesz még egy utunk, hogy hogyan tovább” – mondja Laura. Bence szerint elértek arra a szintre, ahová maguktól el tudnak jutni. „Nem vagyunk jó üzletemberek. Az első anyagainkat is úgy adtuk el, hogy saját költségen postáztuk. Lényegében negatívra jöttünk ki, de mi nagyon szerettük és most is szeretjük ezt csinálni.”
