Egy zsugorodó piacon talált magának egy rést, de mindent máshogy csinált, mint a többiek.
Nyolc hónap után feladta, hogy befektetőt találjon a projektjéhez, egyetemi diploma és kapcsolatok nélkül csak magára számíthatott – a 39 éves Christina Stembel egy dolgot nem hagyott, hogy a körülmények legyőzzék.
2010-ben vágott bele a virágbizniszbe – ekkor a teljes amerikai virágpiac 18 milliárdos forgalmat bonyolított, és meglepő módon 4 nagy szereplő uralta a terepet.
Christina az amerikai Forbesnak adott interjút, amiben elmondta: egy kukoricát és szójababot termesztő farmon nőtt fel, és soha nem járt egyetemre. Rendezvényeken szúrt szemet neki, hogy milyen drága beszerezni a virágokat, és elkezdte beleásni magát a témába.
Befektetők híján bootstrappelnie kellett a vállalkozását. A virágboltosok feje a leginkább attól fáj, hogy soha sem tudhatják, mit akar a vevő, és a vágott virágok egy jelentős része egyszerűen tönkremegy – Christina szerint 40-60 százalékuk végzi a kukában, mielőtt bárki megvenné őket, úgyhogy ő arra alapozott, hogy kevés, de szép virágot fog árulni.
A marketinget nem online pörgette, hanem csokrokat készített, amiket bevitt San Francisco különböző kávézóiba, és ott hagyott mellettük egy pakli névjegykártyát is. A nap végén újra bejárta a kávézókat, hogy megnézze, hányan vittek a kártyából, megérte-e a 20 dolláros kiadás a csokorral.
Első évben 56 ezer dolláros árbevétele volt. Második évben ez már 276 ezer volt. Harmadik évben elkezdett a Facebook és a Yelp segítségével hirdetni, majdnem meglett az egymillió dollár.
Bár eredetileg helyi kertészetektől vette a virágot, közbe jött valami, ami miatt a beszerzést külföldre kellett mozdítania: a marihuána. A fű legalizálásával egyértelmű lett, hogy a nagyobb haszon reményében rengeteg kertészet egyszerűen kiadja majd az üvegházait a marihuánatermesztőknek, így elkezde akadozni az ellátási lánc. Christinának Dél-Amerikáig kellett állítania a távcsövet, hogy rendes beszállítót találjon. A váltás megérte – korábban előfordult, hogy a megrendelt virágok csupán töredéke érkezett meg, a kertészek pedig az időjárást okolták – most a megrendelt virágok 99%-a meg is érkezik, ráadásul egy olyan beszállítót talált, aki emellett tesz is a társadalomért, a kertészetben dolgozó nők gyerekeinek iskolát építtetett.
Christina tervei ambíciózusak, már kiterjesztette a kiszállítást San Francisco-n kívülre is, és szerinte nem kizárt, hogy akár az egymilliárd dolláros árbevételt is össze tudja majd hozni.