Az egészet nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy zenei tehetségkutatót, csak Caramel helyén építészek állnak, éneklés helyett tervekről mesélnek és veterán zenészek helyett újságírók pontoznak. Gyenge produkciónak bekerülni ide a tévével ellentétben senkinek sincs esélye: idén az épület kategóriában 71, míg terv kategóriában 82 pályázat érkezett be, amelyet csupa nemzetközi nagyágyúból – Indira van’t Klooster, Elša Turkušić Jurić, Joakim Skajaa és Golda János – álló szakmai zsűri értékelt, majd így alakult ki az a Média Építészeti Díjáért versengő, 5-5 finalistából álló mezőny. Lássuk első körben a döntős épületeket!
Az Európa Hajó fedélzetére lépve tényleg gálahangulat fogadott, a nagyestélyik ugyan távol maradtak, de ha feltűzöm a csokornyakkendőmet – ahogy végül nem tettem –, nem lógtam volna ki a tömegből. Az idén – a zsűri soraiban – én is a részese voltam ennek az egész könnyed, de mégis szakmai shownak, amit pontosan arra találtak ki, hogy népszerűsítsék vele ezt a hivatást, jó értelemben véve szerepeltessék az építészeket, és ezáltal
fejlesszék a vizuális kultúránkat, vagyis azt, ahogyan az épületekről és a környezetünkről gondolkozunk.
A díjat 13 évvel ezelőtt alapította az építészfórum idén október végén elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika. Az első eseményt még egy belvárosi romkocsmában dideregték végig –
a rendezvény mára egy Európa-szerte egyedülálló, több száz főt megmozgató szakmai ünneppé fejlődött.
Erika karizmatikus személye és szervezőkészsége mindenkinek hiányozni fog, de jó volt azt látni, hogy az építészfórumot tovább vivő fiatal csapat milyen lelkesen csinálta végig ezt a hatalmas rendezvényt. Megérte, az épületek és a tervek között is több, szemet gyönyörködtető megoldás született.
Az épület kategória döntősei
Népi építészet 2.0 – családi ház Piliscsabán
építész vezető tervező: Őrfi József (EgyMegoldás Kft.)
Az „építész háza” nem egyszerű műfaj, hiszen a nap mint nap épületeket tervező szakember egyszer csak ott áll, hogy akkor most terveznie kellene valamit, amiben elvileg minden tudása benne van. Régen az építészeknél alapkövetelmény volt, hogy ne csak az elméletet, hanem a „mesterséget” is értsék: a kitűnő szlovén építész, Jože Plečnik bútortervező- és kivitelező volt, a svájci Peter Zumthor asztalosnak tanult, Le Corbusier (akkor még: Charles-Edouard Jeanneret) az órakészítéssel ismerkedett.
Ma ezt a hiányt pótolják az olyan táborok, mint a HelloWood, mégsem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, két kezünkön meg tudnánk számolni azokat az építészeket az országban, akik képesek lennének maguk felépíteni egy házat.
Őrfi József mégis erre vállalkozott. Nem a pályája végén, idősebb úrként vágott neki a házépítés jogi akadálypályával is tarkított szép feladatának: a fiatal építész saját családja számára tervezett otthont. A lejtős piliscsabai telken állt már egy ház, adott volt, hogy ezt egészítsék ki. A könnyűszerkezetes építés miatt kevesebb alapozás kellett, ezért a kertben álló fenyőket is meghagyhatta, a ház körülveszi a két fát.
A favázat ácsok építették fel, szinte minden más szakmunkát az építész végzett: megtanult zsindelyezni, betont kevert, csavarozott, hajópadlót készített, a homlokzatnak ritmust adó másfél kilométernyi cseréplécet is ő vágta ketté. A gáz nincs bekötve, megfelelő hőszigeteléssel az elektromos fűtést is gazdaságosan tudják üzemeltetni.
A legolcsóbb anyagokból építkezett, a hatás mégsem az, ezt a kis házat bárki szívesen elfogadná.
Az építész talán még nem tudja, de egy nagy feladat vár rá: a könnyűszerkezetes ház terve egyszeri engedélyt kapott. De annyira jó, hogy nem maradhat egyedi, hasonló épületek százainak kellene felépülnie az országban, hihetetlenül kevés pénzből, de mégis jó minőségben. A különböző otthonteremtési támogatások szándéka kétségkívül jó, de a magyar családok lakhatását nem ez, hanem az építőanyag-lobbi megfékezése és a jogszabályi környezet jelentős ésszerűsítése oldaná meg.
A ház méretei racionálisak, nincsen benne túlzás és nagyravágyás. Azt mindenki tudja, hogy sok pénzből könnyű elegánsat létrehozni (és persze borzalmasan ízléstelent is), a tervező itt megmutatta, hogy építészeti gondolatokkal, sok ötlettel és egy következetesen végigvitt rendszerrel is meg lehet csinálni.
Őrfiről pedig kiderült, hogy nemcsak jó tollú szakíró és harcos kritikus, hanem szorgalmas kisiparos és mellesleg kitűnő építész is, aki az elméleti tudását képes kétkezi munkára is váltani.
A semmiből létrejött egy új ház, egy család otthona.
Fotó: Bujnovszky Tamás / építészfórum
Palatinus Strandfürdő rekonstrukciója
építész vezető tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly (Archikon)
Tabula rasáról indulni, nem mondom, hogy mindig könnyű, de az biztos, hogy szabadabb feladatot jelent az építész számára. Hozzányúlni valami működőhöz, netán egy műemlékhez – ez már általában nehezebb feladatot jelent. Arról nem beszélve, hogy
ezt az épületet először a 20. század meghatározó magyar építésze, idős Janáky István vetette papírra.
A Palatinus jól ismert fogadóépülete 1937-ben készült el, de az olasz modernizmussal rokon jegyeket mutató, elegáns közeget nem sokáig élvezhette a közönség, a világháború alatt több találatot is kapott, a bejárati rész falképsávját a szovjet katonák céltáblának használták. A sok „foltozás” révén az épület elvesztette eredeti karakterét, korszerűtlenné és komorrá változott.
Az elegánsan karcsú betonoszlopokat szigetelték, majd a szigetelést is szigetelték, majd ezt is, végül rá sem lehetett ismerni az egykor még könnyed tartóelemekre. Eredeti terveit ugyan nem ismerjük, de a korszak mérvadó folyóirata, a Tér és Forma korabeli ábrázolásai és a történeti kutatás rendkívül sokat segítettek a rekonstrukciót tervező Archikon építészeinek.
A legfőbb feladatot az jelentette, hogy hogy lehetne a strandból egy egész évben üzemelő gyógyfürdőt kialakítani. Másképpen: hogy lehet egy ott korábban sosem volt funkciót az épületbe költöztetni a műemléki szempontok messzemenő figyelembevételével? Ezt a feladatot remekül megoldották az építészek. Az épület ismét átlátható, racionális rendszerként működik, fehér festése visszahozta a nagyvonalú, mégis egyszerű eleganciát,
ráirányítva a figyelmet az olyan könnyed részletekre, mint a strand felőli oldal alul üvegezett, csavarodó lépcsői.
A bejárati rész fölé visszakerült a korábban gyakorlatilag elpusztult falképsáv is (ez annyira friss, hogy még az alábbi fotókon sem ebben az állapotban látható). Az épület tehát számos finom részlettel gazdagodott – épp ezért érthetetlen a bejárati rész szimmetriáját megtörő kék-sárga ATM kihelyezése, amiről persze a legkevésbé tehetnek az építészek. Ettől azonban semmit sem változtat a lényegen, – ahogy a zsűri értékelésében is állt –
a város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket.
Fotó: Bujnovszky Tamás / építészfórum
Hegyvidék Galéria
építész tervezők: Kalászi Zoltán, Pintér Márton
Az egész egy hallgatói tervpályázatból született. Kellett hozzá egy jó terv, egy támogató egyetem és – ezt se felejtsük el – egy jó szemű polgármester, aki észrevette az értéket a tervekben. Az történt, hogy jó három éve pályázatot írtak ki a MOME Építészeti Intézetének MA hallgatói számára.
A kidolgozásban többen is részt vettek, Kalászi Zoltán és Pintér Márton mellett Göde András, Csóka Bálint és Ábel Viktor – de
ők sem hittek a szemüknek, amikor azt látták, hogy a tervek leadása után jó egy évvel tényleg elkezdték az építkezést a korábbi retró hangulatú patika helyén.
Az önkormányzat elfelejtett szólni, hogy a tervek ezúttal nem csak papíron maradnak, de ez legyen a legnagyobb baj – gondolták az építészek. A szerencsésen alakuló történet itt nem állt meg, ugyanis a kiállítótér nemcsak a tervlapokon bizonyult figyelemre méltónak:
a kész tér Magyarországon ritkán látott minőségben valósult meg.
A portálok hatalmas üvegablakai kellemes megvilágítást biztosítanak, este pedig ez a kicsi helyiség szinte beragyogja a teret. Amikor ott jártam, én is azt tapasztaltam, hogy szinte behúzza az utca népét, az egyik zsűritag pedig azt mesélte, hogy korábban a buszról szállt le, hogy megnézze, mi lehet bent.
A Királyhágó tér terepadottságait követő belső térben lévő szintkülönbséget ügyesen oldották meg az építészek a „hullámzó” betonpadlóval. Szépen kitalálták a berendezést, a fűtést például úgy rejtették el, hogy az kirakat belső felén egyben ülőfelületeket is képeznek, ami jól jön a kiállításmegnyitókon.
A legfőbb látványosság a szürke betonpadló ellenpontjaként a szinte éteri fehérséget sugárzó barrisol, az utcafronttal párhuzamosan futó feszített fólia, ami gyönyörűen elosztja a bekapcsolt világítás fényét. A grafikai arculattervet Boromissza Katalin tervezte, aki a megújult galéria dizájnjához szépen illeszkedő tipográfiát is készített.
Fotó: Máté Balázs / építészfórum
Menedékház láncolat Székelyföldön
építész tervezők: Benedek István, Macalik Arnold, Pásztor István, Szénási Zsolt (blipsz, FKM Műterem)
A „tájba illeszkedés” az építészek és a kritikusok kedvenc mantrája. Szerencsére. Így sem mindig sikerül megoldani (lásd az elmúlt másfél évtized magyiterrán villái, a kertvárosok barokkos-gipszoroszlános kapubeállói vagy a pesti sugárutak posztmodern irodaházai) – de legalább próbálkoznak vele.
Nos, a székelyföldi hegyoldalakra házat tervezni éppen ezért jelenthet kihívást, és bár nagyon szeretem az egyszerű, skandináv formavilágot is, óriási szerencse, hogy itt nem valami – csak hogy egy kis ingatlanügynökös szakzsargont is használjak „kortárs trendekhez igazodó, minimalista” – elképzelés öltött testet.
A két építésziroda együttműködésében született típusterveiben a hegyi legelők időszakos pásztortanyái és a régi csűrök formavilága köszön vissza. A kis menedékházak távolról régi épületeknek tűnnek, közelről újnak hatnak: miközben játszanak az idővel, egyúttal könnyen befogadhatóvá válnak.
Az építőanyagok szintén a regionális építészet hagyományait erősítik.
A hagyományos formába új funkció került, az épületek a hegyvidéki túrázók minimális kényelmét szolgálják. Alapkövetelmény volt, hogy a fedett tér védjen az esőtől és a napsütéstől, legyen bennük tűzhely, a padláson pedig zárható szálláshely. A méretek nem nagyok, mégis elég hely kínálkozik akár egy osztálykirándulás, akár egy baráti vagy tudományos összejövetel számára. Egyes házak kiegészítő funkciókat is kaptak, így akár ornitológiai megfigyelőpont vagy hegyimentő-bázis is működhet bennük.
A tervezéskor fontos volt, hogy a típustervek gyorsan és gazdaságosan felépíthetőek legyenek. A szerkezetek a közeli fűrészüzemekben készültek, a helyszínen már csak az összeszerelést végezték. A prototípus Csíkszenttamáson épült fel 2011-ben, ezt az épületet továbbiak követték a Csíkkarcfalva mellett levő Madicsa-fürdőn és az Oroszhegyhez tartozó Nyúlád-tetőn.
A székelyföldi erdőkön, mezőkön, dombokon a helyi viszonyokhoz igazodó, mégis egységes épülettípus született.
Fotó: Benedek István / építészfórum
Nagykanizsai piarista óvoda
építész vezető tervezők: Falvai Balázs, Nagy Márton, Tatár Balázs, Török Dávid (dmb műterem kft)
Óvoda viszonylag ritkán szerepel építészeti verseny döntősei között, és ez nem csak Magyarországon van így. A legtöbb ovi megelégszik azzal, hogy teszi a dolgát, megfelel a funkciónak, a falak kapnak némi vidámságot tükröző festést és ezzel a dolog készen is van. Ebben a nagykanizsai óvodában sincsenek extravagáns megoldások vagy korszakalkotó újítások, az építészek mégis egyedi karaktert adtak az intézménynek.
A piarista rend szerzetesei már 250 éve jelen vannak a városban. Az óvoda épülete egy korábbi laktanya területén kapott helyet, így a szűkös tér és a katonásan szimmetrikus rend két olyan adottság volt, amelyet figyelembe kellett venni az átalakítás során. Az óvodaudvarhoz 50 négyzetméteres csoportszobák kapcsolódnak, ezeket 25 négyzetméteres galériák egészítik ki. A helyiségekbe a hatalmas üvegfelületek és a kürtős felülvilágítók juttatnak természetes fényt.
A színek használata a négy csoporthoz való tartozást, a tájékozódást segíti. Ezek, az ovisok identitását jelentő színek egyaránt megjelennek a bejáratnál, a csoportszobákban és az udvari homlokzaton, a belső térben pedig a négy alapszín egészíti ki őket.
Fotó: Kudász Arion / építészfórum
A fiatal építészek a szűkös lehetőségekből is maradandót alkottak, a hátrányokból előnyt kovácsoltak. Ami miatt igazán szerethető válik, hogy látszik, az alkotók folyamatosan bele tudtak helyezkedni az óvodások perspektívájába, figyeltek arra, hogy ne legyenek a kicsik számára nyomasztóan magas terek, a csoportszobákban pedig zegzugos, a megbúvásra alkalmas tereket alakítottak ki. Jó lehet itt ovisnak lenni.
És hogy mi lett az eredmény? Öt remek épületet értékelhettünk, ennek megfelelően mind magas pontszámot kapott tőlünk. A Média Építészeti Díját 2017-ben végül Őrfi József piliscsabai családi háza, míg a Zsűri Különdíját a Palatinus Strandfürdő rekonstrukciója kapta.
A díjért versengő 5 építészeti tervről következő cikkünkben írunk.
