2017 szeptemberéig több új cég alakult, mint az előző év első háromnegyed évében. Ugyan a harmadik negyedéves új cégalapítások alulmúlják az első két negyedév eredményeit, ez csak a szokásos szezonalitási hatásnak köszönhető. Az előző év azonos időszakához képest a legutóbbi negyedévben is növekedett a cégalapítási kedv, számszerűsítve közel 7 százalékkal. Úgy tűnik tehát, hogy valóban megtörtént a fordulat, az öt éven át tartó negatív hullám után 2016 és 2017 számai is azt mutatják, egyre több új cég születik Magyarországon – írja közleményében a Bisnode.
Továbbra is jóval több cég szűnik meg az egyes időszakokban, mint ahány létrejön, a két érték egyre inkább közeledik egymáshoz, így az utolsó elemzett negyedévben már csak 3 791-gyel több céget vesztettünk, mint ahány alakult. Ezen változások hatására a működő cégek száma az év első kilenc hónapjában közelítőleg egy százalékkal csökkent 2016 azonos időszakához viszonyítva, így szeptember végén 513 592 céget tartottak nyilván Magyarországon, ami viszont továbbra is jelentősen meghaladja a válság előtti időszak 480 ezer körüli értékét.
A cégtörlések számának csökkenése több mint 15 százalékos volt az előző éves időarányos adatokhoz képest. Nagyon jelentősen csökkentek mind a felszámolások mind a kényszertörlések, mindkét területen 20 százalék feletti mérséklődés történt a tavalyi eredményekhez képest. A végelszámolások száma viszont növekedett, de ez a 11 százalékos romlás mégsem dominálta a negatív események kumulált értékét, ugyanis a végelszámolások aránya jóval alacsonyabb volt a vizsgált években, mint például a kényszertörléseké.
Az iparági összetételvizsgálat során első ránézésre talán nem tűnik jelentősnek a cégszámok változása, hiszen a legalább ezer új vállalkozást számláló ágazatok rangsorában valóban nem történt kiugró módosulás a tavalyi évhez képest, feltéve, hogy a sorrendiséget tekintjük elsődlegesnek.
Viszont a vezető iparágban, az építőiparban 28 százalékkal – közel 700 darabbal – több új cég jött létre, mint tavaly. Nem véletlen a befektetési kedv ezen a területen, hiszen az elmúlt hetekben több cikk is megjelent, miszerint a növekvő uniós támogatásokra és a növekvő keresletre reagálva ezen a területen rekordmértékben nőtt az termelés. Az építőipar teljesítménye ezzel megközelíti a válság előtti szintet, és a tovább növekvő cégszám – valamint a KSH szerinti 46 százalékos új szerződéskötés volumenemelkedése augusztusban – bizakodásra adhat okot az iparág jövőbeni eredményeivel kapcsolatban.
Ugyancsak pozitívan változott az új cégek száma a nagykereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása területeken, azonban ezek maximum 3 százalékos növekedést jelentenek a korábbi számokhoz képest.
A Bisnode adatai alapján továbbra is a legtöbb vállalkozás szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel foglalkozik, a működő cégek száma ebben a szektorban meghaladja a 85 ezret. A dobogó másik két helyén az ugyancsak népszerű kiskereskedelem és a már említett építőipar áll. Több mint 40 ezres cégszámmal büszkélkedhet még a nagykereskedelmi és az ingatlanszektor is, hasonlóan a 2016. október elsején mért adatokhoz.
Végre volt egy megyénk, Csongrád, ahol nem csökkent a működő cégek száma (az összes többiben igen). A legkisebb visszaesés Nógrád megyében történt, a legnagyobb százalékos csökkenés pedig a Komárom-Esztergom megye területén működőket érintette. Szintén a -0,92 százalékos országos átlag alatt teljesített még a tavalyi lista legerősebbje Győr-Moson-Sopron is, valamint 2 százaléknál is magasabb működő cégszám csökkenés zajlott le Hajdú-Bihar és Békés megyékben az elmúlt egy év viszonylatában. A kiemelkedő cégszámmal rendelkező főváros viszont mérsékeltebben romlott, mint az előző időszakban.