Aki legalább egyszer az életben megküzdött már az aprótól mázsás, összecsukhatatlan pénztárca, vagy az elképesztően csörömpölő, érméktől duzzadó nadrágzseb jelenségével, az egy percig nem vitatja a bankkártyás fizetés létjogosultságát. Sőt, az sem csoda, hogy a sci-fi rajongók nagy többsége már azokat az időket várja, amikor végre szinte minden – a kulcsaink, a plasztikkártyáink, az igazolványaink – a bőrünk alá lesznek ültetve, egyetlen chipben. Bár itt még nem tartunk, azért már ma is nagyot léphetünk előre a jövőbe: a megfelelő applikációval elég a telefonunkat a terminálhoz érinteni ahhoz, hogy fizessünk. Egy gonddal kevesebb, s így nem csak a jövőhöz, de a személyes kényelmünkhöz is közelebb kerültünk egy elég nagy lépéssel.
Képzeljük el például azt, hogy elmegyünk futni
Felkapjuk a futócipőnket, zsebre dugjuk (vagy karra helyezhető tartóba nyomjuk) a telefonunkat, előkotorjuk a fülest, és már kereshetjük is a futásunkhoz, hangulatunkhoz legjobban passzoló Spotify-listát. Esetleg megnyitjuk valamelyik kedvenc futós kilométer- és lépésszámláló appunkat is. Kell a visszaigazolás, ugye. Legyen a helyszín mondjuk a mostanában az amerikai filmsztár, Asthon Kutcher által is kitüntetett figyelemnek örvendő Margitsziget (kinek ne lenne legalább egy olyan ismerőse, aki Facebookon ordította bele a világba, hogy éppen lehagyta Asthon a rekortánon). Nem autóval megyünk, hanem csak úgy egyszerűen elvillamosozunk vagy kisétáltunk (haladók kikocognak). Mivel futás közben eléggé zavaró tud lenni még egy övtáska vagy egy megpakolt zseb is, a pénztárcát meg egyebeket inkább nem hurcoljuk magunkkal. És egyébként is futni megyünk, nem a piacra. A szigeten letoljuk a napi penzumot, felszabadul bennünk az endorfin, legyőzhetetlenek vagyunk, és a záró sprintet követően egyértelmű az, hogy Bolt visszavonulása után egy újabb csillag ragyogása vakítja el az atlétika szerelmeseit. Diadalittasan sétálunk le a futópályáról, amikor átfut a fejünkön az, hogy esetleg legurítanánk egy izotóniás sportitalt, vagy ha már úgyis úton vagyunk, akkor esetleg beugranánk valamelyik környékbeli boltba, hogy vegyünk ezt-azt. Például hozzávalókat egy futás utáni pillekönnyű vacsorához. Upsz…
Nem lesz többé upsz
Upsz – ugyanis otthon hagytuk a tárcánkat. Mehetünk először haza a tárcánkért, aztán újra vissza a boltba. Ez gyakorlatilag a nyűg definíciója – még az értelmező kéziszótár is így írja le. De már hopp, kapunk is a fejünkhöz! Álljon meg a menet!
Hiszen ott van nálunk a telefonunk, azzal is tudunk fizetni egy érintéssel a terminálnál! Hallelujah!
A mobilfizetés pofonegyszerű módon működik: a regisztráció során gyakorlatilag a fizikai kártyánkból készül a telefonunkban egy vadonatúj virtuális kártya. Ezt használjuk a telefonunkkal történő fizetés során, ami kifejezetten praktikus, hiszen így elég csak ezt a virtuális bankkártyát magunknál tartani – azaz az okostelefonunkat.
Elvégre azon kívül, hogy nem a kártyánkat dugdossuk a terminálhoz, hanem a telefonunkat, a gyakorlatban szinte semmi különbség nincs a fizetési módok között.
Ez azt jelenti, hogy például az 5000 forint feletti vásárlásnál ugyanúgy meg kell adnunk a fizikai kártyánk PIN kódját vagy a telefonon, vagy a terminálon. Kivétel ez alól a Simple by OTP, ahol a képernyőzár feloldásával azonosítod magad fizetéskor, így 5000 Ft fölötti fizetésnél sem kell megadni a PIN kódot. Az MKB és OTP megoldásánál pedig annyi a sajátosság, hogy náluk minden vásárlásnál azonosítani kell magunkat a telefonunkon ahhoz, hogy fizethessünk. A Gránit Pay és a K&H Mobiltárca esetében ez opcionális, azaz mi magunk állíthatjuk be, hogy kérje-e a telefon minden fizetés előtt az azonosítást.
Az egészen biztos, hogy itt a lehetőség arra, hogy belekóstoljunk egy kötetlenebb élet mindennapjaiba. Legalábbis a felmérések szerint a telefonunk szinte mindig nálunk van, ám a pénztárcánkra ez már nem annyira jellemző. A kimutatásokból az derül ki, hogy a telefonunk hiányát 30 percen belül észleljük, míg a pénztárcánk nélkül megvagyunk órákig. Ha tehát úgyis ott van nálunk egy olyan eszköz, amellyel Magyarországon átlagosan naponta 3,5 órát foglalkozunk, akkor miért ne használhatnánk egyúttal akár a pénztárcánk helyett is, nem igaz?
Eggyel kevesebb gond
Annyi mindent intézünk a telefonunkon. Nem csak kapcsolatot tartunk, instázunk és böngészünk, de elég sok tranzakciót is lebonyolítunk segítségével.
A legújabb irány pedig egyértelműen az, hogy egy érintéssel is fizethetünk vele.
Egyébként egy ideje kóstolgatják már a különböző ötleteket és lehetőségeket a szolgáltatók. Hol és hogyan tárolják például a fizetéshez szükséges adatokat? A telefon SIM-kártyáján? Vagy a felhőben? Vagy máshol? Melyik megoldással kell kevesebb szolgáltatóhoz igazodni, melyik lehet vajon a szabadabb és biztonságosabb? A Mastercard azt az utat választotta, hogy egy egyedi, tokenizációs megoldást nyújt a pénzintézetek mobiltárcáihoz. Mégiscsak kevésbé macerás valamit egyszerűen letölteni és telepíteni. Ez az egyik legszabadabb megoldás. A fizetéshez pedig még csak nem is kell internet. Ami pedig a legszebb az egészben:
a világ bármely elfogadóhelyén tudunk csippantani a telefonunkkal, ahol az érintéses fizetés lehetséges.
Nem mellesleg ez tényleg nem a jövő. Ez a jelenünk. Az újgenerációs mobiltárcák már most is elérhetők hazánkban: a Simple by OTP, a Gránit Pay, az MKB Pay és a K&H Mobiltárca mind a Mastercard technológiáját, a felhőmegoldásokat, valamint a virtuális kártyaszámot használják, illetve jelen van a piacon a Telenor MobilPass is, a (Telenor és a Budapest Bank közös fejlesztése), amelyben a SIM-kártyán tárolják a virtuális bankkártya adatait.
A dolgunk tehát tényleg csak annyi, hogy vágjuk zsebre a telefont, legyen rajta legalább 4.4-es Android, legyen benne NFC-chip, egy bolti mobilfizetés alkalmazás, amibe beregisztráltuk a bankkártyánkat, aztán irány a rekortán! Ha pedig úgy adódik, hogy lefutjuk Asthont, akkor a végén még kényelmesen valamilyen jelképes fájdalomdíjra, mondjuk egy izotóniás sportitalra is meghívhatjuk. Mindössze a telefonunk érintésével és egy csippantással. A pénztárcánk meg addig nyugodtan porosodhat otthon.
