Az EU-n belül is kivételesen szigorúan szabályozzák a francia törvények a kampányfinanszírozást, de a társadalom nem olyan szigorú a költésekkel kapcsolatban, mint más korrupciós ügyek esetén. Most, hogy a választás lezárult, hosszú átvilágítási procedúra jön azzal kapcsolatban, szabályosan költöttek-e a jelöltek – ha Marine Le Pen „rosszul” használta fel az MKB-tól kapott 10 millió eurót, mindenképpen fény derül majd rá. Szűcs Anita Franciaország-szakértőt kérdeztük a kampányban elköltött pénzek utóéletéről.
Költekezési gyorstalpaló
Az EU-s országok többségéhez hasonlóan a francia törvények is szabályozzák, hogy mennyit költhetnek az elnökjelöltek a kampányra. Az elnökválasztás első körében részt vevők legfeljebb 16,85 millió eurót (kb. 6,4 milliárd forintot) fordíthatnak a kampányolásra, a második fordulóba kerülő jelöltek, azaz Emmanuel Macron és Marine Le Pen további 5,66 millió euróval gazdálkodhatott. Összesen tehát, amennyiben mindketten betartották a játékszabályokat, fejenként 22,51 millió eurónál (8,5 milliárd forintnál) többet nem költhettek a kampányolásra. Összehasonlításképp: a 2020-as Super Bowl alatti két harminc másodperces hirdetésre Donald Trump nagyjából 8,8 millió eurót költött.
A kampányokat politikai pártok és magánszemélyek is támogathatják. A magánszemélyek által felajánlott összegekre is van limit, évente 7 500 eurót utalhatnak politikai pártoknak, választások esetén pedig legfeljebb 4 600 eurót (nagyjából 1,7 millió forintot) kaphatnak a jelöltek. Névtelenül legfeljebb 150 euróig bezárólag szabad adományozni, és 2017 óta újdonság, hogy külföldiek csak akkor támogathatnak jelölteket, ha hivatalosan is Franciaországban élnek. A szabályok értelmében az elnökjelölteket cégek nem támogathatják Franciaországban. Ezek kifejezetten szigorú limitek az EU-n belül; a többi ország finanszírozási szabályozásairól itt olvasható az EP – rövidnek nem mondható – összefoglalója.
Külföldi bankok Le Pen mögött
Ami a hiteleket illeti, egy 2017-es szabályozás értelmében a francia kampányokba csak az Európai Gazdasági Térség politikai pártjai vagy bankjai szállhatnak be kölcsönnel, nem európai bankok nem. Ez elsősorban Le Pen kampányára volt hatással, a politikust ugyanis korábban egy, a Kremlhez kapcsolódó orosz–cseh bank pénzelte – amit a két forduló között megrendezett vita során Macron ki is használt támadási felületként. (A 2014-es regionális választásokat megelőző kampányhoz Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés 9,4 millió eurós hitelt kapott az Első Cseh–Orosz Banktól. A visszatérítésre 2020-ban kapott haladékot, az azóta tönkrement pénzintézet hitelezőinek 2028-ig kell visszafizetni az összeget.)
Februárban derült ki, hogy az idei elnökválasztási kampányba egy magyar bank is beszállt, a részletekre márciusban Le Pen vagyonnyilatkozatából derült fény: az MKB 16 hónap futamidejű, 10,7 millió eurós (kb. 4 milliárd forintos) hitelt adott pártjának. Marine Le Pen tavaly októberben járt Orbán Viktornál. Amikor a francia RTL rákérdezett, hogy a magyar miniszterelnök segített-e hitelhez jutni, a párt hivatalosan nem adott választ, egy névtelenséget kérő forrás pedig annyit mondott, hogy volt ugyan közvetítő, de nem egy politikus.
Az MKB Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a bank jelenleg egy bonyolult összeolvadás kellős közepén van, a formálódó szuperbank feletti cég, a Magyar Bankholding egyik meghatározó tulajdonosa szintén az ország leggazdagabb embere.
Külföldi milliók
Szűcs Anita Franciaország-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint az elmúlt évtizedeket tekintve egyáltalán nem ritka, hogy külföldi entitások is beszálljanak a kampányba – elég csak Sárközy 2007-es kampányára és a líbiai szálra gondolni.
Ha visszamegyünk a hidegháborúig, azt látjuk, teljesen normálisnak számított a dekolonizáció után, hogy afrikai államok is finanszírozzák a kampányt, cserébe a franciák is támogatják őket.
Ezek a lehetőségek a nyolcvanas évek finanszírozási botrányai után leszűkültek. „A jelöltek mindenféle trükkel próbálták kijátszani az akkori törvényeket, a jobb- és a baloldalon egyaránt sorra jelentek meg az újabb esetek” – magyarázza Szűcs.
Ezen egy 1988-ban meghozott törvény próbált változtatni: ekkor vezették be a jelöltek kiadásának maximalizálását, illetve a költekezések kifehérítése érdekében megindultak az állami visszatérítések is, azaz az állam a költségek egy részét visszatéríti a jelölteknek. A bizonytalan eredetű pénzeket ezzel többé-kevésbé kiszűrték a rendszerből, a következő fordulópont 1995-ban érkezett, ekkor egy újabb szabályozás keretében szigorítottak azon is, hogy milyen forrásból lehet támogatást elfogadni – ekkor kerültek ki a képből többek között az alapítványok és a vállalatok. A kétezres évek közepén felállítottak egy független közigazgatási hatóságot, melynek az elsődleges feladata, hogy áttekintse a jelöltek költekezéseit. „Ez már egy nagyon erős szigorítás volt, innentől kezdve tényleg elkezdték feltárni a botrányokat – a leggyakoribb a rejtett kenőpénz szokott lenni” – mondja Szűcs. (A Commission nationale des comptes de campagne et des financements politiques-t (CNCCFP) 1990-ben hozták létre, 2007-ben vált önálló, független szervezetté.)
2017 után újabb két változást vezettek be, az egyik a fent már említett korlátozás a külföldi finanszírozásokra.
Oroszország már nem ugyanaz a kategória, mint az egykor a kampányba beszálló afrikai országok, neki már stratégiai érdeke is fűződhet a francia társadalom destabilizálásához. 2017 csak európai uniós tagország finanszírozhatja a kampányt, ezen a ponton pedig már ismét megjelentek a trükkök: erre volt példa a csehországi finanszírozás, most pedig a magyar. Mindkettő EU-s ország, de látjuk az orosz összefüggést.
A másik változtatás az állami visszatérítés mértékét szabályozza. Ez alapján, ha egy jelölt túllépi a törvényben megszabott maximumot, az állam által visszafizetett összeg nem haladhatja meg azt az összeget, amit a jelölt személyesen vagy pártfinanszírozásban a kampányba ölt – azaz ha a kiadási plafon fölött költ valaki, dupla mértékű költséggel kell számolnia.
Mi történik a pénzekkel a választások után?
„A probléma a kiadási korláttal az, hogy ha csak az elmúlt tíz évet nézzük, sokszorosára nőtt a kiadás a kampányok digitalizációja miatt. Nagyon nagy költségekről beszélünk, mindenki tudja, hogy ennyi pénz nem elég a kampányolásra. Emiatt korábban a franciák is megbocsátóak voltak, a társadalmi megítélés nem volt annyira szigorú a kampányköltségekkel kapcsolatban, mint más típusú korrupciós botrányok esetén.”
Az MKB szerepvállalásával kapcsolatban Szűcs azt mondja, megnyugtatóan hathatott a franciákra az a tény, hogy a 2014-es orosz hátterű cseh bankkal ellentétben most egy EU-s tagországból érkezett a hitel. Emiatt a kampányban ezt nem is lehetett Le Pen ellen fordítani – ellenpéldának Le Pen apját, Jean-Marie Le Pent hozza, aki egyáltalán nem csinált nagy titkot az orosz hátterű finanszírozásból.
Azok számára, akik legalább 5 százalékot érnek el a választáson, a francia állam a maximálisan elkölthető összeg 47,5 százalékát visszatéríti, ez Macron és Le Pen mellett a 22 százalékot elérő Jean-Luc Mélenchon és a 7,1 százalékot behúzó Éric Zemmourt érinti. Az 5 százalék alatt teljesítők ugyanennek csupán 4,75 százalékára számíthatnak.
A kampányt most egy hosszú, akár egy éven át elhúzódó vizsgálat követi majd – Szűcs Anita úgy látja, ha az MKB-finanszírozással kapcsolatban bármi probléma merülne fel, azt a hatóság ki fogja mutatni, és mindenképp sajtónyilvános is lesz.
Az MKB a döntéssel alapvetően elsősorban reputációs kockázatot vállalt. Pénzügyileg a hitel mellett szólt Le Pen népszerűsége, hiszen jó esély volt arra, hogy öt százaléknál magasabb lesz a támogatottsága, azaz végső soron a hitel egy részét a francia állam állja. Erről itt írtunk bővebben.
