Hetek (évek?) óta április 3-át várta egy egész ország: ez volt az a nap, amikor végre leadhattuk voksunkat az országgyűlési választáson (és mellékesen egy rendkívüli népszavazáson). A korábbi évek választási csalásai miatt idén sokszoros túljelentkezést tapasztalt a szavazatszámláló bizottság − 2022-ben minden eddiginél többen döntöttek úgy, hogy felügyelik a szavazás menetét, és számlálják a voksokat. Megkérdeztünk négy önkéntest, hogy miért jelentkeztek a feladatra, hogy telt a vasárnapjuk, és milyen érzésekkel távoztak a számlálásról.
„Voltak, akik 10-20-30 éve járnak számlálni”
A 28 éves Máté a 20k ellenzéki szerveződésnél jelentkezett, és Budapesten számolt az édesanyjával együtt. A szavazás menetéről elmondta, hogy a jelentkezést követően meg kellett nézniük egy videós felkészítőt, valamint a helyi választási iroda is küldött nekik információt a feladataikról, illetve arról, hogy mely fázisban milyen csalásra kell odafigyelni.
Máté és édesanyja reggel 5-re érkeztek a kijelölt irodába, és délig le is szavaztatták a 750 fős körzet nagy részét, utána már csak csordogáltak az emberek.
„Reggel úgy éreztem, hogy nagyon résen kell lennem, bizalmatlankodtam magamban a többi SzSzB taggal szemben, akiket nem ismertem.
Aztán fokozatosan kiderült, hogy mindenki nagyon pontosan, és korrekten végzi a munkáját, és az is, hogy nyolc emberből kettőt delegált csak a helyi Fidesz. Velük is jó volt dolgozni, kellemes, kollegiális hangulat volt, 19 óra alatt azért összeszokik egy szobában ennyi ember. Voltak, akik 10-20-30 éve számlálnak, mi először voltunk.”
Máté hozzátette: a vidéki számlálóktól sok rossz tapasztalatot hallott a szavazatszámlálás menetéről. Egyik rokona például arról számolt be, hogy az egyik szavazó kérdőre vonta a számlálókat, hogy mondják meg, melyikük tartozik az „ellenséghez.”
Este hét óra után kétszer átszámolták a beérkezett szavazatokat, majd 22 óra környékén jelezték a bizottság embereinek, hogy elkészültek. Ezt másfél óra várakozás követte, ami alatt már befutott az országos, teljesen narancssárga térkép.
„Azért jelentkeztem a bizottságba, hogy annyival is kevesebb esély legyen a csalásra, de közben sosem hittem el, hogy valóban a saját pályájukon, a saját médiatúlsúlyuk, a rengeteg tőkéjük, a 12 éves tapasztalatuk, a saját választási törvényeik és a gerrymandering ellenében megverhető a Fidesz.
Utólagosan azért érzem jónak, hogy ott voltam, mert nem izgultam otthon vagy egy klubban végig a délutánt, hanem tevékenyen hasznossá tettem magam. Simán lehet, hogy két év múlva újra jelentkezem, amikor önkormányzati lesz, de majd meglátjuk.”
Fotó: Máté
„Utólag úgy érzem, lúzerség volt asszisztálni a győzelemhez”
A Forbes egyik munkatársa Pécelen, egy Pest megyei 18 ezres kisvárosban dolgozott szavazatszámlálóként. Bár a bizottságban ő is mindent rendben talált, utólag sokkal kedveszegettebben mesél az élményről, mint Máté:
„Azért jelentkeztem, mert gondoltam, hogy legalább ennyit megpróbálok tenni, de utólag úgy érzem, lúzerség volt asszisztálni ehhez a győzelemhez. Évekkel ezelőtt játszották a Katonában A nép ellenségét, megmaradt bennem az a jelenet, amikor Keresztes Tamás és Bodnár Erika arca látszik kivetítve, és tükröződik rajtuk a tudatlanság.
Na, ezt éreztem reggel 6-től: hogy buborékban élünk, hogy rengeteg szavazó nem tudja, pontosan miről hoz döntést.
A fiatalok nagyon későn kezdtek jönni, 11 előtt nem volt ötven év alatti ember, ehhez képest meglepően sok lett az érvénytelen szavazat a népszavazáson, és a Fidesz sem elsöprő fölénnyel nyert a körzetben. Nem gondolnám, hogy négy év múlva is elmegyek, de érdekes volt testközelből látni a szavazás menetét.”
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
„Szeretném, hogy vége legyen a kirekesztésnek”
Kollégánkhoz hasonlóan egy másik megkérdezettünk, Vági Zsolt is kiemelte, hogy a szavazók nagy része sajnos információk híján érkezett a fülkébe.
„A felkészítés során minden támogatást megkaptam, szerintem az egész mögött egy nagyon elszánt csapat állt. A szavazás napján a bizottság hat főből és egy jegyzőből állt, ebből ketten voltunk delegált tagok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármi rosszul ment napközben, nálunk nem volt semmilyen gyanús esemény, azt a végtelenül szomorú tényt leszámítva, hogy
a mi szavazókerületünkbe érkező majdnem 400 ember jó része nem tudta, hogy a népszavazás és az országgyűlési választás két külön dolog, nem kell mindkettőn résztvenni. Szomorú volt ezeket látni, szembesülni” – mesélte.
Hozzátette: ő egyébként nem nagy politikai aktivista, a pártpolitika sem érdekli túlzottan, viszont ennél a választásnál úgy érezte, ennyit minimum megtehet azért, hogy segítse az ellenzéket, támogassa a tiszta választásokat, és motiválja a körülötte lévőket a szavazásra.
Zsolt csapatában nem alakult ki az a bajtársi kollegialitás, amiről Máté mesélt, náluk többen is hangot adtak eltérő véleményüknek:
„Lélekben készültem rá, de a számolás során mégis nehéz volt meghallgatni azokat a véleményeket, amiket napközben visszafogtak az emberek. Az érvénytelen népszavazatok láttán elhangzott, hogy „na itt is egy idióta, libsi, szemét pesti, b*zi szavazott”.
Ettől köztünk is nőtt a feszültség, de a politikának azt a szomorú, deperszonalizáló hatását is láthattuk, hogy sok tag a választók szomszédságában lakik, mindenki ismert mindenkit.
Aki más véleményen volt, azt azonnal megbélyegezték. Innen is kezdhettem volna. Azért is mentem el szavazatot számolni, mert azt szeretném, hogy legyen már egyszer vége közöttünk és bennünk a gyűlölködésnek, a kirekesztésnek és a tudatlanságnak” – tette hozzá.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
„Négy nemet arra a homokosra”
A 28 éves Zsófia is elmesélte tapasztalatait, őt bevallása szerint már tizenévesen is foglalkoztatta a politika, és minden negyedik évben büszkén él választójogával annak ellenére, hogy egyre elkeserítőbbnek találja a helyzetet. Mivel eddig sosem élhette meg, milyen „győzelmet aratni” egy ilyen fontos napon, eldöntötte, hogy idén tevékeny résztvevője lesz a választásnak, és ő maga is beáll egy szavazókörbe a barátjával.
„Sokkal jobb hangulatú nap volt, mint azt bármikor is gondoltam volna: a belőlünk alakult bizottság hajnali öttől kezdve olajozottan és jó hangulatúan működött együtt, igazából tényleg meglepett, hogy ennyire jó élmény lehet egy ilyen esemény. Így érezték ezt ők is, mi is, idősebbek, fiatalabbak, kormánypártiak és ellenzékiek, egyaránt egymást kedvesen segítve dolgoztuk végig a napot.
És azért egy ilyen nap megterhelő mindenhogyan, fizikálisan és mentálisan is, de tényleg nem tudok rosszat mondani, nemhogy vita, még egy rosszindulatú félmondat sem hangzott el” – kezdi.
Viszont Zsófi is többször szembesült a szavazók tájékozatlanságával.
„Más tapasztalás volt látni azokat a választókat, akik egy olyan népszavazásra jöttek, amiről aligha volt konkrét fogalmuk, de tudták, hogy „négy nemet kell arra a homokosra”. Igen, ez így elhangzott.
Vagy segíteni a bácsinak, aki a szavazólap láttán összezavarodott, mert olyan karikát keresett, ami fölött csak annyi áll, hogy „Orbán Viktor”.
Nem emelek ki több példát, sajnos tisztább képet kaptam arról, milyen tud lenni ez az ország, és hogy miért ilyen. Mindez Budapesten, egy olyan szavazókörben, ahol fölényes győzelmet aratott az ellenzék, és mivel mi egész nap nem használhattuk a telefonunkat, így a híreket sem követhettük, éjfélkor minden eddiginél nagyobb pofonként ért az újabb kétharmad.”
Zsófi elkeseredett az eredmény láttán, ennek ellenére azt mondja, bármikor végigcsinálná újra a szavazatszámlálást, bármikor ébren lenne újrabb 24 órát, hiszen ettől érezte igazán, hogy ő is tett valamit.
„Családalapítás, házasság előtt álló fiatalként, olyan emberként, aki azt szeretné, hogy a gyereke majd ebben az országban nőjön fel, azt éreztem, kötelességem tenni valamit. De azért, hogy az alkohol nélküli kínzó másnap és a fájdalmas kijózanodás után egy újabb végtelenül szomorú beletörődésnek kell következnie, haragszom” – zárja sorait.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
