A lembergi raktárban alakították ki a szükségszállásokat, oda menekítették a kelet-ukrajnai kollégákat a Masterplastnál. Az ukrán hadsereg miatt nem tudják az ott lévő árut szabadon mozgatni, biztonságiakkal őriztetik és várják, hogy tisztább legyen a kép.
Az ország nyugati részébe menekítette a Masterplast Nyrt. az ukrajnai telephelyeinek munkavállalóit és az áru jelentős részét. A cég legnagyobb, lembergi raktéregységét is szükségszállássá alakították át, hogy szállást adjanak a keletről menekülő kollégáknak.
„Bíztunk benne, hogy nem lesz invázió, de készültünk vészforgatókönyvvel – mondta kérdésünkre Tibor Dávid, a vállalat elnöke. – Az áru egy részét átcsoportosítottuk a nyugati országrészbe.
A kijevi és kollégák közül néhányan még mellékutakon el tudtak menekülni a városból, mielőtt lezárták, velük együtt minden kelet-ukrajnai munkavállalót a lembergi raktárban helyeztük el.”
A vállalatnak ezen kívül öt munkapontja van az országban, Dnyipropetrovszkban, Mikolajivben, Kijevben, Ungváron és Rihvén. Kijev már ostrom alatt áll, Dnyipropetrovszk nagyon közel fekszik Donyeckhez, így a fronthoz is, Rihve környékén pedig már csapódtak be rakéták.
Van, aki a sorozás miatt jött át a határon
A cégnek bő 50 munkavállalója van az országban, nagy részük ukrán állampolgár. „Magyar útlevéllel néhányan már átjöttek a határon, mindenkinek, aki nyugatra jön, segítünk szállással. Az Ukrajnában maradt kollégák arról számolnak be, hogy folyamatosan hallják a bombázásokat.” Tibor Dávid is megerősítette: megtiltották a 18 és 60 év közötti férfiaknak, hogy elhagyják az országot, „van ukrán kollégánk, aki pont ezért jött át a határon”, de a sorozás még nem indult el.
Tibor Dávid: Készültünk vészforgatókönyvvel
„Azt halljuk, hogy az önkénteseknek fegyvert és menetfelszerelést adnak, Kijevben elhúzódó utcai harcra számítanak.”
Az országban maradt munkavállalók arról számolnak be, hogy sok helyen nincs üzemanyag a kutakon, az autópályák vagy bedugultak, vagy az ukrán hadsereg ellenőrzi őket. Az árukészletet sem tudják áthozni a határon, az ukrán hadsereg minden, a városokból kimenő teherautót ellenőriz, akár le is foglalhatja őket.
„Gyakorlatilag az ukrán hadsereg miatt nincs lehetőség az árumozgatásra” – fogalmaz Tibor Dávid.
Nem nagy piac
A Masterplast eredményességében Ukrajna nagyon kis súlyú, az árbevétel 5, az adózott eredmény 3 százaléka származott tavaly az ukrán piacról. Tegnapi gyorsjelentésében a cég azt közölte: a konfliktus hatással lehet az értékesítés alakulására az ukrán piacon, azonban a „cégcsoport jövedelmezőségére potenciálisan gyakorolt hatását – a területi érintettség részarányából kifolyólag – a konfliktus kimenetelétől függetlenül marginálisnak tekinti.”
Tibor Dávid lapunknak is megerősítette: nem számítanak vagyonvesztésre, viszont néhány hét még, mire lehet hosszú távon tervezni.
„Biztonságba helyeztük az embereket, az árut, a raktárakat biztonsági szolgálat védi, most pedig megvárjuk, amíg tisztább lesz a kép.”
Borítókép és kép: Tibor Dávid a Forbes Country Tour győri állomásán
Kapcsolódó: