Kezdetben annak is örült, ha nem fért bele egy fordulóba, hogy minden árut elhozzon a Suzuki Swiftjével. Mára cége, az ISH Food olyan ismert bio vagy vegán élelmiszerek felfuttatását mondhatja magáénak, mint a The Bridge Bio növényi italai, a Hester’s Life granolái és a Majomkenyér kekszei. Vida Krisztián milliárdos árbevételű céget épített azzal, hogy a hozzá leginkább illő feladatokat veszi át partnereitől, és mert tudja, hogy nem lehet mindenki Martin Scorsese.
Vida Krisztiánnal először tavaly novemberben találkoztam egy növényi élelmiszerekkel foglalkozó konferencián. Az egyik panelbeszélgetésben nagy cégek képviselői beszéltek a növényi alapú élelmiszereikről. Volt ott vezető beosztású menedzser az Unilevertől, az IKEA-tól és a Nestlétől. Mellettük kapott helyet Krisztián, az ISH Food ügyvezetője. Ott éppen „a The Bridge Bio vezetőjeként” szerepelt.
Többé nem hippiskedés, hanem a jövő üzlete a növényi étrend
Alaposan kilógott a profin és kimérten beszélő menedzserek közül. Míg a többiek érezhetően készültek mondanivalóval a termékeikről, (környezettudatosság, új igények kiszolgálása, magas minőség), addig Krisztián a legnagyobb nyugalommal közölte, hogy
neki nincsenek különösebben tervei, inkább az intuícióira hallgat, és így nyomja már 20 éve foodbrókerként az ipart a növényi alapú termékek piacán.
Oké, ha valaki három-négy éve észrevette, hogy ilyen termékekkel is szép pénzt lehet keresni (ahogy most a multik), na de húsz évvel ezelőtt? És egyáltalán mit csinál egy foodbróker? Nem… nem tofuszeletekkel tőzsdézik.
Éhes foodbróker
„Mit is csinált Jeff Bezos? Összekötötte a vevőket a kereskedőkkel. Foodbrókerként nekem »etetnem kell a gyárakat« és a legjobb minőséget, a legkedvezőbb áron kell eljuttatnom a fogyasztóknak” – foglalta össze munkája lényegét egy budai reggelizőhelyen Krisztián. Aki közben arról is magyaráz, hogy szerinte a jövőben eltűnő, vagy legalábbis zsugorodó szakmák között a kereskedőké lesz az egyik.
A kezdetekkor még kevésbé gondolkozott ennyire nagyban. Elmondása szerint a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején minden pénzét utazásokra költötte. Az élmények szerzésén túl ez arra volt jó, hogy lássa: a világon milyen trendek indulnak el, amelyek ha lassan is, de bejutnak majd Magyarországra.
Ilyen trendnek látta a növényi alapú élelmiszerek terjedését. Már húsz éve, hogy bátyjával elkezdték keresni ebben az üzleti lehetőségeket.
„Székesfehérváron akkoriban talán két üzlet lehetett, ahol vega-, vegán-, reform- és bio élelmiszerekhez lehetett hozzájutni.
A bátyám bement az egyikbe, és azt mondta, hogy »nincs időm, van pénzem, éhes vagyok. Enni szeretnék valamit«. A boltos megijedt, és zavartan magyarázta, hogy vannak vitaminok, teák, magok, lisztkeverékek meg valamilyen ehetetlen desszert.
2002-ben szinte csak alapanyagokat lehetett kapni az itthoni bioboltokban, Nyugat-Európában meg már régen nyomták a növényi húsokat, italokat” – mondja. Nem sokkal később „kereskedelmi turnéra” indultak, hogy olyan külföldi márkákat keressenek, amelyeket Magyarországra hozva változtathatnak a boltok kínálatán.
Czvitkovics Zsolt és Vida Krisztián, az ISH Food két ügyvezetője XXII. kerületi raktárukban.
„Olyasmiket hoztunk be, amiket mi is szerettünk. Nagyon finom ketchupot, olasz töltött tésztákat, gyümölcsaszalványokat, kukoricacsipszet. Drága termékek voltak.” Testvérével hamar választ kaptak arra, miért nem voltak ilyen áruk a magyar boltokban: vagy nem tudták a vásárlók megfizetni, vagy kereslet sem volt.
„Életemben nem csináltam annyi házibulit. A haverjaimnak a méregdrága, lejáratközeli cuccokat osztogattam. Az összes kapufa volt” – emlékszik vissza.
Vállalhatatlan csomagolás, csodás íz
Az ISH Food Kft.-t testvérével 2002-ben alapították. Krisztián azt mondja, bátyjának volt tőkéje a kezdéshez, és kezdetben nem állt jól a szénájuk. Akkori árfolyamon tízmillió forint körüli bukással indítottak. A szerencséjük a The Bridge Bióval fordult – az olasz növényiital-gyártó ma is zászlóshajója az ISH-nak.
„Egy olaszországi kiállításon a legkisebb, legbénább asztalnál ült egy idős úr a feleségével és egy másik idős hölggyel. Egy szót nem beszéltek angolul, de megmutatták, mivel érkeztek.
Vállalhatatlan csomagolásban szűk termékkínálatuk volt. Viszont amikor megkóstoltuk a növényi italukat, azt mondtuk, ez a világ legjobbja, pedig előtte már ittunk jópárat. Ott éreztük azt, hogy ez a termék fogja megváltoztatni az egész élelmiszeripart” – mondja Krisztián, aki az akkori The Bridge Biót „cuki kis cégként” jellemzi.
A kezdeti nagy bukás után Krisztián teljesen egyedül folytatta a napi operatív munkát, és próbálta talpra állítani veszteséges vállalkozásukat. „Elég nehéz volt mindenféle támogatás nélkül csinálni. A családom – az engem mindig, mindenben feltétel nélkül segítő édesanyámat kivéve – sem hitt már az egészben” – teszi hozzá.
A nehézség mellett azonban volt, ami jól jött neki. Egyedül megérzéseit követhette, és új üzleti modellel próbálkozott: már csak a The Bridge Bióval foglalkozott, azt egyre nagyobb mennyiségben rendelte, mert
„egy-egy beszerzett raklap áruval nem lesz árelőnyöd. Egy kamionnal viszont már igen”.
Krisztián azt mondja, a nagyobb mennyiségnek köszönhetően nyereséget tudott termelni úgyis, hogy 500 forintért árulta a növényi ital literjét, míg más márkák már akkor is javarészt 700 forint körüli összegbe kerültek.
Húsz karton? Úristen!
„Megláttam az olaszok árát, és azt kérdeztem, hogy miért adjuk ezt 700 forintért? Tisztességes hasznot tudok hajtani úgy is, ha kevesebbet fizetnek érte. Nem fogok lehúzni azért senkit, hogy nekem jobb legyen” – mondja, és ez az üzletpolitikája állítása szerint máig nem változott. Azt ugyanakkor hozzáteszi, hogy az évek alatt bruttó árrése drasztikusan szűkül, 20 százalék körül van, a nettó nyeresége pedig jó, ha az öt-tíz százalékot eléri.
Minden más terméket elengedett, egyedül a The Bridge Bióval foglalkozott, amely neki köszönhetően ekkorra már eladható csomagolással került a boltok polcaira.
„Beültem a Suzuki Swiftembe, és vittem körbe az italokat a bioboltoknak – ezekből akkoriban 300 volt összesen Magyarországon. Bizományban hagytam ott nekik az árut, az olaszoktól pedig fizetési haladékot kértem. Biobolt volt persze Marika néni természetgyógyász boltja, de néhány nagyobb szereplő is – mint a Bio ABC és a Mammutban egy bolt – akiktől alig vártam, hogy rendelést vegyek fel, mert náluk nem csak két karton fogyott, hanem akár húsz is” – idézi fel mosolyogva az akkori mennyiségeket.
„Húsz karton? Arra gondoltam, az akkora mennyiség, hogy kétszer kell fordulnom a Swifttel!”
Elsősorban azonban nem a Suzukiba begyömöszölendő áru mennyiségének megugrásán érezte, hogy a növényi étrend – de legalábbis az italfogyasztás – itthon is betör a fősodorba. Ez 2008-ban jött el, ekkor rendelt tőle először hagyományos kisbolt The Bridge Bio-italt.
„Amit nagyon szeretek az üzletemben, hogy az eladás soha nem csökken. Stagnálás lehet, de egy idő után újra emelkedés jön.”
A korai, egy-egy kamionos rendelések mára csak a The Bridge Bióból hárommillió liter Magyarországon eladott növényi italra nőttek 2021-ben, a Hester’s Life 2017-es négymillió forintos árbevételét 2020-ra 270 millióra tornázták fel a segítségével, a Majomkenyér árbevétele ugyanebben az időben 34 millióról 66 millióra nőtt.
Az ISH Food indulása óta ez a három cég lett a legjelentősebb Krisztián portfóliójában. A 2008-as válság – ahogy ő fogalmaz – megrángatta, és a The Bridge Bio után már csak mérsékelten próbálkozott importtal, inkább hazai márkák mellé állt oda. Ráadásul közben a The Bridge Bio kelet-európai forgalmazási jogát is visszavették tőle az olaszok, így már csak a magyar terjesztésért felelős. A válság után azonban nemcsak kijött a gödörből, hanem alkalmazottként csatlakozott hozzá Czvitkovics Zsolt, aki mára tulajdonostárssá lépett elő. „Ő viszi a dolgok oroszlánrészét, a cég lelke és esze” – mondja róla Krisztián.
Rocksztár
„Leült velem szemben egy hosszú hajú, rocksztárszerű figura, aki éppen akkor jött haza a kaliforniai szörfözéséből” – idézi fel első találkozását Krisztiánnal a Hester’s-granolákat gyártó Fine Factory Kft. ügyvezető tulajdonosa, Kráml Dávid. A Hester’s-ről egyébként korábban már írtunk a Forbes.hu-n. Egy közös ismerősük hozta őket össze, és eleinte Dávid a granola mellett növényi tejet is készíteni akart.
A végcélnál kezdték: azonnal siker lett a nemzetközi piacra szánt magyar granola, a Hester’s Life
„Aztán Krisztián közölte, hogy ízenként első körben 500-500 ezer egyliteres Tetra Paknyi italt kellene gyártani. Ez jóval meghaladta volna a kapacitásunkat. Viszont megkérdezte, hogy ha mi már úgyis gyártók vagyunk, ő pedig kereskedő, miért nem működünk együtt?” – mondja Dávid, akit az ISH Food üzleti eredményei mellett az is meggyőzött, hogy „Krisztián nagyon motiválóan beszélt”.
„Figyu, gyártsatok ennyit, el lesz adva!” – idézi Dávid a foodbrókerét. A Fine Factory tulajdonosa is ráerősít arra, mennyire fontos, hogy nekik csak a gyártással kell foglalkozniuk, a logisztikával és a kereskedelemmel járó terheket pedig leveszi az ISH Food a vállukról.
Kelet-Európa Svájca
Krisztián azt mondja, az évek során a problémái mit sem változtak. Szerinte a fizetőképes kereslet hiánya és a „lábszagú hangulat” továbbra is jellemző. Utóbbit arra értette, hogy a magyar piac sok esetben nem kellően rugalmas és akiknek feladata lenne, gyakran nem elég innovatívak. „Pedig meggyőződésem, hogy Kelet-Európa Svájca lehetnénk” – jelenti ki magabiztosan. Ehhez azonban úgy látja, elsősorban a gyártásban kellene jeleskednünk.
„Az is gond, hogy ha van valakinek egy jó ötlete, és rögtön azt hiszi, hogy nemcsak a termékéhez ért, hanem minden máshoz is. Marketinghez, kereskedelemhez, logisztikához, üzletszerzéshez, dizájnhoz. De ez nagyon nincs így, és ezt én sem állítom magamról. Nekem is vannak jó filmötleteim, mégsem forgattam le A taxisofőrt” – mondja.
A covid persze az ISH Foodnak is betett. „Rendeltem egy kamiont hétfőn 800 euróért 335 forintos árfolyamon, kedden pedig kis túlzással 355-ös árfolyamon kellett 2400 eurót fizetni – mert kisebb mennyiséget nem lehetett rendelni. És még szerencsénk volt, hogy volt kamionos, aki vállalta az utat. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg partnerünket veszítettük el a boltbezárások miatt.” Ezért 2020-at – emelkedő, a már 1,4 milliárd forintot súroló árbevétel mellett – mínusz 21 millióval zárta. 2021-ben azonban újra 30-50 millió forint körüli nyereséggel számol.
„Visszatekintve, valahol csalódás az elmúlt 20 év. Lehetett volna ez egy csodálatos út. Persze a nehézségek is csodálatosak tudnak lenni, de annyi felesleges gondot kellett átélni a magyar kereskedelemben, hogy az összességében csalódást jelent. Az viszont jó, hogy mindezek ellenére, amit akarok, megszületik” – mondja sejtelmesen új tervéről, ami állítása szerint már célegyenesben van, de egyelőre nem árult el erről bővebben semmit.
Az intuíciói eddig legalábbis nem hagyták cserben.
Borítókép és fotók: Sebestyén László / Forbes
