A Nyugat és Oroszország is elégedett lehetne a Minszki Szerződés használatával, ami véget vethetne a mostani, orosz-ukrán határon kialakult konfliktusnak, ugyanakkor ez egyet jelentene Ukrajna nyugati orientációjának végével. A háború egyáltalán nem, de a szankciók is csak nagyon korlátozottan szolgálják a felek érdekeit. Ilyash György Oroszország-szakértővel arról beszélgettünk, hogy látják az oroszok az ukrajnai válságot, mit akarnak elérni, miért számítanak jelentősebb katonai hatalomnak Kínánál, és mikor kellene a gázellátásunkért aggódnunk.
„A nyugati narratíva szerint ez a konfliktus kizárólag Ukrajnáról szól. Az orosz értelmezés viszont egy új európai stratégiai erőegyensúlyról szól. Ehhez Ukrajna csak ürügy. Ezt egyébként Nyugaton is értik, a kommunikáció viszont tudatosan az, hogy itt kizárólag Ukrajnáról van szó” – kezdte a Forbes.hu-nak Ilyash György a Külügyi és Külgazdasági Intézet orosz külpolitikával és posztszovjet térséggel foglalkozó kutatója.
A kutató szerint az Egyesült Államok a látszatát is igyekszik elkerülni, hogy Oroszországra egyenrangú félként tekint a nemzetközi diplomáciában, így pedig úgy is be lehet állítani az eseményeket, hogy abban a NATO és a nyugati szövetségesek kizárólag közvetítőként – és Ukrajna megmentőjeként – vesznek részt.
A tárgyalások ténye és azok témakörei azonban az oroszok egyenrangúságának jelei.
Mindeközben az oroszok célja Ilyash szerint elsősorban „az európai biztonsági architektúra megváltoztatása”. „Ez nem azt jelenti, hogy a Szovjetuniót akarják visszahozni. De úgy gondolkoznak, hogy a 90-es évek előtt a kontinens biztonságát kompromisszumok garantálták a Szovjetunió és a nyugati országok között” – tette hozzá.
Kína a kanyarban sincs
Nagyon egyszerűen fogalmazva tehát azt is lehetne mondani, hogy Oroszország újra tényezővé akar válni. De Ilyash szerint ennél többről van szó.
„Már most is tényező. Az elmúlt húsz évben nagyon komolyan megújította a haderejét, a nukleáris arzenálja pedig olyan nagyságrendekkel nagyobb Kínáénál, hogy ha utóbbi a teljes gazdasági és technológiai kapacitását ennek bővítésére fordítja a következő tíz évben, még akkor sem biztos, hogy beérné Oroszországot” – mondja a szakértő.
Ilyash szerint bár Nyugaton a közbeszédben visszatérő érv az orosz hadsereg visszamaradottsága és szervezetlensége, ez már régen nem igaz, erről számos kutatás áll rendelkezésre NATO-tagországokban. „Ha nem kell félni Oroszországtól, mire fel a hisztéria?” – teszi fel a kérdést.
Szerinte Emmanuel Macron francia elnök sem véletlenül beszélt korábban orosz fenyegetésről. „Az európai kontinens soha nem lesz stabil, soha nem lesz biztonságos, ha nem könnyítjük meg és nem tisztázzuk kapcsolatunkat Oroszországgal” – mondta Macron egy 2019-es beszédében.
A háború senkinek sem érdeke
Habár Ilyash szerint Oroszországnak megfelelő ereje van ahhoz gazdaságilag és katonailag, hogy beleálljon a fegyveres konfliktusba, ez aligha fog megtörténni. Még abban az esetben sem, ha a nyugati országok fontos kérdésekben várhatóan nem fognak engedni az oroszoknak.
Ilyen fájó pont lehet az oroszoknak a NATO keleti terjeszkedésének folytatása.
„Szaknyelven fogalmaznak az oroszok, katonai-technikai válaszról beszélnek, vagyis valószínűleg fegyverrendszerek telepítését helyezik kilátásba olyan területekre, amelyek kellemetlenül érintik Európát és az USA-t. A háború viszont számtalan szempontból nem érdekük.”
Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter január 21-ei, genfi találkozójukon.
Ilyash azt mondja, Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete állításai szerint legfeljebb akkor fordulna katonai agresszióhoz, ha akár az ukránok, akár a NATO átlép bizonyos vörös vonalakat. Ezek között említette a kelet-ukrajnai konfliktus katonai rendezésének kísérletét az ukrán állam részéről, aminek célja a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság visszaillesztése lenne Ukrajna közigazgatási rendjébe.
„Arról persze lehet elmélkedni, hogy milyen jogon húz ilyen vörös vonalat Oroszország, de csak a tényeket vizsgálva, ha ezt nem sérti meg senki, akkor a katonai összecsapás sem valószínű” – mondja Ilyash.
A háború kirobbanásának esélyét csökkentik szerinte más tényezők is, mert Ukrajnát katonailag senki nem védené meg. Ezt az elmúlt napokban többször hangsúlyozták amerikai, brit és más vezetők, az oroszoknak meg akkora katonai fölénye van, hogy pillanatokon belül győznék le nyugati szomszédjukat.
A szankciók mindenkinek fájnak
A nyugati országok erélyesen fenyegetik az oroszokat a helyzet eszkalálódása esetén. Kétségtelen, hogy súlyos károkat okozhatnának az országnak, ha például drasztikus lépéseket vetnének be az orosz politikai elit ellen, a nyersanyagokra épülő iparágakat reguláznák meg, korlátoznák a technológiai, illetve egyéb export- és importtevékenységeket, szankcionálnák, a két Északi Áramlat-vezetéket, megtiltanák nemzetközi szereplőknek, hogy orosz kötvényeket vegyenek vagy lekapcsolnák Oroszországot a SWIFT-rendszerről.
„Sőt, az is elhangzott már, hogy a dollárhoz való hozzáférést is megtagadná az USA. Ezek valóban súlyos csapást mérnének az oroszokra, de ezek valószínűleg megmaradnak fenyegetésnek. Egyrészt mert a nyugati szereplőket is súlyosan érintené szinte minden javasolt szankció. Ha például lekapcsolnák a SWIFT-rendszerről Oroszországot, az nemcsak a globális pénzügyi rendszert sokkolná, hanem a már most is gyengülő dollárnak alá is áshatja a globális pozícióját és globális tartalékvaluta szerepét” – mondja a szakértő.
„A másik pedig geopolitikai érv: az, hogy most az oroszok és a kínaiak közelednek egymáshoz, jelenleg saját elhatározásuk. Ebben az is benne van, hogy az együttműködés mértékét és fejlődési ütemét maguk szabadon határozzák meg.
De súlyos szankciók esetén Oroszországnak nem lenne más lehetősége, minthogy azonnal és teljeskörűen, szorosan együttműködjön Kínával. Az történne, mint Belarusz esetében láttuk: amikor az EU Aljakszandr Lukasenka elnököt akarta büntetni, neki már csak kényszerűségből is Oroszország felé kellett fordulnia.”
A szakértő azt mondja, egyszerű nemzeti érdekek és a nagyhatalmi számítások miatt közeledik egymáshoz Kína és Oroszország, nem pedig ideológiai alapon. Tehát nincs szó arról, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Putyinnal együtt autokrata szövetséget építene, a közeledést a nyugati lépések is elősegítik.
Gázhiány nem fenyeget
Ilyash szerint hasonlóan hangzatos hírek jelennek meg arról, hogy az oroszok leállítják a gázszállítmányokat, de ezeknek alig van alapja.
„Olyat még nem hallottam brüsszeli vezetőtől, hogy a szerződésben vállalt mennyiség ne érkezett volna meg Oroszországból” – mondja Ilyash.
„Abban van vita, hogy korábban a Gazprom a leszerződött mennyiségen kívül saját költségén leszállított és tárolt gázt Európában, mert a cég biztos volt abban, hogy előbb-utóbb ez is el fog fogyni. Most csupán leszerződött mennyiségeket szállítanak le. Az persze nem kérdés, hogy a mostani energetikai krízist arra használják az oroszok, hogy minél hamarabb használni kezdjék az Északi Áramlat 2-t.”
A gázvezetékkel, amely Ukrajna megkerülésével fog gázt juttatni Európába, Ilyash szerint Oroszország nem csinál mást, mint bármelyik más nagyhatalom: bővíti a mozgásterét. Hozzátette, hogy az oroszok továbbra is készek Ukrajnán keresztül gázt szállítani, csak ezek után sokkal jobban kell alkalmazkodnia az ukrán félnek a piaci viszonyokhoz.
Ilyash szerint az európai gázellátással tíz éven belül lehet gond. Hamarosan ugyanis megépül a Szibéria ereje 2 elnevezésű vezeték Kína felé, valamint Oroszország jelentősen bővíti az LNG-szállításait ázsiai országokba.
A Szibéria ereje gázvezeték hálózata Forrás: Khu’hamgaba Kitap / Wikimedia
Ezekkel Kínába, Indiába és Japánba szállít a mostani európai mennyiségekkel összemérhető gázmennyiséget, és kevésbé lesz rászorulva az európai piacra, amely ráadásul jóval kevesebb gázt képes felvenni alacsonyabb áron. Így már valószínűbb, hogy politikai célokban is hasznosíthatják a gázszállítási pozíciójukat.
„Addig viszont ez Oroszországnak sem érdeke. Neki is fontos, hogy megvegyék tőle a gázt” – mondja Ilyash.
A megoldás: Minszki Szerződés
Habár a nyugatbarát ukránok aligha örülnek neki, az országnak az jelentene Ilyash szerint megnyugtató megoldást, ha a 2014-15-ben összeállított Minszki Szerződést életbe léptetnék a felek.
Nemrégiben egyébként az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken is emellett érvelt – és a Putyin-barátsággal aligha vádolható Guardianen is jelent már meg ilyen vélemény.
„Ennek lényege Ukrajna föderalizálása. A két szakadár tartomány visszatérne ugyan az ukrán közigazgatásba, de jelentős autonómiával rendelkeznének, és lehetőségük lenne beleszólni az ukrán állam külpolitikai irányultságába” – foglalta össze a szakértő a megegyezés lényegét.
Szerinte ennek Oroszország is örülne, emellett Putyinnak megnyugtató lenne, ha a határaihoz közel ritkábban és kisebb hadgyakorlatokat tartana a NATO, illetve megszületnének egyéb fegyverkorlátozási megállapodások. Ezekre az intézkedésekre a tárgyalások keretében nyitottnak mutatkozott a NATO is. Az EU-nak szintén megfelelő kompromisszum lehet a Minszki Szerződések betartása. Az USA jelenleg a deeszkalációnak örülne a legjobban, amihez az oroszok meghátrálására lenne szükség – ennek meglehetősen kicsi a realitása, ezért szintén belemehetnek a Minszki Szerződés végrehajtásába. Minden más forgatókönyv ugyanis csak növelni fogja az európai és nemzetközi biztonsági feszültséget.
Ami a háború elkerülésével kapcsolatban megnyugtató, az az, hogy a Krím 2014-es elfoglalásához képest jóval kevésbé lelkesedik egy háborúért az orosz közvélemény.
„Az oroszok is csak ugyanolyanok, mint mi. Senki nem akar háborút” – mondja Ilyash.
A BBC ukrajnai tudósítója szerint Kijevben bár feszült hangulat van, alapvetően háromféle nézőpont alakult ki: sokan rezignáltan veszik tudomásul az eseményeket, mert már régóta együtt kell élniük a folyamatos fenyegetettséggel. Mások bíznak a Volodimir Zelenszkij elnökben, hogy rendezi a helyzetet, mások pedig kerekperec kijelentik, hogy ha úgy alakul, képesek fegyvert fogni Oroszország ellen.
Borítókép: Noah Brooks / Ukrán Védelmi Minisztérium
