DrMáriás úgy lett az egyik legkeresettebb magyar festőművész, hogy a vásznán politikusok válnak őrült jedivé és celebek pisilnek be a Hősök terén. Életútját a januári magazinban írtuk meg, ami azért is egy különleges lapszám, mert a címlapra maga a művész készített illusztrációt kifejezetten a Forbes Az 50 leggazdagabb magyar című listájához. Ajánló.
Máriásék szerettek társaságba járni. József, az apa a péterváradi kórház igazgatója, Adél, az anya a helyi rádió komolyzenei szerkesztője volt. Ismerték és szerették őket Újvidéken, de szívesen ismerkedtek mindenhol, még nyaraláskor a tengerparton is. Két gyerekükkel minden héten jártak koncertekre, kiállításokra, felolvasásokra, a programok után szívesen maradtak koccintani, vitázni, mulatni a rivalizáló művészeken.
Az 1980-as évek Vajdaságában tombolt az avantgárd, a szerbiai magyar kisebbség közül számos művész emelkedett ki, Ladik Katalin, Tolnay Ottó, Király Ernő, Szombathy Bálint és még sokan mások, akik a harsány művészetükkel a térségükben formálódó erőszakra is reagáltak. Slobodan Milosevic az 1980-as években kezdett felemelkedni Tito elnök kultuszának módszeres leépítésével, és ahogy az lenni szokott, a magáé felépítésével. Máriás Béla, azaz drMáriás ekkor a Belgrádi Művészeti Egyetem hallgatója volt,
környezetében szerbek, horvátok, magyarok, szlovákok alkottak együtt úgy, mintha egy párhuzamos valóságban nem kéne éppen gyűlölniük egymást.
„Én úgy döntöttem, hogy amíg nem kényszerítenek arra, hogy mást bántsak, addig maradok. És maradtam is mindaddig, amíg a vukovári frontra nem akartak elvinni egy akkor még hivatalosan nem létező háború tartalékos katonájaként, hogy valamilyen módon véget vessenek nekem és a barátaimnak. Addig úgy éltem, mintha másnap akár béke is lehetne” – mondja drMáriás.
Béke nem lett, 1991-ben őt is behívták a jugoszláv néphadseregbe. Emlékezett, mit ígért magának, ezért még aznap hajnalban Magyarországra szökött egy középkorú nővel és annak barátnőjével. A határon azt mondta, fellépésre jön, és amikor a gyanakvó határőrt egy pillanatra félrehívta a társa, padlógázzal hajtottak át az ellenőrzőponton.
A mára széles körben elismert és keresett festőművész-zenész extravagáns művészetét alapjaiban határozta meg az a kelet-európai létélmény, amiben egyszerre találta meg az elnyomást, a bizonytalanságot és a szabadságot.
Apja orvosnak szánta, de azt mondta neki, ő a művészetével fog gyógyítani, ezért kisbetűvel vette fel a doktori címet művésznevébe.
„Az ember civilnek születik, és amíg egyéb kontextusba nem kényszerül, addig ezzel nem szembesül. Ilyenkor a művész dönthet úgy, hogy absztrakt-geometrikus dolgokat fest és nem vesz róla tudomást, vagy szembefordul vele, mint egy kényszeres adottsággal, és felhasználja.” Ő az utóbbi mellett döntött.
Arról, hogy hogyan úszta meg a kötelező sorkatonaságot olvasással, miért alapított a klasszikus zene ismerete és szeretete mellett minden szabályt áthágó, dadaista punk-rock bandát, milyen volt ávós kabátban parlamenti képviselőket angolra tanítani, miért van civil munkája a mai napig és milyen meglepő figuráknál lóg drMáriás-festmény, a januári magazinban olvashatsz a róla írt portrénkban.
A januári magazinba itt tudsz belelapozni:
