Az utóbbi években nem nagyon tudtam elkerülni, hogy csoportos környezetben használjak különböző brainstorming technikákat és olyan csoport kreatívitást ösztönző eszközöket, amiktől állítólag szuper eredmények lesznek, innováció lesz és minden tökéletessé válik. Egy konklúziót had vonjak le. Szinte egyszer sem működött. Nem voltam egyetlen olyan eseményen sem, ahol egy-két ember ne tudta volna ugyanazt az eredményt lerakni az asztalra – gyakran már a brainstorming előtt, ha tudták az emberek miről van szó, bedobták a nyertes ötletet –, legtöbb esetben csak az erőforrások égetése és célatalan idő égetés volt az eredmény.
A következő “óriási” titokra jöttem rá, meg fogsz lepődni. A dolgok akkor történnek meg, amikor a felhatalmazás találkozik a felelősséggel.
Ez a két fontos pontja annak, amitől a dolgok megtörténnek. Valaki érzi, hogy fel van hatalmazva és megkapja a felelősséget, hogy rajta múlik. A felhatalmazás az, amikor egyénként azt érzed, hogy létrehozhatsz valamit, hogy hozzátehetsz a dolgokhoz. A felelősség pedig az, amikor tudod és érzed, hogy te vagy az eredményért a felelős.
Az összes csoportos ötlet generálás azzal a nagyon egyszerű problémával küszködik, hogy nagyon nehéz összehozni, sok-sok pénzbe kerül, az emberek többsége talán egy picit jobban érzi a felhatalmazottságot, de egy dolog teljesen elveszik, a felelősség érzete. A felelősség, hogy egy valaki felel azért, hogy megtörténjen. Hogy lesz valaki, aki visszamegy a “balettbe ugrálni”, ha nem jön létre a dolog. És az eredményt sem érzi senki igazán magáénak.
A brainstorming pont olyan, mint amikor az autóút mellett látod az építkezést, Sanyi ássa a gödröt teljes erőfeszítéssel, a többiek meg nézik és ötletelnek. Csak úgy mondom, hogy ez a kép még a legjobb esetek egyike, amikor valaki magára veszi a felhatalmazást és a felelősséget is úgy, hogy senki nem kérte igazán. A csoportos kreatív technikák jelentős része emiatt egyáltalán nem működik. Jobb, ha elhagyod őket.
Akkor soha ne üljünk össze kreatívkodni?
Hogy hol kell használni az “embereket” a kreatív folyamatban? Amikor visszajelzés kell. Márpedig az folyamatosan kell és érdemes olyan folyamatot kialakítani, amiben a létrehozás és a visszajelzés folyamatosan váltja egymást.
Vegyük pélaként a teniszt, amit ha valaha játszottál, tudod ,hogy elsőre nagyon nehéznek tűnik, de még a legbénábbak is képesek benne fejlődni és egy idő után egész jó játékot produkálni.
A teniszben ütsz egyet a másiknak — teljes felhatalmazás és teljes felelősség állapotában –, a másik pedig úgy adja vissza — teljes felhatalmazottságának és felelősségének tudatában –, hogy elhasalsz a földön, lehorzsolod a térded és sírós szemmel feltápászkodsz. Abban a pillanatban kaptál egy visszajelzést. Te létrehoztál valamit, a másik pedig visszajelzést adott. Nekivágsz a követező ütésnek, hiszel a megoldásban, de érzed, hogy valamit javítanod kell rajta — teljes felelősség, teljes felhatalmazás –, elütöd újra, most már kicsit máshogy és a következő ütésbe — szerencsés esetben — már bele tudsz nyúlni. Ez a jó példa az alkotásra. Egyéni munka, teljes felhatalmazottság és felelősség állapotában, majd visszajelzés kérése, ahol a másik tudja, hogy a tőle telhető legjobb visszajelzést kell adnia és a szabályok szerint ez lehetséges, sőt KÖTELEZŐ.
A legtöbb mai visszajelzési rendszerben — a cégben — az emberek rossz ütéseket adnak le és senki nem üti vissza a labdát. A jelenet általában úgy néz ki, hogy valaki magában ütöget, a part szélen néha valaki beszól, hogy “Ügyes! Csak így tovább!”, felelősség és felhatalmazottság nélkül. Amikor az emberek összejönnek, akkor pedig — csak hogy senkinek ne legyen bántódása –, mindenki ütögeti a labdákat, majd csoportosan kiválasztjuk a legjobb labda ütéseket, amikről egy-két ember magáénak érzi az ütést, de nem érzi a felelősséget, hogy na én jobb lettem most. Nem is lett. Talán véletlen volt, egyébként is mindegy, alig érzem a felhatalmazottságot, a felelősséget pedig egyáltalán nem. Mindenki hazamegy, játszani senki nem tud, és a meccset sem nyerte meg senki. Se az egyén, se a cég.
A brainstorming és a legtöbb ilyen csoportos technika pont ezt mossa el.
Az alkotás egyéni tevékenység, és a visszajelzés is egyéni tevékenység.
A lehető legtöbb ilyen helyzetet kell megteremteni. Például sokkal jobb brainstorming helyett megtalálni valakit, aki jó és tud is, felhatalmazni azzal a kitétellel, hogy cserébe megfelelő visszajelzéseket fog kapni rendszeresen — ami néha bizony fáj –, pl. felhasználóktól, szakértőktől, stb.
Mikor használj csoportos brainstormingot?
Amikor szeretnéd, hogy az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz. Amikor azt szeretnéd, hogy beszélgessenek. Az egyik főnökömnek volt ez láthatóan jellemző technikája, látszott, hogy már rég tudja, mit szeretne csinálni — meg is volt rá az embere — , de szerette, ha az emberek egymással beszélgetnek. Néha ilyenkor volt egy brainstorming. Mindenki jól érezte magát, nem volt senkin nyomás, és fantasztikus ötleteket építettünk, aztán viszont valaki, aki fel volt hatalmazva és felelős is volt, csinálta amit csinálni kell.
A végére persze ellent kell mondanom magamnak annyiban, hogy a brainstorming végülis nem is olyan rossz technika. Jól célzott problémákra, megfelelő emberekkel, megfelelő támogatás mellett akár még eredményt is hozhat és joggal mondhatja bárki, hogy aki nem tudja, az ne csinálja. Így inkább azt a konklúziót vonnám le, hogy a brainstormingot annyira nehéz jól csinálni, hogy túl magas kockázatú befektetések közé tartozik. A legtöbb esetben nem is akkor használják, amikor kéne, nem is úgy, ahogy kéne, az eredmény pedig ennek megfelelően nem is az, aminek lennie kéne. Ezzel pedig millió forintok éghetnek el, támogatásostul, elégett munkaórástul, bérelt helységestül. Valószínűleg azt a pénzt jobb helyeken is el lehet költeni.
Az írás eredetileg Doransky blogján jelent meg, itt a szerző által utóbb szerkesztett változatot közöltük.
