Miért épít egy alföldi falu bivalyistállót, hozzá tanösvényt és merengőt? Egyáltalán, mi az a merengő? Léteznek furcsa ötletek, amelyek nem feltétlenül forintosítható, de mégis értelmes befektetésnek tűnnek. A tájrehabilitáció mindenképp ilyen. Ha pedig mindehhez bivalyokat is be lehet vetni, még szórakoztatóbb az eredmény.
„Szia Laci, építettünk egy bivalyistállót, megnézed?” Talán nem pont ezekkel a szavakkal, de amikor megkerestek a Paradigma Ariadné építészei, tudtam, csak nem sejtettem, hogy néhány nappal később egy alföldi nádasban kötök ki.
A falu, ami város
Sándorfalva egy 8500 fős város Csongrád-Csanád megyében, Szegedtől néhány kilométerre. Bár a területét korábban is lakták – a középkorban a mókás nevű Sövényháza feküdt itt –, a mai település alapjait az 1879-es szegedi nagy árvíz után rakták le, amikor Pallavicini Sándor gróf jóvoltából több száz környékbeli kapott itt új esélyt. A település az ő emlékét őrzi, de várossá válva sem akarnak nevet változtatni. Egy helybeli szerint nagyjából úgy vannak vele, hogy amíg Düsseldorf maradhat legalábbis nevében falu, addig ők is.
Sándorfalva városának közepén az uniós pénzekből napelemekkel parádésan feldíszített Pallavicini-kastély áll, van egy szép templomuk, a központ rendezett, egy gömb fagyi emlékeim szerint 250 forint, de
önmagában egyik sem jelent hatalmas vonzerőt.
Az istálló az egyik merengő körablakán át merengve. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
Az elmondások alapján szinte mindenki dolgozik, lézengő munkaerő nem igazán akad. Mégis viszonylag szerény összegből kénytelenek gazdálkodni, mivel a nagyobb ipari üzemek eddig elkerülték őket, az egy főre jutó adóerő-képesség 11 ezer forint, ami nem számít túl acélosnak. A környéken vannak gázipari vagy üvegipari üzemekkel büszkélkedő falvak, ahol háromszor-négyszer magasabb összegből gazdálkodhatnak. A nagy kérdés az volt, hogy hogyan fejlesszék a települést úgy, hogy abból ne egy haszontalan díszszökőkút maradjon meg az utókornak?
Valószínűleg helyesen ismerték fel, hogy a közeli Nádastó fejlesztése jelentheti a kitörési pontot: a horgászok is szeretik, a strand pedig már így is a megye leglátogatottabbja, volt olyan év, amikor ötvenezren fordultak meg partjain az egyébként nem túl hosszú szezonban.
A környék egyébként tele van Natura 2000-es természetvédelmi területekkel,
a homokháton fekvő település jelentős része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozik szikes pusztákkal, növénytársulásokkal, homoki- és ártéri erdőkkel.
Oldják meg a bivalyok
„Nincs iparunk, viszont vannak természetvédelmi területeink – mondja Pataki Zsuzsa, Sándorfalva polgármestere. – Úgy gondolkodtunk a képviselőtársaimmal, hogy a forrásokat olyan fejlesztésekre költjük el, amik később bevételt termelnek, eltartják magukat. Természetvédelmi területek vesznek minket körül, talán emiatt sincs jelentős iparunk, de azt mondtuk, hogy próbáljunk meg előnyt kovácsolni a hátrányból.”
Az egyik merengő, változatos nyílászárókkal. Oldalt kis kukucskálókon keresztül figyelhetjük a boldog bivalyok és a nádas életét. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
A fejlesztések egyik elemeként, a strand felfuttatását követően döntöttek úgy, hogy a nádassal igencsak benőtt tó környékén helyreállítják a táj egykori állapotát, méghozzá bivalyok bevetésével. Ebben leltek partnerre a fiatal építészcsapatban, akiknek egyik tagja maga is a sándorfalvi puszták gyermeke.
A Paradigma Ariadné építészei időről időre formabontó tervekkel rukkolnak elő, ezek közül egyet a Forbes.hu is bemutatott korábban. A három korábbi csoporttárs, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid által alapított iroda profiljában az elméleti munkák is erősen jelen vannak, ennek jegyében készült a Velencei Építészeti Biennále idei magyar pavilonjának koncepciója is.
Tájrehabilitáció és bivalyokon merengés
A horgásztó mellett, a Tisza egykori árterében, egy lecsapolt ősmocsár területén járunk. Elindulunk az 500 méter hosszú tanösvényen, ami lényegében egy hosszú fapalló, kicsivel a tó elképzelt vízszintje fölött.
Az istálló. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
A geometriában jártas és mindig élesszemű látogatók azt is észrevehetik, hogy a tanösvény alaprajza egy radiánt követ, jelen esetben egy 500 méter hosszú, 500 méter sugarú ívet. Definíció szerint 1 radián az a szög, amely alatt a sugárral megegyező nagyságú ívhossz a középpontból látszik. Másképpen fogalmazva vegyünk fel egy tetszőleges sugarú (R) körben egy középponti szöget, és ennek a szögnek az ívmértéke (radiánban mért értéke) legyen egyenlő az ív (i) és a sugár hosszának hányadosával. φ=i/R, de bevallom, ezt én is csak idemásoltam. Hogy ne veszítsünk további olvasókat,
maradjunk annyiban, hogy az ösvény nem egyenes.
A radiánt követő tanösvény (avagy fapallók), jobbra és balra merengők, az ösvény végén pedig a kilátó. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
Az ösvény mentén kétoldalt egyelőre még mindenütt nád, de idővel ez a bivalyoknak köszönhetően megritkul majd, és láthatjuk, ahogy átalakul a táj. A nádas kordában tartására az egyetlen módszer eddig az égetés volt, de a bivalyok megjelenésével a sűrűn benőtt terület ismét nyílt vizes területté válhat, ugyanis
ezek az állatok szívesen ropogtatnak a nádból.
Kizárólagos táplálékforrásul ez még nekik sem elegendő, a gyepeken is szívesen legelésznek, de egyébként jól érzik magukat itt is, időnként a sárban dagonyázva. A betelepített példányokon túl már van természetes szaporulat is: simogatni mondjuk őket sem lehet, a kifejlett állatok elérhetik az egy tonnát is, és még a bivalybébik is simán kilapítanának egy Hummert.
Itt azért látszik, hogy tulajdonképpen egy tó közepén járunk. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
Juhászok szárnyékai* és perzselt fa
Az együttes a lehető legkisebb beavatkozással épült, betonozás helyett minden talajcsavarokon áll. A fél kilométer hosszú tanösvény mentén egy bivalyistálló, három merengő és egy kilátó épült. Egyelőre, mivel a későbbi tervekben szerepel egy tájba illeszkedő szálláshely és víziszínpad építése is.
„Az épületek esztétikáját az ipari termeléshez és a mezőgazdasághoz kapcsolódó geometriák határozzák meg. A régi paraszti építészet, a juhászok szárnyékai egyaránt hatással voltak ránk” – mondja Molnár Szabolcs, a Paradigma Ariadné építésze, mellesleg tősgyökeres sándorfalvi.
A kilátó. Nincsenek szédítő magasságok, de az Alföldön ez is elegendő a horizont megfigyelésére. Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
A népi és az indusztriális referenciák mellett a holland Rem Koolhas építészetét említik még, ami nagy hatással volt rájuk, aki sztárépítészként kutat és ír a vidékről. „Ez a koncepció már az iroda egyéves születésnapjára készen állt. Négy év alatt sokat alakult, mivel számunkra fontos, hogy az építészet folyamatos innovációt jelent” – mondja Smiló Dávid építész.
A fő építőanyag szlovén fenyő volt, ezt mindössze néhány anyag, a kilátón feketére festett fémkorlátok, az istállóban egy fém héjazat egészíti ki. A fémburkolat nincs pontosan metszve, ami a hazai kivitelezőipari viszonyokat is jellemzi, de „kicsit nyers, és nekünk ez tulajdonképpen tetszik is” – mondják az építészek.
Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
A fafelületek enyhe perzselést kaptak, ami egy ősi japán technika, a shou sugi ban helyi adaptációja. Az égetésnek köszönhetően a faanyag sokkal ellenállóbbá válik, és kevésbé lesz gyúlékony.
„Szigetközi ácsbrigád dolgozott itt, egy idősebb ács, és érettségi után álló srácok. A perzseléshez elhozták a falu hentesét, Imit. Itt állt, és három hétig semmi mást sem csinált, csak perzselte a deszkákat.”
Településfejesztés 2.0, a viacoloron túl
A Magyar Településfejlesztés Szent Grálja az utóbbi évtizedben kétségkívül a térkő volt. Gyakorlatilag nincs az az eldugott zsákfalu, cigicsempészek által felfuttatott határszéli kisváros vagy munkanélküliségtől küzdő bányászváros, amin ne segítene egy jó kis viacolor – gondolhatnánk arról az egész egész országot jellemző buzgalomról, amivel a településeket betonozzák és térkövezik.
Köteges oszlopok, látható merevítések. Őszinte, már-már nyers építészet. Fotó: Molnár Szabolcs / Paradigma Ariadné
A képzeletbeli dobogóra odafért még az újabban vízjátéknak nevezett szökőkút is,
és természetesen nem feledkezhetünk meg a szabadtéri kondiparkról sem. De miért épít egy alföldi falu bivalyistállót, hozzá tanösvényt és merengőt?
Fotó: Csóka Attila Róbert / Paradigma Ariadné
Léteznek furcsa ötletek, amelyek később mégis értelmes befektetésnek tűnnek. A tájrehabilitáció mindenképp ilyen, ha pedig ehhez bivalyokat lehet bevetni, szórakoztató tanösvényt is lehet rá építeni.
Nem, mindez nem azt jelenti, hogy mostantól bivalytanösvényekkel kellene behálózni az országot Répcelaktól Bivalybasznádig, de itt 70 millió forintból sikerült egy tájrehabilitációs projektet és egy működő gazdaságot létrehozni, ami ráadásul új találkozóhely lehet a helyieknek, és kirándulóhely a messzebbről érkező bivalyturistáknak.
Márpedig ez, főleg ennyi pénzért, egészen értelmes befektetésnek tűnik. Csak néha teret kellene engedni a fiatal építészeknek, és máris boldogok a sándorfalvi bivalyok!
* A szárnyék a népi építészetben vesszőből font vagy nádból korcolt, nyitott építmény, amely a legelőn védelmet nyújt a szél ellen.
