A nyerhető címek és a kasszírozható összegek miatt hatalmas doppingipar épült ki az országúti kerékpározásban az ezredfordulón, de a sportág legsikeresebb magyar versenyzője, Valter Attila szerint sikeresen szorították vissza a korrupciót napjainkra. Részletek a Forbes legértékesebb sportolói listájának új szereplőjétől.
A 2021. júliusi Forbes – benne a friss sportlista és Valter Attila, a jelenleg legsikeresebb magyar kerékpáros portréjával
A versenyt az dönti el, hogy ki tud okosabban doppingolni – legyintenek még mindig sokan az országúti kerékpárosok eredményeire. Megerősítésképp tekintenek a dopping létezésére, hogy a nagy háromhetes versenyeken (Giro d’Italia, Vuelta és az épp most is zajló Tour de France) jellemzően összesen 3500, illetve napi 160-220 kilométert tekernek a sportolók, mondván: ez embertelen teljesítmény, ez dopping nélkül nem lehetséges.
„Tinédzserként azért mountainbike-oztam, mert azt gondoltam, hogy az országútisok doppingosok.
Féltem attól, hogy egy szobában ott állnak majd előttem a pirulával – mint Morpheus a Mátrixban –, hogy vagy hazamész, vagy beveszed, de szerencsére soha nem tapasztaltam ilyet”
– mondta a Forbes magazinnak Valter Attila, a Giro d’Italia kerékpáros körverseny magyar hőse, aki új szereplője lett a Forbes júliusban megjelent legértékesebb sportolói listájának.
Attilával részletes portréban foglalkozunk a magazinban (digitálisan itt is elolvasható), hogyan sikerült elérnie, hogy először viselhette magyar kerékpáros a Giro éllovasának járó rózsaszín trikót, milyen munka és tudatos építkezés áll mögötte, illetve személyisége hogyan járult hozzá eredményeihez.
A doppingellenőrök beérték a laborokat
Attila szerint félelmei alaptalanok voltak. Napjainkra a sportág botrányait követően az antidopping ellenőrzés minősége beérte a sokáig előrébb járó doppinglaborokat. Emiatt egy versenyzőt már el sem ér a dilemma, hogy a legjobbak között csak a dopping minősége számítana, megéri tisztának maradni.
„Az elmúlt egy hónapban legalább egy liter vért adtam. Senkit nem akarok meggyőzni, csak át szeretném adni, hogy már nincs lehetőség semmire”
– hangsúlyozta. Nagyon komoly kontroll alatt tartják a kerékpárosokat a doppingellenőrök, Attilának is minden nap vizsgálatra kellett mennie, amíg viselte a rózsaszín trikót a Girón.
Valter Attila a 2021-es Giro d’Italia 8. szakaszán, a kiérdemelt rózsaszín trikóban. Forrás: Groupama-FDJ
A kerékpárosoknak előre le kell jelentenie, hogy hol fognak tartózkodni, hogy véletlenszerű ellenőrzéseket is tarthassanak a kötelező doppingtesztek mellett.
Mégis arról panaszkodik Attila, hogy ismerősöktől is hallott vissza gyanúsítást, pedig nyilvánosan kezeli a teljesítményadatait, ezért felüláll minden gyanún a teljesítménye. „Órákat tudnék beszélni arról, hogy miért nem akartam sosem, és miért nem is lehet doppingolni, de az magyarázkodásnak tűnne, ezért már csak legyinteni szoktam az üres kritikákra, megjegyzésekre” – mondta.
A sport sötét múltja
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA) a kerékpársport tanította meg, hogy mire kell ügyelni: négy generációt is megélt az úgynevezett EPO-dopping, ami később többek között Lance Armstrongot is a csúcsra juttatta, majd a mélybe is taszította. A rövidítés a vesében termelődő eritropoetin hormon hatású fehérjét takarja, ami a normál emberi szervezetben is fontos szerepet tölt be, segíti a vörösvértestek termelődését, vagyis közvetetten a jobb oxigénfelvételhez segíti a szervezetet.
A szurkolók előtt is nyílt titok volt a doppingolás, a sport tisztaságáért tüntettek a 2006-os Tour de France-on. Forrás: Wikimedia/Wladyslaw
Mivel az EPO természetesen jelen van a szervezetben, eleinte nehéz volt a sportolóknál kimutatni a mesterségesen bevitt többletet, de a labortechnika fejlődésével egészen a negyedik generációs, kifinomult EPO-doppingig jelen volt a sportban. Ma már a normálistól való legkisebb eltérés is pozitív mintának számít, ezért nem éri meg a kerékpárosoknak a doppinggal élni.
Az 1998-as „Dopping Tour”
A díjakból és a szponzoroktól érkező bevétel lehetősége, az ellenőrzés korábbi hiányosságai egy egész sportágat korrumpáltak. Komoly dopping-műhelyek jöttek létre a 90-es évek végére, főleg spanyol orvosok (Pedro Celaya, Eufemiano Fuentes) vezetésével, akik különböző módszereket kísérleteztek ki az EPO, a növekedési hormon, a kortizol és a vérdopping használatára, a szerek elfedésére. Sokáig végeláthatatlan macska-egér játéknak tűnt, ahogy a dopping-szűrővizsgálatokon próbálták kimutatni a laborokban folyamatosan fejlesztett, legmodernebb teljesítményfokozókat.
Az 98-as Tourra annyira elharapózott a helyzet, hogy gyakorlatilag minden esélyes versenyző valamilyen teljesítményfokozót használt. A levett vérminták igazolták, hogy a győztes Marco Pantani, a második Jan Ullrich is EPO-t használt, illetve a harmadik Bobby Julich is gyanús mintát adott le. A legtökéletesebb dopping-műhely azonban – a később minden címétől megfoszott – Lance Armstronghoz kötődik:
a szerek precíz használta mellett arra is ügyeltek, hogy a nehezen megközelíthető, magashegyi edzőtáborokkal védjék ki a véletlenszerű doppingellenőrzéseket.
Armstrong hét alkalommal nyerte meg a Tour de France-t, de az utólag ellenőrzött laborminták, a tanúvallomások után 2013-ban elismerte a doppingvádakat.
Ma már máshogy vizsgálják a levett mintákat
A WADA ugyanakkor már komoly kétséget kizáróan képes minden gyanús szert, illetve annak elfedésére használt egyéb szereket kimutatni.
Bár a fejlődés sokkal aprólékosabb volt, egyszerűen úgy lehet leírni, hogy egy ponton nem bizonyos szerek jelenlétére, hanem az azok hatására kialakult rendellenes vérképre kezdtek fókuszálni a szűrővizsgálatokon.
Valter Attila portréján keresztül még többet mesélünk egy sportág és az arra épülő piac jelenéről, kihívásairól és lehetőségeiről. A júliusi szám már az újságírusoknál, a címlapon Geszti Péter.
