Szerda éjszaka lett öngyilkos barcelonai börtöncellájában John McAfee, a McAfee vírusirtó szoftvercég alapítója, miután a spanyol hatóságok amerikai kiadatásáról döntöttek. McAfee-t adóelkerüléssel vádolták, kilenc hónapja volt börtönben. Egy gyilkossági gyanúval, politikai ambíciókkal és kétes üzletekkel övezett bizarr életút története.
A vállalkozó haláláról ügyvédje adott ki tájékoztatást, amiről a Reuters számolt be. McAfee korábban elkeseredve nyilatkozott arról, hogy élete végéig börtönben lesz, ha a spanyol hatóságok „nem veszik észre a helyzet igazságtalanságát, és hogy az USA példát akar statuálni McAfee esetéből”. Elfogása előtt évekig bujkált az amerikai hatóságok elől, részben óriásjachtján hajózva, 2019-ben pedig maga mondta, hogy „ideológiai okokból nyolc évig nem fizetett adót Amerikában.”
McAfee a NASA Apollo programján és a Xeroxnál dolgozott, mielőtt elindította a világ első kereskedelmi antivírus-szoftverét 1987-ben, amit számos összeolvadás és felvásárlási kísérlet után végül 2011-ben az Intel vett meg.
A cég 1994-es tőzsdére lépése óta McAfee semmilyen szinten nem vett részt a cég életében, a részvényeit eladta, sőt hangosan kritizálta a tevékenységét.
A cég azonban ma is a nevét viseli és világszerte 500 millió felhasználója van, bár 2017 óta a botrányok miatt az Intel elhatárolódott tőle, azóta újra külön cégként működik.
Elnöki ambíciók, legalább 47 gyerek
John McAfee az Egyesült Királyságban született egy ott állomásozó amerikai katona és egy brit anya gyerekeként, édesapja öngyilkos lett, amikor ő 15 éves volt.
A NASA és a Xerox után azért indította a McAfee vírusirtót, mert ő is megkapta a Brain nevű számítógépes vírust, ez ellen írt egy programot, ami később a cég alapterméke lett. Akkor kezdtek sűrűsödni körülötte a bizarr történetek, miután eladta az összes részvényét, a vagyonát pedig kétes üzletekbe és ingatlanokba fektette, amiket aztán sosem adott el, így a 2008-as válság idején elértéktelenedtek.
A Washington Post gyűjtése szerint McAfee összesen huszonegyszer volt letartóztatva tizenegy országban a legkülönfélébb vádakért, például illegális fegyverbirtoklásért, drogkereskedelemért. Miután 2008-ban Belize-be szökött, gyanúba keveredett a szomszédja megöletésével kapcsolatban, az esetről még dokumentumfilm is készült, McAfee végül nem lett vádlott az ügyben. Ezután a botrány után határolódott el tőle és a cégétől az Intel.
2016-ban és 2020-ban az amerikai Libertárius Párt elnökjelöltségéért volt versenyben, az utóbbi években pedig nagy érdeklődést mutatott a QAnon-féle összeesküvés-elméletek iránt.
2020 októberében azt posztolta ki Twitterre, hogy elégedett a börtön körülményeivel, van társasága és az étel is jó, ha mégis olyasmi történne vele, mint Jeffrey Epsteinnel, aki szintén a cellájában lett öngyilkos, akkor ahhoz nem lesz köze. Halála után a felületeire egy nagy Q betűt posztoltak, utalva ezzel a QAnon-ra.
Twitteren egyébként is aktív volt, itt dicsekedett az ideológiai adóelkerüléséről, arról, hogy legalább negyvenhét gyereke szerte a világban, és arról is, hogy
hogyan adott tanácsot kubai hatóságoknak, hogy kriptovaluták segítségével játsszanak ki egy amerikai kereskedelmi embargót,
írta meg a forbes.com.
McAfee sokéves hajszája a rendőrség elől 2020 októberében ért véget, ekkor került a barcelonai börtönbe. A bujkálás során ismerte meg második feleségét is (akit az elején szexmunkásként bérelt fel, majd megházasodtak) és a leggyakrabban egy hétfős személyzet is vele volt. Fellebbezhetett volna a kiadatás ellen, de az ügyvédje szerint nem bírta a börtön körülményeit.
Borítókép: John McAfee / Wikimedia