Az Invitel szabálytalanul, egyoldalúan emelt díjat a határozatlan idejű szerződéseknél, a Telenor elégtelen tájékoztatást adott ügyfeleinek, a JUROP TELEKOM pedig késve módosította általános szerződési feltételeit, és nem hozta időben létre tájékoztató honlapját a lecsökkent internet-áfa-ról. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint a többség helyesen járt el.
Oszlopsorra hivatkozott az Invitel
Tízmillió forintos bírsággal sújtotta az Invitelt az NMHH július 5-i döntésében, és a jogsértő magatartás megszüntetésére kötelezte, mert az internetáfa-csökkentés után februárban szabálytalanul, egyoldalúan emelt díjat a határozatlan idejű előfizetői szerződéseinél. A szolgáltató a telefon-, a kábeltelevízió-, az IPTV- és az internetes szolgáltatásainál emelte a havidíjat, a telefonszolgáltatásnál pedig a percdíjai is drágultak.
Az elektronikus hírközlési szolgáltatások díjai szabadárasak, de a már megkötött szerződések egyoldalú módosítását a jogszabályok csak szűk körben teszik lehetővé, hiszen az előfizetők a szerződéskötéskor arra számítanak, hogy annak feltételei mindkét félre egyenlően kötelezők – írja az NMHH közleményében. Az Invitel az áremelés indokaként – többek között – arra hivatkozott szabálytalanul, hogy nőtt a hálózatfejlesztéshez szükséges áramszolgáltatói oszlopsor bérleti díja, de az infrastrukturális beruházások költségei a szolgáltató saját üzletpolitikai döntéseinek körébe tartoznak, amelyek nem szolgálhatnak egyoldalú szerződésmódosítás alapjául.
Frissítés: Az Invitel reagált az NMHH közleményére, azt írják „az Invitel Távközlési Zrt. az internetszolgáltatás ÁFA-kulcsának változásával kapcsolatban minden tekintetben jogszerűen járt el, amint azt az NMHH vizsgálata is megállapította. Az ÁFA-csökkentésből származó előnyt a társaság teljes egészében átadta ügyfeleinek.
A kizárólag határozatlan idejű előfizetői szerződéssel rendelkező ügyfeleket érintő, 2017. februári szerződésmódosítás nem áll kapcsolatban az internet-ÁFA csökkentésével. Ezt a módosítást az Invitel – álláspontja szerint – a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően hajtotta végre. A cég nem ért egyet a Hatóság nem jogerős, elmarasztaló határozatával, ezért élni fog a jogorvoslat lehetőségével”.
A Telenor nem tájékoztatott
A Telenort május 23-ai határozatában felszólította a megfelelő ügyfél-tájékoztatásra, mivel a szolgáltató a honlapján nem tüntette fel a lakossági díjcsomagok nettó havi díjait, illetve nem informálta előfizetőit a kétoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről bizonyos internetszolgáltatásoknál.
Az NMHH a JUROP TELEKOM-nál is jogsértő gyakorlatot tárt fel: a szolgáltató harmincegy nap késéssel jelentette meg az áfaváltozás miatt módosított ÁSZF-ét, valamint harminc nap késéssel és hiányosan hozta létre az internetes tájékoztató felületét. A cég azonban az eljárás megindítása után, idén májusban megszűnt, ezért a hatóság június 6-án okafogyottság miatt megszüntette az eljárást.
Az NMHH három területen vizsgálta, hogy a szolgáltatók betartották-e az internet áfacsökkentésére vonatkozó új jogszabályokat: megfelelő módon és időben módosították-e az általános szerződési feltételeiket (ÁSZF), tájékoztatták-e az előfizetőket az áfaváltozásról, valamint hogy elkülönítve tüntették-e fel az internet-hozzáférési szolgáltatás díját az ÁSZF-ekben és a számlákban.
Az internetáfa-csökkentés körüli hírközlési szabályok betartását a húsz legnagyobb szolgáltatónál közvetlenül is ellenőrizte az NMHH, és tizennyolcnál nem talált jogsértést.