Az elmúlt egy év egyértelmű nyertese a home office, de az irodai munkavégzésnek egyáltalán nincs vége. Az irodák bezárása egyet jelentene azzal, hogy egy vállalat előrébb sorolja a költségcsökkentést a hatékonyságnál. Az iroda nemcsak egy hely, ahol dolgozunk, hanem közösségi tér is, ahol sokan a koronavírus előtti életünk (minimum) negyedét eltöltöttük. És erről a szociális térről a többség a jövőben sem akar majd lemondani.
„Az biztos, hogy az irodába járási szokásaink változni fognak, emiatt az irodai piac is át fog alakulni, de nem fog eltűnni” – mondja Újvári Viktor Tamás, az Officium irodafejlesztői vállalat ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. „Vírushelyzettől függetlenül, nem lehet otthoni munkával állandóan és minden szempontból hatékonyan dolgozni.”
Az Officium 2012-es alapítása óta állandó növekedésben van, ezt az elmúlt egy év pandémiás helyzete sem tudta megállítani. Újvári elmondása szerint ennek az egyik oka az, hogy az emberek vágynak vissza a közösségeikbe, munkahelyeikre, ha nem is az eddig megszokott heti 5 napos konstrukciókban. „A trendek afelé mutatnak, hogy tárgyalótérré fognak átalakulni az irodák. Egyeztetésekre és projektmeetingekre fognak bejárni az emberek, tehát dominálnak majd a közösségi terek, akár publikus coworking részekkel együtt is” – mondja a szakember. Szerinte a felére fog zsugorodni a fix terület, amire szükség lesz. Az irodaterek ergonomikus kialakítása pedig egyre inkább nélkülözhetetlen, nemcsak a vírushelyzet miatt, hanem a munkavégzési szokásaink változása miatt is.
„Az Officium előtt IT értékesítőként dolgoztam, irodáról irodára járva arra lettem figyelmes, hogy igazából egyikben sem szeretnék sok időt eltölteni és dolgozni. A szoftverpiac után szerettem volna valami kézzelfoghatót alkotni, és ezek a tapasztalatok az irodafejlesztés irányába mozdítottak” – folytatja Újvári. Szerinte a jó irodakialakítás nem sablonizálható, de munkavégzés és folyamat szempontjából tipizálható.
„Akkor jó egy iroda, ha úgy tudunk dolgozni, hogy a munkára tudunk jelentős mértékben koncentrálni, az egyes szekciók az adott funkcióra vannak felszerelve és minden kényelemmel ellátva, annak érdekében, hogy az adott tevékenységet támogassák” – mondja az ügyvezető. Az irodai terek megtervezése egyedi folyamat, bár vannak trendek, amelyek formálják a megrendelők elvárásait.
Ezeket a folyamatokat jelenleg 20 belsős munkatárs segítségével hajták végre, ám a létszámot 5 éven belül 50 főre szeretnék növelni. Miközben sok cég kivár és őrlángon üzemel, addig az Officium előre néz, rohamtempóban növeli bevételeit és projektjeinek számát, miközben vállalatfejlesztési stratégiát követve halad a tőzsdére lépés és a külföldi ingatlanpiac felé. „Az Officium előnye, hogy több lábon állunk. A négy különböző üzletágunk – tervezés és kivitelezés; informatika és irodatechnika; ingatlanüzemeltetés és karbantartás; iratkezelés – lehetőséget ad arra, hogy rugalmasan reagáljunk a pandémia okozta piaci fordulatokra” – hangsúlyozta Újvári. Ezt a rugalmasságot is bizonyítja a nyáron forgalomba kerülő új termékük, az Offikit otthoni irodasarok, vagy az informatikai üzletág folyamatos erősödése.
A vírushelyzet nemhogy nem állította meg a fejlődésüket, hanem esetenként még lehetőséget is adott a gyorsabb fejlesztésekre. „Ha be vannak zárva az irodák, akkor mi tudunk bennük dolgozni, és fel tudjuk készíteni azokat a munkatársak visszaérkezésére” – jegyezte meg Újvári. Szóval, pandémia ide vagy oda, nem valószínű, hogy egyhamar elköszönhetünk az irodai munkától.
További információk:
www.officium.hu
https://www.facebook.com/officiumkft
https://www.linkedin.com/company/officium-szolg%C3%A1ltat%C3%B3-kft