A színész két üzlettársával négy éve indított saját tequilamárkát, idén egymilliárd dollárért vehetik meg.
George Clooney-nak mostanában összejönnek a dolgok, nemrég ikrei születtek, most pedig a Casamigos nevű tequilamárka körül legyeskedik egy igen erős játékos, a brit likőróriás, a Diageo – írja az amerikai Forbes.
Az árcédulán 700 millió dollár figyel, de a márka teljesítményétől függöen a következő évtizedben további 300 millió dollár csusszanhat az alapítóknak, ha a Diageo tényleg odalép a kasszához. Bár hivatalosan még nem szerepel az eladás ténye sem a weboldalon, sem a Facebookon, ez a pár órája feltöltött kép igen beszédes.
Forrás: Facebook/Casamigos
A Casamigost 2013-ban alapította a színész két üzlettársával, az éjszakai élet egyik prominens alakjával, Rande Gerberrel, és az ingatlanmágnás Mike Meldmanna. Kezdetben csupán az ismerősi körnek szánták, ám mivel komoly engedélyeztetési procedúrán kellett átvinni a kék agavéból készült italt, úgy döntöttek, hogy lényegében megpróbálkozhatnak a hagyományos árusítással is.
Az amerikai Forbes értesülése szerint a trió egyenlő mértékű tulajdonnal rendelkezik a cégben, ez azt jelenti, hogy egy esetleges eladás után Clooney 233 millió dollárral gazdagodna, persze ebből még le kell adóznia, a végösszeget 140 millió dollára taksálják.
Egy üveg Casamigos 45-55 dollár körül mozog, tavaly 70 millió dolláros árbevétellel zártak. Egy exit esetén Clooney-ék továbbra is a cégben maradnak, így ha jól fogynak a tequilák, nekik sem kell aggódniuk.