Iváncsán lesz az új szupergyár, ez az SK Innovation harmadik üzeme az országban.
Óriás akkumulátorgyár épül a Fejér megyei Iváncsán. Az SK Innovation nevű koreai vállalat 2,3 milliárd dollárból indítja be 30 GWh éves kapacitású új gyárát, ez lesz minden idők legnagyobb zöldmezős beruházása Magyarországon.
Az üzem hírét Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán. A dél-koreai vállalat valószínűleg arra apellál, hogy Európában fog a leggyorsabban nőni az e-autók piaci részesedése, ebből szeretne minél nagyobb szeletet magának a cég.
Magyarországot pedig az indokolja, hogy az SK Innovation már jó beágyazódottsággal bír: már két üzeme is működik Komáromban. A bejelentés csak annak fényében meglepetés, hogy eddig úgy tűnt, az SK Innovation a komáromi üzemeit fogja bővíteni, nem pletykáltak teljesen új gyár létesítéséről.
A beruházás az idei harmadik negyedévben indul, a fejlesztéssel érintett terület 700 ezer négyzetméter, ha elkészül, a gyár közvetlenül 2500 embernek ad majd munkát.
A kormány a beruházás támogatása érdekében jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt majd végre a környéken – erre vélhetően nemsokára kiírják a közbeszerzéseket. Sőt, a gyár felépítéséhez is adnak támogatást, bár erről konkrétum még nincs.
Borítókép: Szíjjártó Péter // Facebook