Szólásszabadság-e a gyűlöletkeltés, helyénvaló volt-e Donald Trump kitiltása a mainstream közösségi média oldalakról, és kinek a feladata lenne a káros tartalom terjedésének megállítása? A CEU Demokrácia Intézet online eseményén ezeket a témákat járta körbe egy újságíró, egy elemző és egy kutató.
A CEU Demokrácia Intézet médiaközpontjának online eseményén Kate Coyer, a Harvard Egyetem Berkman Klein Internet-és Társadalomtudományi Központjának kutatója, Eliška Pírková, az Access Now jogvédőszervezet elemzője és Courtney C. Radsch író, újságíró, kutató vettek részt Marius Dragomir, az intézet vezetője moderálásában.
A Capitolium január 6-ai lerohanását követően, amelyben öt ember vesztette életét, a Facebook az Instagram és a Twitter is bejelentette, hogy felfüggesztik Donald Trump fiókját, amiért uszító üzeneteket posztolt. Arról, hogy ez helyes volt-e azóta is heves viták zajlanak, Angela Merkel német kancellár, Andres Mario Lopez Obrador mexikói elnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is kifejezte nemtetszését. A tegnap esti online eseményen azonban többé-kevésbé egyetértettek abban, hogy a lépés szükséges volt.
Courtney Radsch szerint a legtöbb szó a közösségi médiás tiltásokról esett, fontos megjegyezni azonban, hogy ennél több szereplő érezte úgy, hogy cselekedni kell. Trump hivatalos weboldalán vásárolható termékek mögül kiálltak például a fizetésfeldolgozó cégek is, ez a példa jól mutatja, hogy a szabályozásnál – ami ez esetben tiltást jelentett – milyen fontos azokra a csatornákra is figyelni, ami az adott esetben káros tartalmat eljuttatja a Facebook/Twitter felületére. Az elmúlt években számos más eset is volt, ahol bizonyos kiberbiztonsági oldalak megtagadták a hozzáférést szélsőjobboldali extrémista csoportoktól.
Courtney Radsch szerint a közösségimédia-cégeknek is a társadalmi normák felé kell terelni a diskurzust.
Radsch szerint a magas beosztású politikusok tulajdonképpen beépített megafonnal rendelkeznek, a hatalmuk egyik fontos következménye, hogy akkor szólnak a nyilvánossághoz, amikor akarnak. Sajtótájékoztatót tarthatnak, közleményeket adhatnak ki, amelyek automatikusan hírértékűek lesznek.
„Ebből a szempontból sokkal kevésbé aggaszt, hogy néhány platform közbeavatkozik, mert a média úgyis onnan tudósít, ahol a politikus beszél, legyen az a Gab vagy a Facebook”
– mondta Radsch.
Összegezte, hogy az információs háború bizonyítottan manipulációra is használja a felületeket, és nem lehet szólásszabadságra hivatkozva megakadályozni, hogy a szabályozás a közös kulturális értékek és normák felé terelje a diskurzust.
Eliška Pírková már a válasza elején leszögezte:
a szólászabadság az európai törvények szerint nem abszolút jog. Vannak ésszerű és jogszerű korlátai, a gyűlöletkeltés például egy ilyen korlát.
A Trump tiltásánál a központi probléma, hogy a szabályozás jogát magáncégek vették magukhoz, pedig ez állami felelősség. Az állami szabályozásban és a platform önszabályozásában is súlyos hiányosságok vannak, előbbiből a precedensek, utóbbiból a kellő számú moderátor és irányelv hiányzik, ami figyelembe veszi az adott ország nyelvi, kulturális és társadalmi helyzetét is.
Eliška Pírková szerint az EU-s szabályozás jó kiindulási pont, de még nagyon hosszú az út a megoldásig.
Egy ilyen döntés rég időszerű volt, vegyük észre, hogy
a potenciálisan káros tartalom terjesztése és a platform üzleti modellje között közvetlen kapcsolatban van.
Kate Coyer a közösségi média hatalmának túlsúlyát egy abuzív kapcsolathoz hasonlította. „Egyetlen magáncégnek sem lenne szabad ilyen szinten szűrni, irányítani a hozzánk eljutó információt és birtokolnia az adatainkat.” Hamar tisztázta a karakán álláspontját: szerinte a Facebookot el kell pusztítani, a Googlet feldarabolni, a Twittert pedig közszolgálati felületté alakítani, majd finoman elismerte, hogy Trump elnökségének vége előtt két héttel végre csináltak valamit a techóriások.
„Jó tudni, hogy a fegyveres lázadás és a nacionalista terrorizmus a határ, amit már ők sem lépnek át. Az a szabad véleménynyilvánítás, ami erőszakra buzdít, nem élvezheti a emberi jogok védelmét” – mondta Coyer.
De kinek a feladata szabályozni és hogyan?
Courtney Radsch azzal folytatta, hogy a statisztikák alapján,
a január 6-ai capitoliumi lázadás résztvevőinek 64 százaléka algoritmusos ajánlások alapján szerzett tudomást az eseményről,
itt érhető tetten az engagementre és mikrotargetálásra épülő működési mechanizmusok hatása.
A három előadó egyetértett abban, hogy a közösségimédia-cégek működési irányelvét és üzleti modelljét az emberi jogok és az adatok védelmére kell építeni.
A szabályozáshoz ugyanis holisztikus szemléletre van szükség, a folyamatok tisztázására és a szabályozás résztvevők összehangolt, előre leosztott munkájára. Ebben a médiacégek irányelvei és a törvényhozás kölcsönhatására van szükség, akár egy fékek és ellensúlyok rendszere a médiában, hogy elkerüljék a túlszabályozást és tiszteletben tartsák a valódi szólásszabadságot.
Pírková kiemelte az Európai Unió digitális szolgáltatásokra vonatkozó tervezetét (Digital Services Act), amely szigorú működési kritériumokat határozna meg a techcégeknek, hogy ellensúlyozzák a piaci dominanciájukat és a dezinformációból profitálásukat.
A tervezet alapvetése, hogy ami nem megengedett offline, az online sem legyen az, és a továbbiakban ne a szokásjog, hanem az európai uniós jog szabályozza a kereteket.
Coyer szerint a tévés és rádiós műsorszórás kezdetekor hasonló problémákkal kellett megküzdeni: túl kevés szereplő túl sok hatalommal a kezében minimális állami szabályozással indult, akkor sikerült megalkotni egy közszolgálati modellt, ugyanerre van szükség az internetnél is.
Kate Coyer-nak határozott véleménye volt a a Facebookkal kapcsolatban: egyszerűen nem szabadna léteznie
Radsch hozzátette, hogy a műsorszórás szabályozására azért is volt szükség, mert véges számú rádiófrekvencia és adótorony állt a szolgáltatók rendelkezésére. Az internet azonban végtelen erőforrás, ami ebben az esetben véges, az a figyelem. Ez tovább nehezíti a szabályozás kialakítását.
Épp a beszélgetéssel egy időben jelentette be a Facebook, hogy Trump kitiltási ügyének kezelését a felügyeleti bizottságára bízza,
ami egy Facebook által létrehozott, de attól elvileg független szerv. A szervezet felülvizsgálja az ügyet, a döntését a cég vezetése nem írhatja fölül.
Kép: Con Karampelas // Unsplash
