Ha az embernek tizenhét évesen rajzolgatni támad kedve, nem feltétlenül úgy lát munkához, hogy évtizedekre szólót alkosson. Marék Veronika meséje mégis így alakult. Első könyve, a Boribon, a játékmackó annyira jól sikerült, hogy a Móra Kiadóban el sem hitték, hogy egy gimnazista ceruzája alól került ki. Később összerajzolt még jónéhány figurát, az egyik legismertebb, a Kockásfülű nyúl a világ kilencven országába propellerezett el. Veronikának most is ugyanannyi ötlete van, mint tizenhét éves korában, és biztos benne, hogy amíg él, írni fog.
Marék Veronikáról a teljes portrét a decemberi Forbesban találod!
„Kopogtatásunkra alig 29 éves japán fiatalember nyit ajtót. Kölcsönös mély hajlongások közepette bemutatkozunk. Leülünk az egyszerű diákszoba két karosszékébe, és beszélgetni kezdünk – magyarul. Tokunaga ugyanis kitűnően beszéli nyelvünket.”
1941 márciusában megjelent egy interjú a Pesti Hírlapban, amihez foghatót a pestiek akkoriban nemigen olvashattak. Az újság egyik munkatársa a japán császári követségen keresztül kiderítette, hogy Magyarországon mindössze egyetlen japán férfi él, Tokunaga Yasumoto, aki cserediákként és tanárként érkezett az országba egy évvel korábban. A keleti nyelvekkel és néprajzzal foglalkozó Tokunaga lelkesen, szinte tökéletes magyarsággal válaszolt az újságíró kérdéseire. Mesélt arról, hogy az egyetemen tíz hallgatója is van (ráadásul mind a tízen eljárnak az előadásokra), és hosszasan méltatta az alföldi tavaszt: „Ilyen szépségre nem voltam elkészülve. Azóta is a hatása alatt állok. Ami nálunk a cseresznyevirágzás, az itt, az Alföldön, az akácvirágzás.”
Boribonról egy bölcsődét, Kippkoppról két óvodát neveztek el, Kockásfülű Nyúl oviscsoportból pedig több is van az országban
Ugyanennek a Tokunaga Yasumotónak hazatérése után húsz évvel, 1964-ben egy nagy japán könyvkiadó munkatársa a kezébe nyomott egy magyar nyelvű mesekönyvet, amit a frankfurti könyvvásáron szerzett be. Az illető egy szót sem értett magyarul, de megakadt a szeme a Laci és az oroszlán fekete borítóján, ami a mai napig különlegességszámba megy a gyerekkönyvek között – tetszett neki, hát megvette. Tokunaga lefordította a könyvet, és az a következő évben óriásit szólt a japán piacon. Azóta minden évben kiadják az országban, az elmúlt ötvenöt évben több mint hatszázezer példány fogyott belőle. A szerzőnek, Marék Veronikának azóta harminc könyve jelent meg Japánban, 2005-ben pedig nagyszabású életműkiállítást rendeztek a tiszteletére a harmadik legnépesebb városban, Oszakában.
1965 óta minden évben kiadják Japánban, ötvenöt év alatt több mint hatszázezer példány fogyott belőle.
A 83-at a napokban betöltő Veronika rengeteg interjút adott már, de mivel nem szereti ismételni magát, ügyel rá, hogy történeteit mindig egy kicsit más szavakkal mesélje el. Könyveinek váratlan japán sikerét viszont minden újságírónak – nekem is – ugyanazzal az egyszerű szóval illeti: csoda.
Van, amit nem is kell ennél jobban megmagyarázni.
Marék Veronika életútjának teljes történetét a decemberi Forbes magazinban tudod elolvasni. A digitális verziót ide kattintva tudod megvenni, ha pedig beleolvasnál a lapba, itt megteheted:
Borítókép: Orbital Strangers
