Második Farmbistroját nyitotta meg a Házikó a héten a Bartók Béla úton.
A 2014-ben alakult Házikó célja vidék és Budapest gasztronómiai összekapcsolása: minőségi, hazai alapanyagokkal, és az ebből készült ételekkel szeretné ellátni a fővárosiakat. Ehhez elsőre termelőket találtak, majd egy hetedik kerületi bázist hoztak létre, ahol a felkutatott alapanyagokból készítettek ételeket. Először catering célra, ma napi szinten 10-15 helyre szállítanak 10-20 fős társaságoknak, eseményekre, tárgyalásokra. Második lépésben tavaly karácsonykor indult el a Dembinszky utcai első Farmbistro, ahol már helyben is lehet enni, most pedig ezt klónozták a Magnet Bank Bartók Béla úti fiókjának egyik felében. Bertényi Gábor a Házikó társtulajdonosa elmondta, a nagy munkával megtalált alapanyagoknak fogasztói bázis is kell, ezért társultak a fenntarthatóságot hirdető Magnettal. A bankfiók felújítását közösen vállalták, a banki részt a Magnet állta, a bisztró 10 millió forintos kialakítása a Házikó feladata volt.
A Házikó-cégcsoport (catering, két bisztró) most már egy szolid nullát hoz, mellette érdekes módon a kutatások hasítanak inkább. A vállalkozások mellett működő AgriKulti olyan, pályázatok és az unió által támogatott projektekben vesz részt, ahol fenntartható mezőgazdasági modelleket keresnek és népszerűsítenek Európában. A Házikó üzemelteti emellett a Miteszel.hu oldalt is, ahol főleg étteremtulajdonosok kutathatnak megfelelő, vidék- és emberbarát alapanyagok után.
A Magnet Bank szeret máshogy gondolkodni, így folyamatosan távolodnak a hagyományos bankfiók koncepciójától. 2015-ben a Balassi Bálint utcában egy fair trade kávézóval egybekötött teret hozott létre, tavaly Székesfehérvárott pedig egy coworking irodával ötvözött bankfiók nyílt. A friss újbudai helyszín a bisztrós megoldás mellett gyerek- és kutyabarát is.