A hétvégén bezárt a közép-európai régió egyetlen BrewDog bárja. A skót nagyüzemi kisüzemi (nem elütés) főzde nagy reményeket fűzött a budapesti egységhez, de a turisták hiányát az Anker közben is megérezték.
A BrewDog nemcsak az egyik legmenőbb európai főzde, hanem talán az egyetlen globális kraftsör-brand. A mára legkevesebb egymilliárd euró körüli cégértékre növekvő skót gyárat 2007-ben alapította két, akkor huszonéves srác. (James Watt és Martin Dickie egészen pontosan 24 évesek voltak akkor, amikor a skóciai Ellonban megalapították főzdéjüket.) Szűk egy évtized alatt sikerült átírniuk nemcsak a hagyományos sörfőzés szabályait, hanem a hagyományos üzletfejlesztését is – írtuk alig két évvel ezelőtt, a budapesti bár nyitásakor.
Punkok az Anker közben
Dead Pony Club, Clockwork Tangerine, Dogtoberfest – csak néhány a skótok fantázianevei közül. Néhány sör után már egészen jót lehet nevetgélni a hülye elnevezéseken (azelőtt inkább fárasztó). A főzde sokat kísérletezik, de profikról van szó, akik ritkán tévednek. Punk főzdének tartják magukat, amit igyekeznek az arculatban és a sörök neveiben is megjeleníteni.
Kicsit olyan ez, mint Jamie Oliver rakoncátlan tincsei: hiába vagyunk a globális piac kőkemény szereplői, a kapucnis pulcsinkon mégis ott van a Punk IPA halálfejes logója.
A BrewDog folyamatosan terjeszkedik a világban, a kisüzemi ízvilágot képviselő sörök nagyüzeme ők. A bárokkal mégis óvatosan bántak, a budapesti nyitása előtt a legközelebbi egységig Berlinbe kellett volna utazni.
A budapesti helyszínre hosszas keresgélés után mondtak áment, fölmerült az Akácfa utcai egykori Kispipa helye is (ami egy ideig az ígéretes, de rövid ideig üzemelő Malt’r néven működött), illetve a mégoly legendás, Kazinczy utcai Wichmann épülete is, aminek viszont komoly hátránya, hogy nem lehet hozzá kiülős részt csatlakoztatni. Végül az Anker közben, az egykori Anker Klub helyén leltek új otthonra.
Fotó: Sebestyén László / Forbes
A turisták elmaradását azonban nem élte túl a franchise-rendszerben működő, és tegyük hozzá, kifejezetten drága itthoni egység. „Ma nincsenek fanfárok, nem nevetünk, nem mosolygunk, mert az eddigi legrosszabb hírünk jön” – írták a BrewDog Budapest Facebook-oldalán a bezárásról.
Nyitókép: Sebestyén László / Forbes