Néhány évig kitartott a hite, hogy egy jó iskola sokat tud segíteni egy gyereknek, de aztán belátta, hogy csak az oktatással nem lehet gyökeresen megváltoztatni az életesélyeiket. Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola megálmodóját és vezetőjét, L. Ritók Nórát az elmúlt húsz évben teljesen beszippantotta a hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatása, aztán meg a szociális munka. Ma már kezdi belátni: túl nagy teher van rajta, nem tudja egyszemélyben továbbvinni az összes felelősséget, így hatvanévesen arra készül, hogy öt év múlva át tudja adni a stafétabotot.
A júniusi Forbesban az Iskolateremtők sorozatban írtunk portrét L. Ritók Nóráról, az Igazgyöngy Alaptítvány alapítójáról. Íme 5 erős gondolat a hazai civil szféra Paul McCartney-jától, ahogy Nórát nevezik.
A különböző generációk esélyeiről:
Fontos, hogy ismerjük a gyerekek
hátterét, hogy tudjuk, esetleg épp most jött ki az apja a börtönből, vagy
hogy éppen kivel él együtt az édesanyja. A felnőtt generáción már nem
tudunk változtatni, de meg kell próbálnunk partnerré tenni őket abban, hogy
a gyerekeik ne ugyanazt az életutat járják be, mint ők.
A művészeti oktatásról:
Bár ez az iskolai forma alapvetően a tehetséggondozásra lett kitalálva, amikor az ember hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal találkozik, akkor azt látja, hogy sokszor a tehetségcsírákat sem lehet felfedezni ebben a közegben. Inkább komplex személyiségfejlesztő a mi módszertanunk.
Az oktatás erejéről:
Néhány évig
kitartott a hitem, hogy egy jó iskola sokat tud segíteni egy gyereknek, de
aztán a hatodik-hetedik évben beláttam, hogy csak az oktatással nem tudjuk
gyökeresen megváltoztatni az életesélyeiket. Akkor jött a szociális munka,
először csak családgondozás formájában, aztán kiderült, hogy az sem elég,
közösségépítés kell, reflektálni az életük égbekiáltó hiányosságaira, meg
munkahelyeket teremteni, mert enélkül nincs példa a gyerekek előtt, hogy
érdemes valamiért tanulni.
Berettyóújfalui iskolások rajza, kooperatív munka. Forrás: Igazgyöngy Alapítvány
Az elhivatottságról:
Ezt hívják
munkamániának, amikor a hobbid és a munkád teljesen összekapcsolódik.
A férjemnek és kollégáimnak muszáj néha visszarántaniuk. Most, ebben az
őrült helyzetben már gyakran felteszem magamnak a kérdést: vajon tényleg
bővíteni kell még, fel kell-e vállalnom a világ összes baját? Vagy muszáj
most már ennyi tapasztalattal azt mondanom, hogy elég ennyi, hiszen ki tudom
rajzolni azt az utat, amit még végig akarok járni? Most vagyok hatvan, három
éve meghoztam azt a döntést, hogy hatvanöt évesen elmegyek nyugdíjba. Nem
fogok kiszállni az alapítványból, de más szerepbe fogom helyezni magam, mert
meg akarom élni, hogy nélkülem is működik az Igazgyöngy.
A pedagógusok és a gyerekek sikerélményéről:
Egy sikeres óra, egy rajz, amikor azt látod egy hátrányos helyzetű, a tanulásban amúgy kudarcos gyereken, hogy büszke és sikerélménye van, vagy amikor két gyerek összeölelkezik az óra végén, és az egyik megdicséri a másikat, az hihetetlen élmény! Elsősorban nem azért gyúrunk ennyire a rajzpályázatokra, hogy az iskola hírnevét öregbítsük, hanem hogy minél nagyobb legyen a külső megerősítés a gyerekeknek. Hogy ne csak én mondjam, hogy ügyesek, hanem olyan emberek is, akik amúgy nem ismerik az ő hátterüket, körülményeiket sem. Csak a teljesítményüket. Ezek mind építőkövek, hogy a személyes kompetenciák közül az önbizalom, az önértékelés erősödjön.
Borítókép: Orbital Strangers
Arról, hogy hogyan lett L. Ritók Nóra rajztanárból az esélyteremtés emblematikus figurája, mivel tölti a szabad idejét, illetve hogy hogyan engedte el a feladatok egy részét sok év után, a júniusi Forbesban olvashatsz. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba:
