Június 4-én rendezik meg a győri Startup Campus Demo Day rendezvényt, aminek keretében országszerte toborzott csapatok versenyeznek.
A Demo Day egy hathetes online képzés lezárása egyben, ebben tíz csapat vett részt, vállalkozásról, startupok indításáról tanultak. A tízből legjobbnak ítélt három csapat Győrben mérkőzik meg, fejlesztéseik között krónikus sebek dokumentálását lehetővé tevő technológia, okoseszközökbe szánt mérőszer és a halastavak állományát óvó megoldás is lesz – mindegyik hardveres fejlesztés.
A győztes 20 millió forintos befektetést kap a Hiventurestől és a Quantum Leaptől. Lesz közönségdíj is, erről az eseményt élőben követők szavazhatnak.
A győri Széchenyi István Egyetem, a Quantum Leap és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures közös egyetemi inkubációs programját másodszor rendezik meg. Elsőként még egy szűkebb, régiós verseny volt, most viszont már országszerte lehetett jelentkezni rá.
Kép: Unsplash