Talán olvastad – mert még a Washington Post és a New York Times is lehozta –, hogy januári számunkat idő előtt vissza kellett hívni az újságárusoktól. A Hell Energy tulajdonosai kértek ideiglenes intézkedést ellenünk, hogy személyes adataikat ne tároljuk és ne terjesszük. A valódi per még csak most fog kezdődni, de ideiglenesen a Fővárosi Törvényszék úgy gondolta, hogy tényleg nem írhatjuk le az ötven leggazdagabb magyar listájában (és máshol se), hogy kik a Hell tulajdonosai.
A vita arról szól, hogy ebben az ügyben az újságírás tájékoztató, ellenőrző szerepe vagy a személyes adatok védelme a fontosabb. Ha mi egy mindenre éhes bulvárújság lennénk, milliárdosokat követnénk és fotóznánk le titokban, megérteném, hogy fellépnek személyes életük védelmében. De egy szócikk arról, hogy milyen nagyra nőtt a cégük? Tényleg jogos elvárása egy milliárdos kiskereskedelmi vállalat tulajdonosainak, hogy még a nevüket se ismerje senki? Különösen úgy, hogy fejlesztéseik egy része közpénzből valósul meg. Szerintünk nem, de az igaz, hogy erre való a bíróság.
Ahhoz viszont nem kell bíróság, hogy tudjuk, mire való a Forbes magazin. Arra, hogy elismerésre méltó üzleti teljesítményeket, emberi történeteket mutassunk be. Az ilyesmiből mindenevők vagyunk. Szeretjük, ha nemzetközi a siker, és azt is, ha magyar, ha fiatalon érték el, és azt is, ha idősen, ha csak pár éve indult a cég, és azt is, ha már kétszáz éve. A mostani címlapsztori Fekete Emesétől az utóbbi verzió, és így utólag meglepő, hogy milyen keveset tudtam a Herendről.
Fogalmam sem volt például, hogy európai és világszinten is ennyire kiemelkedő, hogy Simon Attila vezérigazgató úgy vezet tizenöt éve egy dolgozói tulajdonban lévő céget, mintha legalábbis cégalapító lenne. A minden fillérért megküzdő vállalkozók szoktak hozzá hasonló szigorral és következetességgel irányítani. Igaz, amikor átvette a Herendit a cég jó úton volt ahhoz, hogy a többi porcelánmanufaktúra sorsára jusson, és üzletileg tönkre menjen, így valójában (egy sokadik) újraalapítás ment végbe Herenden. Az is meglepő volt, hogy milyen sok egykori címlaposunk vesz Herendit, miközben az értékesítés itthon elég szerény, és márkaépítés sem zajlik gőzerővel.
A magán-általánosiskolák listáját másodszor állítottuk össze, mert tudjuk, hogy jó szolgálatot teszünk vele sok olvasóknak, sokan keresik a lehetőséget, hogyan tudnák elkerülni az állami oktatást. Most G. Tóth Ilda harminc szócikkben foglalta össze Budapest és környékén elérhető tanintézeteket, gyűjtötte be tandíjukat, és írta le, hogy mi különbözteti meg az egyiket a másiktól.
