Szakonyi Gábor, Szóga Tamás és Tőrös Balázs gimnázium óta barátok. Azt a fajta férfi barátságot űzik ők mesterfokon, amiben az egymás folyamatos ugratása csak azért nem lesz sértő, mert mindig érezni, hogy jó helyről jön. Míg beszélgetünk is folyamatosan húzzák egymást, kivéve akkor, mikor új, közös projektjükről, a Visszapassz mozgalomról mesélnek. Ekkor már nagy az összhang. Átveszik és folytatják egymás mondatait a rendhagyó osztályfőnöki órákról, amit a Szinyeiben tartanak, hogy még időben elkapják a fiatalokat olyan gondolatokkal, amit az iskolában nem sűrűn hallanak. Innen indultak, itt lettek barátok, ide jár a Visszapassz.
„Álltam otthon a konyhában, és csörgött anyukámék piros vezetékes telefonja. Gábor hívott, hogy elindítjuk a Szinyei KC-t” – emlékszik vissza Tamás 1997-re, amikor négy évvel az érettségi után a gimis kosárcsapatot, amiben mindannyian játszottak, már az iskolától független, Budapest-bajnokságban játszó csapattá alakították. Az elején főleg szinyeisek játszottak, de ma már szinte csak ők jönnek onnan. A péntek viszont még mindig meccsnap és mindhárman próbálják egyéb teendőiket összeegyeztetni a játékkal. Mindkettőből van bőven.
Gábor tizenkilenc éve dolgozik egy 80 fős nemzetközi fogászati cégcsoportnál, a Vital Europe-nál, ahol ma már társtulajdonos és ügyvezető. Négygyerekes apuka, ami ahogy mondja „viszonylag sok lehetőséget biztosít a szabadidő kihasználására”. De Gábor ettől az évtől kezdve szeretne a céges működése mellett ráfeküdni a társadalmi projektekre. Látott Belgiumban egy színházi előadást, amit tavasszal a Katonába hoz, itt a Visszapassz és még sok más terv is. Folyamatosan képzi is magát kifejezetten direkt olyan területeken, amik köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit eddig csinált. Banki biztonságtechnikai képzés, mesterségesintelligencia-képzés, sőt borbélytanfolyam… azt mondja, kíváncsi. „Meg ráér” – kontrázik Tamás.
Szakonyi Gábor, Szóga Tamás és Tőrös Balázs (balról jobbra) mozgalmat szeretne indítani a kezdeményezésükből
Fotó: Sebestyén László
Tamás is szeretne már ráérni, 17 éve van a GSK gyógyszeripari óriásnál, ebből 9 évet Írországban töltött, 3 évet pedig Londonban úgy, hogy hétfőn ki, pénteken pedig hazarepült. A cég kétmilliárd fontot érő antibiotikum- és urológiaportfólióját építette global brand directorként, 3 gyerek mellett hajnal 5-kor telekonferenciázott hol Vietnámmal, hol Amerikával, persze a teraszon, hogy fel ne keljen a család.
„Fiatal pionírként csak a cég létezik, idő kell, amíg eljutsz odáig, hogy van más is. Én most jutottam el idáig” – mondja Tamás arról, miért időzíti most már a pénteki meccsekhez az utazásait.
„Szakó és Szógi 20 évig foglalkoztak azzal, amiben van pénz, hogy most olyannal foglalkozhassanak, amit szeretnek. Én pedig 20 évet tettem bele abba, hogy a hobbimból legyen valami, lett is” – veszi át a szót Balázs, aki 2004 óta dolgozik a reklámszakmában, ma a Fastbridge reklámügynökség kreatívigazgatója, ez teszi ki a klasszikus napi 8–9 óráját. Szintén 2005-ben lett a Sport Tv amerikai kosárlabdaliga (NBA) szakkommentátora és műsorvezetője, és elindította Yotube-csatornáját is, ami stabilan hozza a sokezres nézettséget, ráállítva ezzel Balázst egyfajta mikroinfluenceri pályára. Marosi Gergely, a Mito + a haverok kreatív igazgatója több projekten is együtt dolgozott vele, és azt mondja, az maradt meg Balázsból a legjobban, hogy tolja neki. „Ha valami nem halad, akkor tesz bele energiát. Őszinte és nem udvariaskodik, szeretem ezt a kombót. Munkán kívül nem járunk össze, de ha meglátom valamilyen rendezvényen, biztos, hogy az elsők egyike, akihez odamegyek dumálni.”
A Visszapassz Gábor ötlete volt, aki eleinte csak saját tudásából és tapasztalatából indult ki, fel sem merült benne, hogy önkéntes missziójában mások is tevőlegesen részt vegyenek. Az elmúlt évek több mint ötezer munkainterjújának során legtöbbször ugyanazzal találta magát szemben: gyakorlati felkészületlenséggel, és ez zavarta Gábort. Olyannyira, hogy egy ideig még abban is gondolkozott, hogy visszamegy általános iskolai tanítónak, hogy még időben elcsípje a gyerekeket. Erről lebeszélték, később pedig a véletlen hozta, hogy egy közös ebéd alkalmával Balázs elmesélte neki, hogy meghívták előadni egy gimnáziumba. Tamás már hetekkel azelőtt jelezte, hogy szívesen csatlakozna, Balázzsal együtt pedig lefedhettek szinte minden fontos területet.
Ezen az ebéden született az a forma is, amiben a mozgalom végül megvalósult: egy évfolyamban heti egy óra, közösen és az is, hogy „ha valahova, akkor a Szinyeibe hozzuk vissza”. Az, hogy volt diákokként tanítanak, szerintük hitelességi kérdés. „Aki ugyanott ült abban a padban és sikeres lett, máshogy tud szólni hozzájuk, mint a tanárok és a szülők” – mondja Gábor. Amellett, hogy mindhárman szeretnek tanítani, kritikusak a jelenlegi közoktatással szemben is.
„Ezt tanítják meg – mutatja fel Gábor az okostelefonját – a kenyérmezei csatánál fontosabb, hogy tudják, mennyi minden létezik és hogy hogyan kell kell megkeresni és tanulni róla. A múltkor hallottam, hogy a gyerekek beszélgettek valamilyen zászlóról meg hogy milyen színek vannak benne. Nem jutott eszükbe, mondták, hogy hagyjuk, de akkor is azt mondtam, állj, most vedd elő a telefonod és nézd meg.”
A kontextus nélküli, frontális tanítást szeretnék kiegyensúlyozni személyes, modern, interaktív óráikkal. A tizenegyedik évfolyamban kapták meg az osztályfőnöki órákat, ahol vetésforgóban megtartják a 6-6 alkalmukat. Balázs szakterülete az önismeret, a branding és a kommunikáció, Gáboré a munkakeresés és a céges élet, Tamásé pedig a pénzügyek és az öngondoskodás. De hogy lefordítsuk egy konkrét életpályára is: első lépésként találd meg, mit szeretnél csinálni, aztán juss be és legyél hatékony, végül pedig vigyázz a megkeresett pénzedre és magadra.
„Mi nem haldoklunk, mi így élünk”
Meglátogattam Gábor önéletrajzírás-óráját, amit azzal kezd, hogy pár doboz bonbont ad körbe, tudja, hogy a hetedik, utolsó órában már kell az energia. Az osztály olyan, mint bármelyikünk gimnáziumi osztálya volt, megvan benne a szerelmespár, akik ráadásul padtársak is, a hátsó hosszúpadban ülő fiúbanda és a nagyszájú karikás fülbevalós lány is. A tanár viszont nem olyan, mint bármelyikünk tanára volt: Gábor jó előadó és látszik, hogy felismerte, hogy más a közönség, mint a céges tréningek fegyelmezett felnőttjei. A slideon főleg mémekkel kommunikál, az osztály nagy része pedig zabálja. Ami nagyon tetszik, hogy Gábor azt mondja, ami van: igen, lesz, aki nem megy egyetemre és gimi után munkát kell keresnie, és ez teljesen rendben van.
De az üzenete lényege mégis az, hogy a mainstream tudás birtokában menjünk szembe a fősodorral és egyébként mindent el lehet érni. Erre mindig vissza-visszatér.
Ha felidézem magamban a gimis osztályok kollektív rögtönítélő természetét, Gábor állta a sarat és csak egy-két fáradt diák hajolt kókadtan a padra.
Gábor „tizedik ember” projektnek nevezi magában, amit csinálnak
Fotó: Sebestyén László
De ez természetes, a fiúk is tudják. Az érdektelenség elkerülhetetlen, ahogy az is, hogy minden osztályban lesz 5–10 ember, akit ez nem érdekel. „Jól kell velük elkezdeni, mert látszik rajtuk, hogy furcsán hat az interaktivitás. Meg kell találni azokat, akikhez szólni lehet” – meséli Tamás az élményeit, bár neki eggyel nehezebb közönségsikert aratni az adózással és egyéb pénzügyi ismeretekkel. A reakció ráadásul nem mindig pont úgy van, ahogy gondolják. Gábor például régről ismeri az egyik osztályba járó lány anyukáját, de ezt a lány nem tudta. Az órákon alig figyelt, nem volt túl aktív sem, ezért Gábor azt gondolta, ő a közé a 10 közé tartozik, akivel nincs meg a kémia – nincs harag. Pár hét múlva összefutott a lány anyukájával egy eseményen, és kiderült, hogy otthon állandó téma az, amit épp tanult a szerdai órán. „Ő épp olyan, aki nem esik ki a padból. De elraktározódott.”
„Nekem a mai napig beugranak mondatok a gimiből. Ezt szeretnénk mi is, legyen olyan mondatunk, amit ha valahova kikerülnek, jusson eszükbe hogy, erről már hallottak és talán tudják is mit kell csinálni.”
Ők sem tudták mindig. „Kijössz a főiskoláról, azt hiszed, hogy tudsz mindent, én is azt hittem, elkezdtem dolgozni, aztán kirúgtak, pedig úgy láttam, én vagyok a császár. Nagy tanulság volt magamról” – meséli el Tamás saját életkezdeti élményét, és itt jön a beszélgetésünkbe egy jó 15 perces lamentálás a szerencse természetéről, és hogy ők minek köszönhetik a sikerüket.
„Nem azért, de a huszonéves Szakónál céltalanabb embert te még nem láttál. Kitalálta, hogy kimegy Angliába, mert csak úgy tud megtanulni angolul. Mondom, ne csináld már” – meséli Balázs, akiből úgy lett szakkommentátor, hogy 2005-ben írt egy levelet a Sport Tv-nek, hogy itt van ő, nem olyan jó játékos, ellenben lelkes és szorgos, próbálják ki, ingyen csinálja. Bejött. „Pár évvel később ugyanazzal a levéllel kapott meg egy srác egy szakkommentátori melót az RTL-nél, csak a nevet cserélte ki.”
Balázs 2005-ben írt egy levelet a Sport Tv-nek, hogy próbálják ki, mit csinál, azóta szakkommentátor és műsorvezető
Fotó: Sebestyén László
„Meddig mehet ez el? Eddig.”
Tudják, ez egy olyan terület, amibe csak beletenni lehet, kivenni alig. Nem kapnak fizetést, nem is kértek és nem is fognak. A mozgalom perspektívája nem az, hogy nagyra nőjenek, hanem hogy a hármójuk akcióját látva más régi, gimis haverok, akik valamilyen területen sikeresek lettek, menjenek vissza diákokkal beszélgetni oda, ahonnan indultak. Hívták őket is más iskolákba, de ezzel a lényeg vész el.
„Nem turnézni szeretnénk. Más is kezdje el, mi nem lennénk hitelesek a Fazeskasban. Ráadásul heti egy órát mindenki ki tud izzadni magából, ha többet csinálsz, megszűnik az alkalom bája neked is és a srácoknak is” – magyarázza Balázs.
Szerveznek még havi egy tornatermi előadást, ahová az ismeretségi körükből hívnak meg olyan vezetőket, akik valamilyen területen kiemelkedőt alkottak. Az első ilyen alkalomra Fehér Gyulát hívta meg Gábor, akivel a Hősök tere rendezvények és a közös autós hobbijuk is összeköti. „Épp egy svéd autópályán vezettem, amikor Gábor felhívott azzal, hogy a régi gimnáziuma tanulói számára elkezdett előadásokat tartani a való életben hasznos témákról. Gábor elképesztően energikus szervező, az a típus, aki minden közösségben hamar központi figura lesz, a kezdeményezést is vagánynak tartom, ezért igent mondtam – meséli Gyula. – A párhuzamos szelők tétele felnőtt korunkban nem biztos, hogy gyakran előkerül majd, de adóbevallást és CV-t jó eséllyel mindenki készít majd.”
Tamás 17 évnyi nemzetközi céges tapasztalattal felvértezve ma már szeretne otthon lenni a pénteki meccsekre
Fotó Sebestyén László
Jövőre pedig folytatják. Gábor a 10. ember projektként nevezte el magának, szerinte az a cél, hogy valaki majd legyen a tizedik, aki mindent megkérdőjelez, ha a kilenc ugyanazt gondolja. Tamás olyan emberekkel szeretne megismerkedni 10 év múlva a szakmában, akik értelmezni tudják a világot maguk körül, Balázs pedig inkább tudatos boldogságra nevelne mindenkit. „Ez a generáció olyan melókat vállal, aminek nem látja az értelmét, olyan kapcsolatokban van, amiben a fő csatlakozás a telefonjával van. Azt szeretném, hogy legyen bennük igény arra, hogy boldogok legyenek és lássák, hogy van esélyük és joguk is rá. A mostani huszonévesek azért élménykeresők, mert a mai világban nehéz megvetni a lábad. Tőlünk megkaphatják az eszközöket meg a hívószavakat.”
Borítókép: Sebestyén László
