Százéves évfordulót ünnepel a Legrand Zrt., az épületek villamos és digitális adatátviteli infrastruktúráinak szakértője. Sikerüket a hazai termékfejlesztésben, a „Crenchmarking©” üzleti modellben és a vállalati kultúra tökéletes összhangjában látják. Így jutottak el a hagyományos megoldásoktól az okosotthonok fenntartható, kényelmes és nem utolsósorban trendi megoldásaihoz.
„Az elmúlt száz év legnagyobb tanulsága, hogy lehet jó megoldást találni bármilyen helyzetben” –mondja Károlyi László vezérigazgató. „Az, hogy a cég az elmúlt évszázad számos szélsőséges szakmai és gazdasági kihívása mellett folyamatosan és profitábilisan működni tudott, azt jelenti, hogy a mindenkor itt dolgozó vezetők és alkalmazottak az innovatív technológia alkalmazásával és a vevők igényeinek figyelembevételével mindig megtalálták az újabb és újabb lehetőségeket.”
Az igényeket pedig most már leginkább a vásárlási folyamat határozza meg. Azok az általános trendek, amelyeket sokszor nem is a vevők fogalmaznak meg, hanem a soha nem szűnő tapasztalatcsere, párbeszéd, ami a digitális platformokon zajlik. Energiahatékonyság, kényelem, szabadság – olyan címszavak, amelyek lassan alapigénnyé válnak. Ma már szinte minden új építésű társasház esetében hirdetik az okosotthon megoldásokat. Éves szinten 10–15 százalékos növekedést mutatnak ezek a megrendelések a hagyományos kialakítással szemben, a teljes igény azonban még csupán csak 4 százalék körül mozog. Főleg a fiatalabb korosztálynál lesz kimondottan elvárás az innovatív technológia, akiknek már egyáltalán nem probléma a telefon kezelése.
„Okos megoldásról beszélünk, amikor már olyan technológiát telepítünk az eszközök normál sztenderd funkciói mellé, melyek lehetővé teszik, hogy azok egy másik eszközzel tudjanak kommunikálni. Akkor lesz igazán okos az otthon, hogy ha az olyan alapfunkciókat, mint a világítás, redőny és fűtés, egy közös érintőfelületen vezérelni tudom, akár a fotelban kényelmes hátradőlve, vagy a távolból” – mondja Károlyi. „Ma már fontos, hogy akár messziről is rálássunk élettereinkre, befolyásolni tudjuk eszközeinket. Nagyon sok olyan megoldást használunk, melyeket itt, Magyarországon fejlesztettek ki, hazai szakemberek” – teszi hozzá.
Dizájn és funkció
A vállalatcsoport világszinten megvásárolta az immáron slágertermékké vált Valena Life /Allure és Céliane dizájnt – ezek a villamossági szerelvények funkcionalitásukban hasonlóak, de dizájnban eltérő stílust képviselnek. Megőrizték továbbá a NETATMO brandet: ezek olyan okosotthon kiegészítők, melyektől az eszközök kezelése is kényelmessé és maximálisan maivá válik – elég csak a panelek esztétikai kialakítását nézni. „Vásárlóink elsősorban a kereskedők, akiknek többféle dizájnt kínálunk, hogy a végfelhasználóknak személyre szabottan többféle választási lehetőségük legyen színben, kivitelben és minőségben egyaránt. Ugyanakkor figyelünk a műszaki szakemberekre is, akik szerelnek és telepítenek. Számukra fontos, hogy van már egy, a Legrand-nál 10 éve jól működő mechanizmus és szakmai háttér” – folytatja a vezérigazgató.
Károlyi László vezérigazgató
A francia központú Legrand- csoport a világ 90 országában van jelen leányvállalattal és 180 országban kereskedelmi képviselettel. Magyarországon mindkettő jelen van,
a cég két külön profitcentrummal működik, mint saját gyártás és termékfejlesztés, valamint értékesítés. 2008-ban a Legrand Zrt. itthon bekerült a top 500 listába is árbevétel alapján, ahol azóta is a 450–430 helyek között lépeget, eredményesség szempontjából azonban stabilan a 200. helyen áll.
„A Legrand megvásárolta a Kontavillt és hosszú ideig szerelvények értékesítéséből élt, ami szorosan kapcsolódott az építkezésekhez és a lakásépítésekhez. A válság, bár nem markánsan, de negatív spirált okozott a cégünknél is, amire kitaláltam egy új üzleti modellt, a Crenchmarking© módszertant” – meséli a vezérigazgató. „2012-ben mutattuk be, és feje tetejére állítottuk a korábbi stratégiát. Azt mondtuk, hogy ha engedélyezik, akkor három évig a GDP duplájával fogunk növekedni a magyar piacon, de ezt jóval meghaladtuk a következő években, és a növekedés azóta is dinamikus.”
A Crenchmarking© szerint a tájékozottságra és a saját képességekre építve lehet csak olyan innovatív és a vevői igényeknek megfelelő megoldást keresni, amely követi, sőt néha megelőzi a vevői folyamatokat, átlépi az iparágakat, a konkurenciára pedig a meglepetés erejével hat.
„Ezek adják meg összességében az irányt, bár ahhoz, hogy a vállalat működőképes legyen és versenyképes maradjon, egy olyan vállalati kultúrát kell kialakítani, ahol a kulcs az ember. Nekem meggyőződésem, hogy csak akkor lehet sikeres egy vállalkozás, ha azok a kollégák, akik együtt dolgoznak, megtalálják a számításaikat. Mert a legfontosabb érték a Legrandnál az ember.”