Valószínűleg mindenki emlékszik még a karcagi brókerbotrányra. A Kun-Mediátor Kft.-t vezető Bróker Marcsi tavaly december óta előzetes letartóztatásban ül, de ne legyenek illúzióink, nála sokkal kifinomultabb módszerekkel dolgozó csalók is vannak a magyar pénzügyi életben. Hogyan ismerjük fel, ha csalókkal állunk szembe, és mit tegyünk, ha befektetni szánt vagyonunk van?
Először is érdemes tisztázni, hogy mi zajlott le pontosan a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. esetében. Az MNB lezárult vizsgálata szerint „a társaság a Hpt. által felügyeleti engedély hiányában tiltott pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett, mivel üzletszerűen betétnek nem minősülő más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtött a nyilvánosságtól.” A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény tételesen felsorolja, mi minősül pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek, ezeket csak és kizárólag megfelelő felügyeleti engedély birtokában lehet végezni – ide tartozik a betétgyűjtés is.
Egészen pontosan ezt mondja a jogszabály: „pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni”. Ha a kicsit körülményesen megfogalmazott definíciót leegyszerűsítjük, megkapjuk a Kun-Mediátor Kft. által végzett tevékenységet: a (magas) kamat és a visszafizetés ígéretével pénz átvétele és kezelése.
Sokáig fizette a magas kamatokat
Bróker Marcsi, azaz D. Sándorné olyan látszatot keltett, mintha a társaságnak erre a tevékenységre minden szükséges engedélye rendelkezésre állt volna. Az ügyfelek pedig teljes nyugalommal bízták a pénzüket a megbízhatónak tartott hölgyre, aki – legalábbis egy darabig – annak rendje és módja szerint ki is fizette a magas kamatokat. Itt álljunk meg egy pillanatra: ha nem volt jogosult a tevékenység végzésére, és úgy tűnik, nem is nagyon tett lépéseket a pénzeszközök tényleges befektetése érdekében, miből termelődtek ki a kifizetett összegek?
Először is érdemes kiemelni, hogy a visszafizetések soha nem a tőke és a kamat, csak a kamat viszonylatában történtek. Azaz, ha nekem például van egymillió forintom, amit odaadok D. Sándornénak azzal a határozott ígérettel, hogy ő arra 25 százalékos kamatot fog fizetni havonta, akkor az első hónap végén kapok is tőle 250 000 forintot. Ezt én felmarkolom, és örülök, hogy a pénzem jó helyen van, és szépen kamatozik – egészen addig, amíg majd lejáratkor megkapom (illetve nem kapom meg) a tőkeösszeget is, hiszen a törvény szerint a betétgyűjtő azt is köteles visszafizetni.
Szaknyelven ez azt jelenti, hogy a befektetés pénzáramlása (cash-flow) alapján a befektetés a kamatokat havonta egyenletesen, míg a tőkét egy összegben, lejáratkor törleszti. Az egyszerűsítés kedvéért, illetve mert erre vonatkozóan nincs információ, nem részletezem, hogy D. Sándorné milyen értékpapírokat vett, milyen alapokba helyezett összegeket, vagyis miben tartotta ügyfelei pénzét – feltehetően leginkább a széfben. Ha a befektetést értékelni akarjuk, azt kapjuk, hogy a piacon fellelhető többi befektetéssel összehasonlítva már irreálisan magas garantált hozamot eredményezett.
Mindig az legyen az első figyelmeztető jel, hogy ilyen magas kamatkifizetés egyszerűen nem létezik a piacon! Ez mese habbal, itt valami nem stimmel. Persze azoknak, akik kevés (vagy nem is olyan kevés) megtakarított pénzüket fialtatni akarták, nem is kellett más a kétségek eloszlatásához, mint a mosolygó és hozzáértő hölgy, illetve a havonta rendszeresen megfizetett kamat.
Ha a fenti példát nézzük, akkor D. Sándorné akkor is 750 000 forintommal rendelkezik minden különösebb következmény nélkül az első hónapban, ha nem csinált semmit a pénzemmel. Azaz a 250 000 forintos kamatokat csak az általam befizetett tőkéből négy hónapig vissza tudja fizetni anélkül, hogy én gyanút fognék. Mi kell tehát ahhoz, hogy a rendszer tényleges befektetés nélkül is fennmaradjon? Még több ügyfél, még több befizetett tőkeösszeg.
Ha ugyanis rajtam kívül még négyen befizetnek egyenként egymillió forintot, az máris négymillió forint, amiből hónap végéig összesen csak egymilliót kell visszafizetnie négyünknek összesen. Az eltérő, illetve folyamatosan változó futamidőkkel játszva könnyedén megoldható, hogy a kamatot mindenki mindig megkapja, sőt, megfelelő számú befizető esetén mindig lesz annyi likvid tőke, hogy azt is ki lehessen fizetni, aki esetleg azonnal meg szeretné kapni a tőkeösszeget és a kamatot. Lesz egy pont, ahol a bevétel a lehető legmagasabb a legkevesebb lejárt kifizetési kötelezettség mellett – ekkor szokott az álbróker elegánsan távozni az összegyűjtött pénzzel.
