„Újra 36 óráznunk kell” – mondja Novotni Anna, a Hajdu alelnöke. Először fordul elő, hogy címlapsztorink alanya arról beszél, hogy mi történt már meg náluk (és nem arról, hogy adott esetben mi fog) azért, mert nem jönnek úgy a megrendelések, ahogy korábban. Az autóipar különösen sérülékeny helyzetben van, és ezt a Hajdu is megérzi. „Ugyanazt látjuk, mint 2008-ban, csak most már mindenki sokkal gyorsabban reagál”– mondja Novotni Anna, aki már maga is válságveterán. A 2008-as krízist vezetőként csinálta végig. Ahogy mondja, amikor karrierje indult, és egy termelőgyár élére került, mindenben hendikepes volt, közgazdászként és nőként is. Megoldotta.
A családi vállalkozások listáján a többség nem küzd hasonló gondokkal, az élelmiszeripari, kereskedelmi és ingatlanos cégek köszönik szépen, jól vannak. Különösen jól van Mészáros Lőrinc családi vállalkozása, kár, hogy itt az az érzése lehet minden magyar embernek, hogy valójában ő is a család tagja. A mi pénzünkből (is) épül a birodalom. A szemünk előtt alakuló történet párját ritkítja, ilyet még nem láttunk a rendszerváltás utáni Magyarországon. Puch más volt, Simicska is más volt, az egyetlen aggasztó kérdés már csak az, hogy mi jöhet még? A lista többi tagjánál mindenesetre több generáció munkája sem volt elég hasonló vagyon felhalmozására. Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és a jóisten segedelmével – ahogy egyszer ő fogalmazott ikonikusan – megmutatta, hogy ezt is lehet.
Mi idén azt mutatjuk meg, hogy kit mit gyárt. Csányiéknál egy doboz tej, Mészároséknál egy stadion szemlélteti, hogy a magyar gazdasági hősök – mert többségük azért tényleg az – mit állítanak elő, milyen kézelfogható termékük szövi át sokszor a mindennapjainkat.
Ha történelmi cikket hozzunk egy számban, és velünk ez két-három-négy havonta előfordul, az extra kontextust, szélesebb horizontot is hoz az egész újságnak. A Goldberger-sztori is ilyen. A történet a 18. századtól a 20. századig ível, kicsiben kezdődik, és csak dagad, dagad. Meglepő rész? Sok van, az az egyik, amikor egy matriarchának (A Word szerint ez a szó hibás, javaslata: patriarcha. Eh-eh.), szóval egy családfőnek, aki történetesen nő, száz unokája születik, és Budapestről Bécsbe költözik, majd nemességet kap. Így lettek ők Buday-Goldbergerek, de ez csak egy darabig volt érdekes.
Now something completely different, ahogy azt a Monty Pythonban mondani volt szokás. Megfigyeltétek, hogy dolgozni sokszor könnyebb, mint nyaralni? Előbbit többé-kevésbé megtanultam, de nyaralni még nem mindig tudok teljesen. Eleve többet dolgozom, mint nyaralok, így nagyobb is a gyakorlatom. Meg az elvárásaim is reálisabbak talán, a nyaralást még mindig tudom idealizálni – amikor mindig, minden, magától jó –, amihez képest persze a legkisebb kellemetlenség is nehézség. Meg aztán ott van az időnyomás is, hogy itt és most, ebben az egy-két hétben kell jól éreznem magam. Nem mintha panaszkodni szeretnék (vagy már késő?), valóban jó nyaram volt. Erdélyben piknikeztem, a horvát tengerparton lekváros fánkot ettem, az Ördögkatlan Fesztiválon Varró Danit hallgattam a gyerekeimmel. És voltam Berlinben is, végre, tíz év után. Ez annyira jó volt, hogy pár órára a főszerkesztő-betegségből is kigyógyított, és írtam egy cikket.
