Tervezést igénylő, mindennapos feladat az elektromos autótulajdonosok számára a jármű töltése. Ezt a tevékenységet könnyíti meg az MVM EDISON startup verseny győztes csapatának fejlesztése: az InCharge utazástervező szolgáltatása kiszámíthatóvá és egyszerűbbé teszi az e-autók töltését a felhasználók számára, az üzemeltetőket pedig töltőik kihasználtságának növelésében segíti.
„Az elektromos autók merülését nehéz megbecsülni, mert nagyon sok paramétertől függ, többek között a jármű típusától, az időjárási körülményektől, a forgalomtól és az útviszonyoktól. Ez nagy nehézséget okoz az e-autósok mindennapjaiban, hiszen nem tudják megbecsülni, hogy pontosan mikor fog lemerülni az autójuk, ami főleg az alap hatótávnál hosszabb utak esetében probléma” – vázolja Tóth Zsófia. Az InCharge applikációja képes megbecsülni az autó lemerülésének várható idejét, és ennek megfelelően optimális töltőpontokat tervez be, ráadásul az autó tulajdonosa sem unatkozik töltés közben: megadhatja, mivel szeretné eltölteni ezt az időt, és az alkalmazás olyan helyre viszi, ahol elintézheti a bevásárlást vagy éppen megebédelhet.
Az InCharge mögött álló csapat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjaiból állt össze. Tóth Zsófia és Kálmán Kornél a modellalkotásért felel, Kertész Dávid elemzéssel foglalkozik, míg Putti Krisztián a termékfejlesztésen dolgozik.
„Mindannyian az Energetikai Szakkollégium tagjai vagyunk, és már hosszú évek óta jó barátok. Már korábban is többször gondolkodtunk energetikai kérdéseken és cégalapításon, így amikor hallottunk az EDISON versenyről, úgy gondoltuk érdemes lenne elindulni”
– mesél a kezdetekről Putti Krisztián. Adott volt tehát egy erős csapat, majd közös ötletelések során megszületett a nevezésre szánt koncepció is, amely a döntőig juttatta őket – ekkor csatlakozott hozzájuk az IT feladatokat összefogó Tóth Bence.
Az EDISON képzési programja elsősorban piacelemzési technikákkal, pénzügyi és jogi ismeretekkel, valamint stratégiaépítési tanácsokkal támogatta az InCharge fejlesztését, és nagyban segítette az ötlet további formálását az MVM-es szakembergárda is, különösen saját mentoruk. Időközben az InCharge tagjai öt nagy töltőüzemeltető cégnél, illetve autógyártóknál is jártak, emellett pedig közvélemény-kutatással és interjúkkal ismerték meg alaposabban jövőbeli felhasználóikat.
Elkészült az applikáció design prototípusa is, és már zajlik az ehhez kapcsolódó modellfejlesztés, amely alatt aktív kapcsolatban állnak a fontosabb e-mobilitási szereplőkkel.
„Nagyjából hat hónap alatt tervezzük a modell kifejlesztését, amit három hónapos tesztüzem követ, hogy aztán piacra léphessünk a termékkel. Azt gondoljuk, hogy a tanulás nem ért véget, így keressük azokat a lehetőségeket, ahol további segítséget, illetve tapasztalatot és tudást tudunk gyűjteni a cég alapításával és menedzselésével kapcsolatban” – ismerteti terveiket Putti Krisztián.