Nem érkezett ajánlat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által 7,9 milliárd forintért kínált Andrássy úti palotára, de egy sokmilliárdos, zömében budai hegyvidéki ingatlancsomag gazdára talált. Közben újabb nagy értékű, állami ingatlanok kerültek a piacra, mától lehet licitálni például a Svábhegyi Gyermekkórház rég bezárt épületeire. Résen kell lenni, az MNV szűk határidőket szab.
Felemás sikerrel zárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) első, csomagban lebonyolított ingatlanárverései. A három nagy értékű állami csomag mindegyikére július 12-ig lehetett licitálni:
- 7,9 milliárdos kikiáltási árról indulva eladó volt az egykori MÁV-székház (ez két szomszédos épületből áll az Andrássy úton és az Izabella utcában)
- 3,5 milliard forintért kínáltak egy 9 ingatlanból álló csomagot
- és 1,1 milliárdról indult egy 4 ingatlanból összeállított csomag.
Ez egyúttal egy új típusú ingatlanértékesítési gyakorlat kezdetét is jelentette: az MNV innentől kezdve nem kizárólag egyesével, hanem több épületet egy ajánlatba összecsomagolva próbál vevőt keresni állami tulajdonban lévő ingatlanokra elektronikus árverési felületén keresztül.
Napokon belül milliárdos állami ingatlanok kerülnek új tulajdonoshoz
Nem jött licit a MÁV-székházra
A három csomag közül csak az egyiknél jártak sikerrel: a 3,5 milliárdos csomagra egyetlen ajánlat érkezett, és így kikiáltási áron elvitték a 9 szóban forgó ingatlant. Ebbe a csomagba hat budapesti és három vidéki épület vagy telek került: a budapestiek közül négy a 12. kerületben, egy a 2. kerületben és egy a 14.-ben van, vidékről egy fertőszentmiklósi volt laktanya, egy beépítetlen gárdonyi terület és egy régi kastélynak, iskolának, már nem működő nevelőintézetnek helyt adó megyaszói ingatlanra lehetett licitálni. A legértékesebb mind közül egy Béla Király úti (12. kerületi) ház a hozzá tartozó udvarral és gazdasági épülettel, ezt önmagában 2,1 milliárd forintra értékelte az MNV, de önállóan nem lehetett megvásárolni.
A másik két ingatlancsomagra nem érkezett licit, így például a közel 8 milliárd forintra tartott MÁV-székház – amelyet már korábbi években is megpróbáltak eladni – megint nem talált gazdára. Ezzel kapcsolatban az MNV úgy tájékoztatta a Forbes-t, hogy:
„Az állami vagyon értékesítésére vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítanak a sikertelen aukció esetén az ismételt árverés megtartására. Az MNV Zrt. – a vagyongazdálkodási és piaci szempontokat szem előtt tartva – megfontolja az ismételt meghirdetések lehetőségét és annak megfelelően intézkedik az Elektronikus Aukciós Rendszerben történő közzétételéről.”
Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy egy esetleges újbóli aukciónál változnak-e az árverési feltételek, ugyanis azok a mostani csomagszerű értékesítéseknél nem kimondottan segítik a sikeres eladásokat, a licit emelkedését, a nagy érdeklődést, az élénk, sokszereplős versenyt. Nagyon rövid határidők állnak rendelkezésre ahhoz képest, hogy milyen nagy értékű ingatlanokról van szó (amelyekhez adott esetben intézkedni kell a finanszírozásról, például banki hitelről), és ahhoz képest, hogy egy-egy csomagba több ingatlan, sokszor vidéki és budapesti telkek, épületek egyaránt bekerülnek.
A jelenlegi feltételek mellett tehát pár nap alatt kell mindent lebonyolítani: értesülni az aukcióról, megfizetni az árverési biztosítékot, fizikailag megnézni és felmérni az ingatlanokat, dönteni az jánlatról, és előteremteni legalább a kikáltási árat.
Nem olyan meglepő, hogy ilyen körülmények között az első három csomagból csak az egyik lett sikeres (és arra is csupán egyetlen vevő jelentkezett), bár korábbi kérdésünkre küldött válaszai alapján az MNV szerint amióta (2015 óta) alkalmazzák az elektronikus árverési rendszert, ezekkel a határidőkkel dolgoznak, és jók a tapasztalataik.
Eladó a Svábhegyi Gyermekkórház (is)
Az elmúlt napokban újabb nagy értékű ingatlanok kerültek az MNV elektronikus árverési kínálatába, az előzőekhez hasonlóan sebtiben próbálnak vevőt találni egy olyan csomagra, amelynek része a 2007-ben bezárt Svábhegyi Gyermekkórház több épülete és hatalmas parkja a Költő utca és a Mártonhegyi út között. Ez is egy nehéz sorsú ám kiváló helyen lévő és remek adottságokkal bíró ingatlan, többször akartak már rajta túladni, mindeddig sikertelenül.
Ennek a tételnek a kikiáltási ára önmagában 1,6 milliárd forint lenne, de most csak további 12., 2. és 3. kerületi ingatlanokkal együt vásárolható meg, összesen minimum 3,5 milliárd forintért (ennyi a kikiáltási ár). A csomag részét képezi egy másik volt kórházépület, a Normafa út 20. alatt álló egykori MÁV-szanatórium, ez – ha egyedül adnák – 706 millió forintról indulna. Az árverést 5-én hirdették meg, a lcit ma kezdődött és 19-én zárul.