Hatalmas „emberi katasztrófa” közeleg, a háttérben pedig az orosz-ukrán háború áll. A Világbank elnöke, David Malpass szerint több száz millió embert nyomhatnak a szegénységbe az emelkedő élelmiszerárak, ha a háborús krízis nem oldódik meg a közeljövőben.
„Ez egy emberi katasztrófa, hiszen a táplálkozásunk csökken. Ugyanakkor politikai kihívás is lesz a kormányok számára, akik nem tudnak semmit csinálni az áremelkedés ellen, hiszen nem ők gerjesztik” – mondta David Malpass, a Világbank elnöke a BBC-nek.
Az intézmény szerint hatalmas, 37 százalékos ütemben is nőhetnek az élelmiszerárak, ami a szegényeket nyilvánvalóan jobban érinti. Kevesebbet fognak enni, és kevesebb pénz jut egyéb termékekre és szolgáltatásokra is az esetükben – figyelmeztet a Világbank.