Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Versenyképesség és innováció: a nők nélkül nem fog menni

Különleges workshopot rendeztek Budapesten a múlt hét pénteken, a rendezvény célja, hogy minél több nő legyen üzleti döntéshozó, befektető vagy olyan vállalkozás tulajdonosa, mely a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Ezekben a szerepekben ugyanis alulreprezentáltak a nők – Magyarországre különösen igaz ez.  A Nők/Üzlet/Angyalok című kezdeményezés ezzel az eseménnyel indította útjára a változás eléréséhez szükséges közös gondolkodást és közösségépítést, választ keresve arra, hogy miként lehet több nőt – és kezdő férfit – bevonni a hazai és régióban induló innovatív cégek saját pénzből való piaci alapú finanszírozásába.

A magyarországi innovációs ekoszisztéma eddig hiányzó elemeként a Hungarian Business Angels Network (HunBan) elnöke, Károlyi Antal az üzleti angyalok körében kiegyensúlyozottabb nemi arányok előmozdítása érdekében felkérte Szabó Esztert, az első női egyesületi tagot (az edUcate egyik angyalbefektetője), hogy segítsen a nők mobilizálásában. Az angyalbefektetők szerepe nagyon fontos az ökoszisztéma számára, jellemzően ők azok, akik az elsőkörös befektetést adják az induló startupoknak.

Szabó Eszter több társával együtt indította útjára a Nők/Üzlet/Angyalok kezdeményezést, ami partnerként megnyert több női üzleti szervezetet és négy közösségi irodát is. De nyitott a  koalíció, tehát más, az üzleti élet valódi versenyképességét növelő szervezet jelentkezését is szívesen fogadja.

Ez az új platform összeköti a folyamatban már tapasztaltabb férfi angyalokat,  az üzleti angyal befektetésekről tanulni kívánó kezdő nőket és  férfiakat is.

A befektetők és az innovatív vállalkozók világa hazánkban sokak számára még ismeretlen terület. Ezért a pénteki nyitóesemény legfőbb célja az volt, hogy megismertesse a résztvevőket a befektetői alapfogalmakkal, betekintést nyújtson a mindkét nem számára egyaránt nyitott lehetőségekről, valamint bemutasson olyan szereplőket és példákat – a szokásosnál több nőt, de férfiakat is – akik már befektetők, vagy akik cégébe már befektettek. Az angyalbefektetők egyre aktívabbak Magyarországon, ugyanakkor még mindig sok befektető számára felfedezetlen ez a terület, vagy eleve nem foglalkozik vele (vagy azért mert keveset tud róla, vagy a sztereotípiák miatt). Az mindenképp igaz, hogy akárcsak a magyar üzleti életben általánosan, itt is nagyon kevés a női szereplő, mind a vállalkozó startupok, mind pedig a befektetők körében.

wba_02

A workshopot Candace Johnson, az Európai Üzleti Angyalok Szövetségének (Eban) elnöke nyitotta meg egy inspiráló beszéddel. „Hiszem, hogy a Nők/Üzlet/Angyalok kezdeményezés, melyhez rövid idő alatt több budapesti közösségi iroda, valamint számos női üzleti szervezet is csatlakozott partnerként, követendő modellként szolgálhat majd a közép-kelet európai régióban, sőt egész Európában is. Örömmel támogatom, és veszek részt a  közös fejlesztésben“ – mondta Johnson.

Az ismeretterjesztés mellett számos női üzleti döntéshozó tartott inspirálónak szánt beszédet, így Párkányi Orsolya, a joinmywedding alapítója, Ivánka Katalin, az IVANKA Beton Design tulajdonosa, valamint Tamási-Irsai Renáta, az IT fejlesztés területén működő Samebug egyik alapítója. Valamennyien személyes történeteiket osztották meg a vállalkozói létről, a tanácsadói testületek szerepéről és a tőkebefektetésekről. A Budapest Bridge ügyvezetője, Pistyur Veronika által vezetett panelbeszélgetésben Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója, Varga Eszter vállalkozó és angyalbefektető és a HunBan-tag Németh Gergely mesélt arról, mi motivál és inspirál egy befektetőt.

„Ahhoz, hogy új, innovatív és versenyképes munkahelyek és cégek születhessenek Magyarországon, a női és férfi angyalok anyagi és szellemi hozzájárulására egyaránt szükség van”

– mondta el Károlyi Antal. „Büszkék vagyunk rá, hogy sok az üzlet iránt érdeklődő találta inspirálónak a Nők/Üzlet/Angyalok m kezdeményezést: hiszen közel 70-en – nők és férfiak – vettek részt a félnapos, magas energiaszintű workshopon, és ez még csak a kezdet!” – mondta el Szabó Eszter, a kezdeményezés egyik alapítója (Károlyi Antallal együtt ők voltak az est házigazdája). „Meggyőződésem, hogy a hatékonyság növeléséhez szükséges kultúraváltást a gazdaságban csak a férfiak és nők együttműködésével tudjuk elérni.”

Emellett a World Café program az ImpactHub közreműködésével került megvalósításra, melyhez további három közösségi iroda –a Loffice, a Kaptár és a Mosaik – is csatlakozott, teret adva a résztvevők kreativitásának is.A résztvevők közösen gondolkodhattak arról, milyen konkrét megoldásokat látnak a női vállalkozók és befektetők számának növelésére. A Nokia a helyszín biztosításával állt a kezdeményezés mellé. A rendezvényt Alain Nadeau, az Európai Befektetési Bank magyarországi igazgatója zárta le, szakmai támogatásáról biztosítva a koalícióépítés és az együttműködés kultúrájának kialakításán alapuló z innovatív Nök/Üzlet/Angyalok programot.

 

A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy a Magyarországon eddig még széles körben nem ismert angyali befektetési formát minél több  a gazdaságért tenni akaró és tudó emberrel megismertesse, tudást és kapcsolatokat nyújtson, valamint lehetőséget biztosítson arra, hogy a kezdő befektető nők és férfiak közösen tanulhassanak tapasztalt angyalbefektetőktől.

 

"Az oligarcha szó csak arra jó, hogy megsértsenek vele embereket."

 
Csányi Sándor, a leggazdagabb magyar