Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Túl van az ötvenezredik ültetésen a magyar faültető mozgalom

Nincs még másfél éve annak, hogy hivatalosan is megalakult az egyik legnagyobb magyar faültető közösség, a 10 millió Fa Alapítvány. A civil alapon szerveződő mozgalom néhány napja túl van az ötvenezredik ültetésen. A jelképesnek is tekinthető ültetés nem is akárhol, az ország jelenleg működő legnagyobb napelemparkjában történt.

Megkezdte a kereskedelmi termelést a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőműve Hajdú-Bihar megyében, így mostantól 23 ezer háztartás működhet az itt termelt zöld árammal. A közel 70 hektáron megvalósult beruházás területén közös akciót szerveztek a 10 millió Fa Alapítvány önkénteseivel, hiszen a mozgalom fontos mérföldkövéhez érkezezett, és a Kabai Solar Park területén jelképesen együtt ültették el az ötvenezredik fát.

Az erőmű kivitelezéséhez 182 fát és cserjét kellett kivágni, de helyette 600 újat telepítenek

még idén ősszel annak érdekében, hogy a panelek jobban a tájba simulhassanak. Az energiacég további 50 fát adományozott a közös célok megvalósításához.

A 10 millió Fa Alapítvány erdőökológus szakértője hangsúlyozta, hogy a faültetéssel önmagában nem tudjuk megállítani a klímaváltozást. Ahhoz, hogy a hatásait legalább mérsékelni tudjuk, az alternatív, környezetbarát energiahordozók, a megújuló energiaforrások használatára való átállást kell előnyben részesíteni.

„Mindenki a maga szintjén kell, hogy megtegye, amit megtehet. Ha egy fát tud elültetni, akkor ültesse el! Ha megújuló energiára tud váltani, akkor váltson! Ha fel tudja hívni mások figyelmét arra, hogy egy emberöltő alatt milyen elképesztő gyorsasággal borult fel Földünk élővilágának biodiverzitása, és ezzel együtt másfélszeresére nőtt a légkör szén-dioxid tartalma, akkor hívja fel! Ahhoz pedig, hogy valódi volument érjünk el, és teljesítsük a küldetésünket, azonnal kell cselekedni, és befektetőkre, támogatókra is szükség van” – vallja a mozgalmat elindító Bojár Iván András.

„A megújuló energia a fenntartható jövő letéteményese, és értékteremtő beruházás a helyi közösségek számára is. Bár még mindig csak az energiaátmenet előszobájában állunk, nemzetközi és felelős vállalatként nemcsak tanúi, hanem alakítói is kívánunk lenni az energiapiacot meghatározó, jelentős változásoknak. Ez a folyamat pedig helyben indul el, és innen érhetünk el globális eredményeket” – hangsúlyozta Lehőcz Balázs Gábor, a MET Csoport Eszközdivíziójának vezetője.

Az egy éve alakult 10 millió Fa közösség mára közel 140 településen van jelen, és legalább 62 ezer követőt számlál. Az első évükben – még a járványhelyzet által kiiktatott második ültetési szezon hiányában is –

összesen már 50 ezer, főként települési, előnevelt fát ültettek el, mintegy 1,2 milliárd forint értékben.

A mozgalom történetéről itt írtunk hosszabban.

Oszd meg!