Nagyon megütheti a magyar cégeket is, ha kitiltják a Huaweit az Európai Unióból. De mi igaz ebből és kiket érinthet leginkább?
„Példátlan lépésre készül az Unió!” „Kitiltanák a Huaweit Európából!” – ilyen és ehhez hasonló címmel megjelenő cikkek lepték el az európai sajtót a napokban, ami nyilván számos hazai vállalatot és átlagos felhasználót is megrémíthet. Teljes joggal.
A Trump- és Biden-adminisztrációk által több mint hét éve fenntartott embargó alatt az okostelefonok eladásai bezuhantak. Ám mindez arra is rávilágított, hogy a kínai állam támogatását is élvező konszern valóban több lábon állt és áll.
A hálózati készülékek piacán stabil hídfőállásokat épített ki, a viselhető eszközök révén a konzumer eszközök szegmensében a legbefolyásosabb szereplők közé tartozik. És nem utolsósorban mostanra egy rendkívül széles körű szoftveres-hardveres B2B portfóliót hozott létre, amely többek között egymással szorosan összefonódó megoldásokat kínál az oktatástól kezdve a bánya-, építő-, jármű- és energetikaiparon át az egészségügyig,
Olyan hatalmas ökoszisztémáról van szó, amelynek csápjai szinte láthatatlanul elérik a bolygó szinte minden részét. Éppen ezért a kontinensen és hazánkban is pörölycsapással érne fel sokak számára az általános tiltás.
A már meglévő rendszereket nem lehet bővíteni, problémák merülnének fel a garanciával, és így előbb-utóbb arra kényszerülnének, hogy óriási költségekkel lecseréljék, kiváltsák azt. De nem ez a helyzet.
Az Európai Unió korábban is jelezte aggályait a Huawei termékei iránt, és most csupán eggyel magasabb szintre lépett. Az Európai Bizottság fogalmazott meg egy javaslatot, amely szerint a jövőben ki kellene zárni a konszernt, illetve mellette a szintén kínai ZTE-t az európai hálózati és mobilkommunikációs infrastruktúrából.
Kép: Huawei
A Huawei csápjai ilyen-olyan úton az egész világot behálózzák. Kép: Huawei
Tehát nem egy tiltásról, pláne nem általános érvényűről beszélünk. Viszont tény, hogy egy ilyen írásba foglalt javaslat már világosabb jel arra, hogy később akár drasztikusabb lépésekre is sor kerülhet. Tehát egyfajta üzenet ez az érintett felhasználók számára:
lehet, jobban teszik, ha elkezdenek a jövőben alternatívákban gondolkodni.
Fel sem merült, hogy bárkinek ki kellene dobnia vagy cserélnie kellene a már meglévő infrastruktúráját, ami magától értetődően horribilis összegbe kerülne. Az Európai Bizottság azt az óhaját fejezte ki, hogy ha korszerűsítésre, bővítésre kerül sor, akkor inkább más vállalatokat részesítsenek előnyben az érintett állami vagy piaci szereplők.
Várható a tiltás?
2020-ban az Európai Unió elfogadta az úgynevezett „5G Toolbox” ajánláscsomagot, amely arra ösztönözte a tagállamokat, hogy korlátozzák a „magas kockázatú beszállítók” részvételét a kritikus távközlési infrastruktúrákban. Bár az uniós dokumentumok sokáig nem nevezték meg konkrétan az érintett cégeket, a szabályozás gyakorlatilag a Huawei és a ZTE ellen irányult.