Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Tapasztalatok a járványban: 300 milliárd a legújabb tenderkirálynak a kórházak takarítására

A B+N Referencia a tavaly decemberben publikált Magyar 100-as listánkon is már a harmadik volt a tenderkirályok mini rangsorában. Azóta nem győzi nyerni a közbeszerzéseket. 

Újabb állami gigamegrendelést kapott a takarítással, építményüzemeltetéssel és mosodai szolgáltatással foglalkozó B+N Referencia Zrt. A 24.hu információja szerint ez a cég nyerte el azt a kórházak takarításáról szóló közbeszerzést, amelyet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) írt ki decemberben.

100+300 milliárd az elmúlt félévben 

A megrendelés

négyéves időtartamra 300 milliárd forintos keretet biztosít.

A cég ezért vállalta, hogy az ország 107 kórházában, közel 400 telephelyen „teljes körű napi-, időszakos-, nagy- és eseti takarítási, fertőtlenítési szolgáltatásokat” nyújt.  A B+N Zrt. eddig is dolgozott az egészségügyben: nyolc fővárosi és vidéki kórház takarítását végezte szerződéses alapon.

A B+N néhány hónapja söpört be egy másik óriás megrendelést. Novemberben derült ki, hogy nettó 100 milliárd forint keretösszeg erejéig állami tulajdonban lévő épületek építési-, karbantartási-, felújítási-, javítási munkáit, továbbá üzemeltetési feladatait is megkapta négy évre.

A társaság takarítórobotja Ferihegyen - a reptéren ma már földi kiszolgálóként is jelen vannak. Fotó: B+N

A társaság takarítórobotja (ICA) Ferihegyen – a reptéren ma már földi kiszolgálóként is jelen vannak. Fotó: B+N

A cégvezető-tulajdonos Kis-Szölgyémi Ferenc a 24.hu-nak azt mondta, véleménye szerint a koronavírus-járvány alatt begyűjtött információk vezették rá a kormányzatot, hogy változtasson az eddigi rendszeren, és ne a kórházakra bízza a takarítási és fertőtlenítési feladatok megszervezését, hanem egy olyan cégre, amely egységes minőséget biztosít minden intézményben. Kis-Szölgyémi szerint a váltás „olyan színvonal-emelkedést hozhat, mint a vonalas telefonról a mobilra való átállás”.

Simicskától Tomborig: már a reptéren is ott vannak 

A B+N Referencia tavaly decemberben először szerepelt a 100 legértékesebb magyar tulajdonú cég Forbes-listáján is (Magyar 100), azon belül pedig igen előkelő helyen szerepelt már a tenderkirályok között is. Az elmúlt egy évben közel 54 milliárdnyi közbeszerzést húzott be, amivel az építőiparban hasító WHB Csoportot is megelőzte, az elmúlt három évben pedig 93,5 milliárdot nyert el tendereken. Erre jött rá a most elvitt 100+300 milliárdos közbeszerzés. 

2017-ben szerepelt először Simicska takarítócége Forbes-listán, akkor a Miskolci Patyolat felvásárlása miatt. A társaság azóta tovább hízott, több versenytársát is felvásárolta. 2015-ben a Mundus Investtől került mostani tulajdonosához (a Mundus Simicska régi harcostársáé, Fonyó Károlyé volt, Nyerges Zsolt érintésével került Mészáros Lőrinchez, egy ideig Simicska is a nevére vette). A médiapiacon is ismert, Tombor Andrással is üzleti kapcsolatban álló Kis-Szölgyémi Ferenc 2013 óta vezeti a társaságot, és csillaga a G-nap után sem áldozott le, sőt magasabban áll, mint valaha, immár tulajdonosként.

Az ismét kormányzati célkeresztbe került reptéren is dolgoznak: ICA névre keresztelt, saját fejlesztésű takarítórobotjukat Ferihegyen kezdték tesztelni.

A B+N jelenléte ma már ennél sokkal hangsúlyosabb itt: érdekelt az Airport Service Budapest Zrt.-ben is, a földi kiszolgáló már a KLM légitársasággal is leszerződött.

Oszd meg!

Arra fókuszálunk, hogy mi az emberek természetes erőssége, és a vezetőségi időnket arra szánjuk, hogy megpróbálunk lehetőséget találni nekik, hogy minden nap használhassák ezeket az erősségeiket.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója