Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Takarítottak, gletteltek a színészek a járvány alatt, volt, aki jógát oktatott, de szinte mind egy életen át akarnak játszani

Nehezen éltek meg, sokan gondolkodtak a pálya elhagyásán a járvány alatt, a színészek nagy része mégis kitartott a szakmája mellett, derül ki a Szabadszínész nevű startup friss felméréséből.

Takarítás, szolfézstanítás, bármilyen ház körüli segítség, padlólerakás, festés, glettelés – ilyen munkákkal egészítette ki az egyik válaszadó színész a bevételeit a járvány idején. Másvalaki mindent elvállalt, amit csak tudott, de az is megtörtént, hogy valaki saját online vállalkozásba fogott.

„Voltam kisegítő gyógyszertárban, nyomdában, dekoros egy butikban, fordítok és lektorálok alkalomadtán angol-francia-magyar nyelven, voltam asszisztens, titkárnő, árufeltöltő, gépeltem interjúkat” – vázolta egy másik színész a kérdésre, mivel pótolta a kieső pénzt.

A Forbes.hu-n már tavaly nyár végén írtunk arról, hogy az első hullámban azonnal létrejött a Színházban dolgozom, de máshoz is értek nevű Facebook-csoport, hogy a bevétel nélkül maradó színházi szakemberek posztolni tudják, milyen más készségekkel rendelkeznek, s hogy milyen munkát tudnának vállalni. Pillanatok alatt több száz tagja lett a csoportnak, és tavaly nyáron már több mint ezren követték nyomon a bedobott munkalehetőségeket. 

A nyár végéig pedig legalább százan találtak a színházi szakemberek közül inkább rendszeres, mint egyszeri munkát: volt, aki gyerekfelügyeletet vállalt, más fordítást, és akadt olyan színész, konkrétan a legújabban

az Árvácska címszerepét Kulka János oldalán alakító Simkó Katalin, aki reggelente egy patikában pakolta a gyógyszeres ládákat.

Mentális lakmuszpapír

„Egy éve tart a koronavírus-járvány. Szerettük volna felmérni, milyen hatással volt ez a gyakorló színészek életére. A felmérést egyfajta mentális lakmuszpapírnak szántuk, hogy kiderítsük, milyen lelkiállapotban vannak a színészek, kinek mi segített, hogyan vészelték át ezt az időszakot. Egyáltalán: elgondolkodtak-e a pálya elhagyásán” – mondta a felmérésről Lengyel Tamás, a Szabadszínész Kft. társalapítója. (A Szabadszínész egy színészkereső adatbázis, ahol a szereplők és a produkciók egymásra találhatnak.)

A Szabadszínész kérdőívére 2021 májusában 149 profi színész válaszolt. A kérdések az elmúlt egy évre vonatkoztak, amiben volt egy viszonylag szabad nyár (2020 nyara), amikor rendszeresen voltak színházi produkciók, illetve a 2020/21-es évad eleje, ősze, amikor egy ideig még működtek a színházak. A vizsgált időszak másik felében ugyanakkor teljes leállás jellemezte a színházi szakmát.

A válaszok közt olyan megoldások is felbukkantak, mint például a futárkodás, a tanítás, vagy a gyerekekkel való foglalkozás. Mások kertészkedtek, irodai vagy gyári munkát vállaltak, ingatlanosok lettek, volt, aki elkezdett táskát gyártani, illetve vendéglátózni (amikor erre lehetőség volt), de akadtak, akik egészségügyi munkába fogtak a járvány elleni védekezésben.

A színészek egy része mások segítségére volt utalva: segélyekhez folyamodtak, a család vagy a házastárs segítségét kérték, míg a bizonytalanság időszaka véget ér.

Több lábon állás

A felmérésben résztvevő színészek kétharmadának volt anyagi tartaléka, amivel átvészelhette ezt az időszakot, közülük a többségnek azonban csak egy évre volt ez elegendő, nagyjából épp a járvány időszakára.

Egyharmaduknak nem volt semmi tartaléka, bár korábban, a pandémia előtt mindig gondoltak rá, de nem volt miből félretenniük.

Érdekesség, hogy a televíziós és filmes produkciók még a legszigorúbb korlátozások idején sem álltak le teljesen, a produkciók amint lehetett, gondoskodtak a széleskörű tesztelésről, később pedig az oltásról, hogy folytathassák a munkát.

„Az látszik, hogy a pandémia miatt online térbe szorult tréningek működtek, a színészek szívesen kitöltötték velük a felszabaduló idejüket” – tette hozzá Gosztonyi Csaba társalapító.

A válaszolók 40 százaléka a nehézségek ellenére úgy nyilatkozott, hogy soha nem foglalkozna mással, mint színészettel, a harmaduk sokszor megingott a kérdésben a járvány alatt, de még kitart, 11 százalék pedig átmenetileg elhagyta a pályát, de amint teheti, visszatér hozzá.

A végleges pályaelhagyás gyakorlatilag nem volt opció, de az egyéb megoldások között láthatóan kirajzolódott a több lábon állás fogalma: azaz ha hívják őket szerepelni, a színészek mennek játszani színházba, filmbe, sorozatba, egyébként más bevételi forrást is keresnek.

A felmérés kitért arra is, a színészek mennyire próbáltak ki új technológiákat, platformokat. A válaszolók egyharmada önállóan nem vágott bele új megoldásba, de ha hívták, szívesen kipróbálta. 15 százalék a járvány elején kipróbált új dolgokat, de aztán elfogyott a lelkesedése, 14 százalék pedig egyáltalán nem hitt és nem hisz az online megoldásokban a színház esetében. Azok között, akik nyitottak voltak az újdonságokra, a leggyakrabb megoldások a streamelt színházi előadások, online felolvasások, mesélések voltak.

 

A Szabadszínész Kft. két éve indult útjára Lengyel Tamás színész és Gosztonyi Csaba reklámszakember ötletéből, majd 2019 áprilisában kapott 120 millió forintot fektetett a cégbe az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő. 

A borítóképen Gosztonyi Csaba és Lengyel Tamás, a Szabadszínész alapítói. Fotó: Köő Adrien

Mácsai Pál: üres nézőtér előtt könnyebb kiégni

 

 

Oszd meg!