Jó így ünnepelni

2040 oldal Forbes kedd reggel. Az íróasztalomra mindig 10 példányt tesz egy kollégám, amikor megérkeznek a magazinok a nyomdából. Most egy kicsit magasabb a stósz: egyenként 204 oldalas a novemberi […]

Bővebben

Pánik és siker: magyar szabadulószobák lepik el Amerikát

Egy magyar befektetőpáros szabadulószoba-hálózatot épít Amerikában. Két év alatt nyolc egységet nyitottak, három most épül, köztük a zászlóshajónak számító helyszín New Yorkban.

A tradicionális szórakoztatóiparban húsz-harminc éve nem volt olyan hatású innováció, mint a szabadulószobák. Gábossy Ákos (30), az Amerikában bejegyzett PanIQ Entertainment LLC egyik tulajdonosa ezzel magyarázza a műfaj sikerét, ugyanis a japán gyökerekkel is rendelkező, de alapvetően magyar találmány épp meghódítja a világot. Persze Magyarországon van a legtöbb, úgy 50-60 helyszín, de már az amerikai metropoliszokban is működik városonként öt-húsz szoba.

És ami igazán nagy siker, hogy világszerte magyar ötletként kezelik a trükkös-kódfejtős-szabadulós szobákat.

A magazinban korábban már mi is írtunk például a HintHuntról, ők a tengeralattjárós szobájukat építik Magyarországon, innen exportálják külföldre, a vezérlő IT-rendszerrel együtt. De a hazai ötletgazdának számító Gyurkovics Attila is terjeszti a Parapark márkát, a magyarországi szobák mellett tizenhat külföldi jelenlét is van.

A Paniq Room bejegyzett márkanév alatt működő vállalkozás 2014-ben először Hollywoodban nyitott közösen egységet a magyar Pániq Szoba üzemeltetőinek bevonásával, egyfajta tesztként. Utána fél éven belül terjeszkedtek is tovább San Fransiscóba. Ákos hasonló területen mozgott korábban is, megépítette és elindította az amerikai mintájú Kackac Játszóházat, amelynek ma is társtulajdonosa, valamint tanácsadóként, kisebbségi tulajdonosként a Millipop Játszóházat is a Millenárison, de ebből már kiszállt. Állandó üzlettársával, Dr. Horváth Patrikkal (38) vágtak bele a szabadulószobás bizniszbe. Mivel szórakoztatóipari fejlesztéseken dolgoztak, hamar szembejött velük az akkor Magyarországon már dübörgő divat, de rögtön arra gondoltak, „amerikanizálnák” a modellt. Ákos még középiskolásként töltött egy évet Kaliforniában, onnan a kötődés és a helyismeret. Az induláshoz ötven-hatvan millió forintot tettek össze társaikkal. Ebből a kezdeti költségeket és a cégalapításokat (magyar és amerikai is van) valamint az első két amerikai egység beruházási költségeit is fedezték.

dscf9949

Gábossy Ákos és Horváth Patrik // Fotó: The Orbital Strangers Project

A siker és a megtérülési ráta olyan jó volt, hogy 2015-ben és 2016-ban további hat egységet nyitottak (San Diego, Miami, Phoenix, Chicago, Washington, Beverly Hills), mindegyiket más-más, hazai és külföldi befektetővel vagy befektetőkkel. „Szabadulószobát nyitni és üzemeltetni Amerikában kiemelkedően jó üzlet, de az új nyitásokhoz mindig keresünk partnert, mert így tudunk csak megfelelő ütemben kellő tőkét bevonni.” Merthogy az üzlet egyik kulcsa – különösen az amerikai piacon – a láthatóság, minél több egység, minél több városban, minél magasabb színvonalon és ugyanazon márkanév alatt. Így az első két saját egység mellett a legutóbbi hatot már joint venture-ben indították. A Paniq Entertainment LLC vállalja a teljes projekt tervezését, építését (ennek fix költsége van), az üzemeltetést (ennek szintén), s emellett üzletrész arányosan százalékosan részesül a profitból is. A most épülő egységek (Dallas, Houston, New York) még ebben a konstrukcióban nyílnak, de a jövőben szeretnék a franchise üzletet is beindítani. A franchise modell legfőbb eltérése, hogy abban az esetben a beruházásszervezés jelentős része, illetve az üzemeltetés már a partner dolga.

„Amerikában egy franchise működtetésének komoly szabályai vannak, az országban összesen megközelítőleg ötezer ilyen regisztrált cég és rendszer van, a procedúra nem könnyű és nem olcsó.” Ákosék mégis belevágtak, megbíztak egy neves franchise-tanácsadót és idén januárban már el is készült a franchise book és kapcsolódó jogi dokumentáció. Ez a szabadulószobák építésének, kialakításának részletei mellett az üzleti modellt is részletesen taglalja.

Egy átlagos háromszobás helyszín kialakítása 150-250 ezer dollárba (45-70 millió forint) kerül, városfüggő a megtérülés, fél év és két és fél év között mozog.

Ákos és Patrik Budapestről irányítják az amerikai ügyeket, csak akkor utaznak ki, ha egységet nyitnak. Ákos intézi a kinti ügyeket, Patrik inkább a hazaiakat. Ez passzol az időbeosztásukhoz is, Patrik a korai kelő, Ákossal inkább délután és este lehet dolgozni. Vannak magyar kollégák is, akik az amerikai munkarend szerint dolgoznak, így oldják meg, hogy a cég mindig elérhető legyen. Kint harminc-negyven munkavállalójuk van már, itthon három-négy embert foglalkoztatnak.

panikszoba_regi

A PaniqRoom gyorsan terjeszkedik, rengeteg egyedi szobát gyártanak le.

A játékok kialakítására gyakran kérnek fel bűvészeket, kémikusokat, fizikusokat, villamosmérnököket. A legnépszerűbb témák az elmegyógyintézet és a börtön, a családosok pedig a vadnyugati és a kalózos tematikát kedvelik. A tulajdonok becslése szerint egy téma négy-öt évig is elél, még akkor is, ha csak egyszer érdemes végigmenni rajta. Ha majd látják, hogy csökkennek a foglalások, lépnek és új történetre fűzik fel a szobákat. Az egyes egységeket (amelyek általában háromszobásak) havonta átlagosan kétezer ember látogatja, köztük celebek is. A holding teljes forgalma három millió dollár körül várható 2017-ben. Van konkurenciájuk és van magyar konkurenciájuk is Amerikában, de Ákosék abban hisznek, hogy az egy márkanév alatt történő terjeszkedéssel, professzionális üzemeltetéssel és a regisztrált franchise megoldással nagyot hasítanak majd ebből a szegmensből.

Az üzlettársak egy ingatlanprojekt során találkoztak közel tíz éve. Patriknak banki előkészítő munkára volt szüksége egy hitelügylethez, amit az akkor az MFB-ben dolgozó Ákos intézett neki. A közös munkából barátság, majd több közös üzlet lett. Ákos a Corvinuson végzett, banki projektfinanszírozási területen dolgozott a saját vállalkozások előtt; Patrik eredetileg jogász, jelenleg az ingatlanos projektek mellett egy éttermet is üzemeltet.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő